background image

- 46 -

ŐN  ÁLTAL  ALKALMAZNI  KÍVÁNT  HUZAL  ÁTMÉRŐJÉNEK  ÉS  FAJTÁJÁNAK, 

könnyedsége  miatt.

VALAMINT  HOGY  PONTOSAN  VANNAK-E    ÖSSZESZERELVE.

A  módszer  felhasználásának  korláta  az  első  lemez  vastagságától  függ,  míg  a  második 

- Ki  kell  nyitni  a  motor  mélyedésének  nyílását.

lehet  akár  egészen  komoly  vastagságú.

- A  huzaltekercset  a  motorra  kell  helyezni;  meg  kell  győződni  arról,  hogy  a  motor 

húzásának  cövekje  jól  ágyazódik    be  a  meghatározott  nyílásba 

(1a).

6.5  SZEGECSELÉS  (L.  ÁBRA)

- Ki  kell  oldani  a  nyomás  ellengörgőjét/ellengörgőit  és  el  kell  távolítani  azt/azokat  a 

Ez  a  művelet  csak  egy  földelő  kapcsolóval  ellátott  kompakt  hegesztővel  végezhető.

lejjebb  lévő  görgőtől/görgőktől 

(2a).

Ez  a  művelet  lehetővé  teszi  behorpadt  vagy  eldeformált  lemezek  helyrehozását 

- Ki  kell  oldani  a  huzal  végét,  megrövidíteni  annak  deformált  szélső  részét  egy  szélheg 

anélkül,  hogy  azokat  vissza  kellene  kalapálni.  Ez  elkerülhetetlen  fontosságú  azon 

nélküli  pontos  vágással;  az  óra  járásával  ellentétes  irányba  forgatni  a  tekercset,  és 

karosszériák  esetében,  amikor  nem  lehet  azokhoz  a  későbbiekben  hozzáférni. 

beilleszteni  a  huzalvéget  a  huzalvezető  kimenetébe  50-100  miliméternyivel  belökve 

A  műveletet  a  következőképpen  kell  végrehajtani:

azt  a  fáklya  bekötésének  huzalvezetőjébe 

(2c).

- Cserélje  ki  a  fáklya  porlasztófejét  egy  szegecselésre  alkalmas  olyan  fuvókára, 

- Újból  el  kell  helyezni  az  ellengörgőt/ellengörgőket,  beszabályozva  számukra  egy 

amelynek  az  oldalán  találhatók  a  szegtartók.

közepes  nyomási  értéket,  es  ellenőrizni,  hogy  a  huzal  pontosan  helyezkedik    el  az 

- Tegye  3.  állásba  az  áram  szabályozó  váltókapcsolót.

alulsó  görgő  horonyában 

(3).

- Szabályozza  be  az  előrevitel  sebességét  az  áramnak  és  a  felhasznált  huzalnak  az  ø 

- A  motor  közepén  elhelyezett    megfelelő  szabályozó  csavar  segítségével  kissé 

alapján,  úgy,  mintha  hegesztési  műveletet  kívánna  végezni.

fékezni  kell  a  motort 

(1b)

.

- Állítsa  a  kapcsolót  “TIMER”  állásba.

- Ki  kell  emelni  a  fúvókát  és  az  érintkező  tömlőjét 

(4a)

.

- Állítsa  be  z  időt  kb.1    -  1,5  másodpercre.

- Ellenőrizze,  hogy  a  vontató  tekercs(ek)  megfelel(nek)  a  felhasznált  huzal 

Így  azon  a  ponton  valósul  meg  a  hegesztés,  ahol  a  szeg  feje  van,  egybeforrasztva  azt  a 

minőségénak.

(2b)

.

lemezzel.  Ekkor  lehetséges  a  megfelelő  eszközök  segítségével  kiegyenesíteni  a 

behorpadt  lemezt.

- Csatlakoztatni  kell  a  hegesztő  villásdugóját    az  áramellátás  csatlakozójához,  be  kell 

kapcsolni  a  hegesztőgépet,  megnyomni  a  fáklya-,  vagy  a  huzalelotolás  gombját  a 

6.6  A  LEMEZ  MEGTALÁLÁS  FOLYAMATA  (M.  ÁBRA)

kapcsolótáblán  (amennyiben  az  rendelkezésre  áll),  és  megvárni,  hogy  a  huzal  vége- 

Ez  a  művelet  csak  egy  vagy  több  földelő  csatlakozóval  ellátott  kompakt  hegesztők 

végigfutva  a  huzalvezető  teljes  burkolatán-  10-15  centiméternyire  elhagyja  a  fáklya 

esetén  lehetséges.

elülső  részét,  majd  elengedni  a  nyomógombot.

Ennek  a  műveletnek  az  elvégzéséhez  kérje  az  erre  vonatkozó  csomagot.

_____________________________________________________________________________________________________________________

A  karosszériaműhelyekben,  miután  hegesztési  és  kalapálási  műveleteket  végeztek 

rajta,  a  lemez  elveszíti  eredeti  tulajdonságait,  s  ahhoz,  hogy  ezeket  ismét 

 

FIGYELEM!  A  huzal  e  műveletek  során  elektromos  feszültség  alatt  áll  és 

megszerezze,  a  szakemberek  korábban  acetilén  hegesztőpisztolyt  használtak, 

mechanikai  erőnek  van  kitéve;    amennyiben  tehát  nem  kerülnek  alkalmazásra 

amellyel  felmelegítették  a  lemezt  kb.  800°C-ra,  majd  gyorsan  lehűtötték  azt  egy  vizes 

megfelelő  óvintézkedések,  fennáll  az  áramütés,  sérülések,  és  az  elektromos  ívek 

kendővel.

éleződésének  veszélye.

Az  acetilén  hegesztőpisztoly  helyettesítésére  a  következő  eljárást  kell  lefolytatni:

_____________________________________________________________________________________________________________________

- Vegye  le  a  fáklya  porlasztófejét  és  illessze  be  a  megfelelő  elektródfogót  majd  a 

- Nem  szabad    a  fáklya  csőnyílását  a  test  felé  irányítani.

szénelektródot  az  erre  szolgáló  fogantyú  bezárásával.

- Nem  szabad  a  fáklyát  a  gáztartályhoz  közelíteni.

- Tegye  1.  helyzetbe  a  váltókapcsolót  (magasabb  pozíciók  túlságosan  felhevítenék  az 

- Vissza  kell  szerelni  a  fáklyára  az  érintkező  tömlőt  és  a  fúvókát 

(4b)

.

elektródot  és  a  gépet).

- Ellenőrizni  kell  a  huzal  előtolásának  szabályosságát:  a  görgők  nyomásának  és  a 

- Szüntesse  meg  a  vontatótekercsek  feszültségéta  rugó  leakasztásával,  annak 

motor  fékezésének    lehető  legalacsonyabb  értékét  kell  megállapítani  ellenőrizve, 

érdekében,  hogy  a  huzal  ne  legyen  a  fáklyára  felvontatva.

hogy  a  huzal  nem  csúszik  be  a  horonyba,  valamint  hogy  a  vontató  megállításától  nem 

Ha  a  megtalálandó  rész  a  felületnek  csak  kicsi  részét  érinti,  végezze  úgy  a  műveletet, 

lazulnak  meg  túlságosan  a  huzal  csapjai  a  tekercs  túlzott  tehetetlenségének 

mint  egy  érintőhegesztés,  azáltal,  hogy  a  hegesztőpálca  végét  a  lemezzel  összeérinti 

következtében.

annyi  időre,  amely  annak  felhevítéséhez  szükséges,  majd  gyorsan  hűtse  le  egy  vizes 

- Meg  kell  rövidíteni  a  fúvókából  kimenő  huzal  szélső  részét  10-05  miliméterrel.

kendővel..  Ha  viszont  kiterjedtebb  részt  érint,  a  hegesztőpálca  forgatása  lesz 

- Be  kell  csukni  a  motor  mélyedésének  nyílását.

szükséges.

_____________________________________________________________________________________________________________________

6.HEGESZTÉS:  A  FOLYAMAT  LEÍRÁSA

6.1  ELŐZETES  MŰVELETEK

 

FIGYELEM:

- Tegye  a  földelőcsatlakozót  a  (-)  csatlakozóra  (egyetlen  földelőcsatlakozóval  ellátott 

- A  kijelzőlámpa  túlmelegedés  esetén  kigyullad  és  megszűnik  a 

hegesztő  esetén).

tejesítménykibocsátás;  néhány  perc  lehülés  után  automatikusan  visszaáll  az 

- Vezessék  be  a  földcsatlakozót  a  gyorscsatlakozóba  (-)  a  hegesztendő  anyag 

eredeti  üzemmód.

_____________________________________________________________________________________________________________________

alapján  történt  megválasztása  után  (2  vagy  több  földcsatlakozóval  felszerelt 

hegesztőgépeknél).

- gyorscsatlakozó  (-)  max.  ellenállással  ( 

  )    vagy  2-3-as  pozíció  alumínium 

és  abból  származó  ötvözetek  (Al),  rézötvözetek  számára.

7.  KARBANTARTÁS

- gyorscsatlakozó  (-)  min.  ellenállással  ( 

  )  vagy  1-2-es  pozíció  inox  acél  (SS), 

_____________________________________________________________________________________________________________________

szénacél  és  alacsony  ötvözetek  (Fe)  számára.

- Kapcsolja  össze  a  a  kijövőkábelt  a  hegesztendő  anyaggal.

 

FIGYELEM!  A  KARBANTARTÁSI  MŰVELETEK  VÉGREHAJTÁSA  ELŐTT 

- Nyissa  meg  és  szabályozza  be  a  védőgáz  kiáramlást  a  feszültségcsökkentő 

gombon  keresztül  (5-7  l/min).

ELLENŐRIZNI  KELL,  HOGY  A  HEGESZTŐGÉP  KI  VAN  E  KAPCSOLVA  ÉS 

- Kapcsolja  be  a  hegesztőt  és  állítsa  be  a  hegesztőáramot  a  tekerhető 

KAPCSOLATA AZ  ÁRAMELLÁTÁSI  HÁLÓZATTAL  MEGSZAKÍTOTT.

_____________________________________________________________________________________________________________________

váltókapcsolóval. 

G.  ÁBRA

7.1    SZOKÁSOS  KARBANTARTÁS:

A  SZOKÁSOS  KARBANTARTÁS  MŰVELETEIT  VÉGREHAJTHATJA  A 

6.2  HEGESZTÉS  (H.  ÁBRA)

HEGESZTŐGÉP  KEZELŐJE

Miután  a  fenti  eljárást  követően  beállításra  került  a  gép,  elegendő  lesz  a  földelőcsipeszt 

a  hegesztendő  anyagra  helyezni  és  benyomni  a  fáklyán  a  gombot.  Vigyázzon,  hogy  a 

7.1.1  Fáklya

fáklyát  a  hegesztendő  anyagtól  megfelelő  távolságra  tartsa. 

- Kerülni  kell  a  fáklya  meleg  alkatrészeinek  kábelehez  való  támasztását,  mivel  ez  a 

Nehezebb  hegesztés  esetén  érdemes  próbadarabon  próbálni,  s  egyidejűleg  a 

szigetelőanyagok  olvadását  okozhatja,  az  pedig  a  fáklya  gyors  üzemképtelenné 

szabályozógombokat  is  beállítani  a  hegesztés  minőségének  javítása  érdekében.  Ha 

válásához  vezet.

az  ív  cseppekben  olvad  és  ki  akar  aludni,  a  huzalsebesség  megnövelése  szükséges, 

- Időszakonként  ellenőrizni  kell  a  csőberendezés  és  a  gázcsatlakozások  szigetelését.

vagy  pedig  kisebb  mértékű  áramot  kell  választani.  Ha  viszont  az  ív  erőteljesen  az 

- A  huzaltekercs  minden  cseréjekor  száraz  sűrített  levegőt  kell  fújni  (max.  5  bar)  a 

anyagra  vetül  és  az  anyag  kiáramlására  ad  lehetőséget,  a  huzalsebesség 

huzalvezető  burkolatába,  és  ellenőrizni  kell  annak  épségét.

csökkentésére  lesz  szükség.

- Használat  előtt  minden  alkalommal  ellenőrizze  az  elhasználtság  mértékét  és  a 

Ne  feledje,  hogy  minden  huzalnak  van  egy  olyan  előreviteli  sebessége,  amelyen  a 

fáklya  végső  részeinek  helyes  összeállítását:  fúvóka,  öszekötő  cső,  gázszóró.

legmegfelelőbb  eredmények  érhetők  el.  Ezért,  nehezebb  munkák  és  hosszabb  tartamú 

munkálatok  idejére  érdemes  kipróbálni  többfajta  átmérőjű  huzalt  a  legmegfelelőbb 

7.1.2    Huzal  tápvezetéke

kiválasztása  érdekében.

- Gyakorta  ellenőrizni  kell  a  huzalvontató  görgőinek  kopási  állapotát,  időszakonként 

el  kell  távolítani  a  vontató  területén  képződött  fémport  (görgők  és  kimenő/bemenő 

6.3  ALUMÍNIUMHEGESZTÉS

huzalvezető).

Ehhez  a  típusú  hegesztéshez  ARGON  típusú  vagy  ARGON-HELIUM  típusú 

védőgázkeverék  kerül  felhasználásra.  A  felhasználandó  huzalnak  a  megdolgozandó 

alapanyaggal  azonos  tulajdonságai  kell,  hogy  legyenek.  Minden  esetre  javasoltabb 

7.2    RENDKÍVÜLI  KARBANTARTÁS

egy  kötöttebb  huzal  (pl.  alumínium,  szilícium)  és  nem  tiszta  alumínium.

Az  alumínium  MIG  hegesztése  nem  okoz  különösebb  nehézségeket,  hacsak  azt  nem, 

hogy  a  huzal  vontatása  a  fáklya  teljes  hosszában  megfelelő  legyen,  mivel  köztudott, 

hogy  az  alumíniumnak  kevés  fémes  tulajdonsága  van,  és  a  vontatás  nehézségei  annál 

valószínűbbek,  minél  kisebb  ø  lesz  a  huzal.

_____________________________________________________________________________________________________________________

E  problémát  a  következő  módosítások  által  lehet  elkerülni:

1 - Cserélje  ki  a  fáklya  burkolatát  teflon  modellre.  Ennek  felhelyezésére  elég  a 

  FIGYELEM!  A  HEGESZTŐGÉP  PANELJEINEK  ELMOZDÍTÁSA,  ÉS  A  GÉP 

csapokat  a  fáklya  végén  meglazítani.

BELSEJÉBE  VALÓ  BELÉPÉST  MEGELŐZŐEN  ELLENŐRIZNI  KELL  HOGY  A 

2 - Használjon  alumíniumhoz  megfelelő  összekötőcsövet.

HEGESZTŐGÉP  KIKAPCSOLT  ÁLLAPOTBAN  VAN  E,  ÉS  KAPCSOLATA  AZ 

3 - Cserélje  ki  a  huzalvontató  tekercseket  alumíniumhoz  megfelelőre.

ÁRAMELLÁTÁSI  HÁLÓZATTAL  MEGSZAKÍTOTT.

_____________________________________________________________________________________________________________________

4 - Cserélje  ki  a  bemenő  huzalvezető  acél  burkolatát  azonos  teflon  alapanyagúra.

A  fenti  anyagok  az  alumíniumhoz  való  extrák  között  vannak  felsorolva.

A  feszültség  alatt  lévő  hegesztőgépen  belüli  esetleges  ellenőrzések  súlyos 

6.4  PONTHEGESZTÉS  (I.  ÁBRA)

áramütést  okozhatnak  ,  melyet  a  feszültség  alatt  álló  alkatrészekkel  való 

Egy  huzalhegesztővel  lehetséges  egymásra  helyezett  lemezek  egyesítése  hegesztési 

közvetlen  kapcsolat  eredményez,  és/  vagy  sérüléseket,  melyek  a  mozgásban 

pontok  által  anyaghozzáadással.

lévő  szervekkel  való  küzvetlen  kapcsolat  következtében  keletkeznek.

A  berendezés  e  célnak  különösen  megfelel,  mivel  szabályozható  időzítővel  van  ellátva, 

- Időszakonként,  a  használattól,  és  a  környezet  porosságától  függően  ellenőrizni  kell 

amely  lehetővé  teszi  a  legmegfelelőbb  időtartamú  érintkezést,  s  következésképpen, 

a  hegesztőgép  belsejét,  és  eltávolítani  a  transzformátorra  rakódott  port,  száraz 

azonos  tulajdonságú  pontok  létrehozását. 

súrített  levegő-  sugár  (max.  10  bahr)  segítségével.

A  gépnek  az  érintőpontos  működés  lehetővé  tételéhez  a  következő  beállítása 

-  El  kell  kerülni  a  sűrített  levegősugarak  irányítását  az  elektronikus  kártyák  felé;  ez 

szükséges:

utóbbiak  esetleges  tisztítását  nagyon  puha  kefével,  vagy  megfelelő  oldószerekkel 

- Cserélje  ki  a  fáklya  porlasztófejét  egy  érintőpontos  hegesztésre  alkalmas  típusúra, 

kell  végezni. 

amelyet  kiegészítő  alkatrészként  talál.  Ez  a  fuvóka  hngeres  formájáról  és  arról 

- Alkalmanként  ellenőrizni  kell,  hogy    az  elektromos  kapcsolások  jól  összeszorítottak-

ismerhető  fel,  hogy  a  végén  a  gáz  számára  szellőzőnyílások  találhatók.

e,  valamint  azt,  hogy  a  kábelezések  nem  okoznak-e  kárt  a  szigetelésben.

- Tegye  “maximum”  állásba  az  áram  szabályozó  váltókapcsolót. 

- Fentemlített  műveletek  befejezésekor  a  rőgzítőcsavarok  teljes  megszorításával 

- Szabályozza  be  az  előrevitel  sebességét  a  majdnem  legmagasabb  éártékre.

vissza  kell  szerelni  a  hegesztőgép  paneljeit.

- Állítsa  a  kapcsolót  “TIMER”  állásba.

-  Maximálisan  kerülni  kell  a  nyitott  hegesztőgéppel.való  hegesztési  műveletek 

- Állítsa  be  az  érintkezés  idejét  az  egységesítendő    lemezek  vastagságának 

végrehajtását.

függvényében.

- A  karbantartás  vagy  a  javítás  elvégzése  után  állítsa  vissza  a  bekötéseket  és  a 

Az  érintőpontos  hegesztés  elvégzéséhez  a  porlasztófejeteaz  első  lemezre  helyezzük, 

kábelezéseket  az  eredeti  állapotukba,  vigyázva  arra,  hogy  azok  ne  érintkezzenek 

megnyomjuk  a  fáklyán  a  gombot  a  hegesztés  megkezdéséhez:  a  huzal  szétolvasztja 

mozgásban  lévő  részekkel  vagy  olyan  elemekkel,  amelyek  magas  hőmérsékletre 

az  első  lemezt,  átmegy  rajta  és  behatol  a  második  lemezbe  is,  létrehozva  ezáltal  a  két 

melegedhetnek  fel.  Bilincseljen  át  minden  vezetéket  az  eredeti  állapotuk  szerint, 

lemez  közt  egy  olvasztott  éket 

vigyázva  arra,  hogy  jól  elkülönítse  a  nagyfeszültségű  primer  csatlakozásokat  az 

A  gombot  addig  kell  benyomva  tartani,  amíg  az  időzítő  nem  szünteti  meg  a  hegesztést. 

alacsony  feszültségű  szekunder  csatlakozásoktól. 

Ezzel  a  folyamattal  olyan  esetekben  is  lehetőség  van  a  pontforrasztásra,  ahol  a 

Használja  fel  az  összes  eredeti  alátétgyűrűt  és  csavart  a  burkolat  visszazárásához.

hagyomás  ponthegesztésre  nincs  lehetőség,  mivel  lehetséges  a  későbbiekben  nem 

megközelíthető  lemezek,  mint  például  a  dobozolt  lemezek.

Ezen  túlmenően  a  szakember  munkája  is  felettébb  lecsökkentett  a  fáklya  rendkívüli 

A  RENDKÍVÜLI  KARBANTARTÁS  MŰVELETEIT  KIZÁRÓLAG  TAPASZTALT  VAGY 

ELEKTROMECHANIKAI  SZAKTERÜLETEN  SZAKKÉPZETT  SZEMÉLY 

HAJTHATJA  VÉGRE,  AZ  IEC/EN  60974-4  MŰSZAKI  SZABVÁNY  BETARTÁSA 

MELLETT.

Содержание MASTERMIG 220/2

Страница 1: ...VRXGXUH j O SURIHVVLRQQHOV 6 6ROGDGRUDV GH KLOR SURIHVLRQDOHV DE Professionelle Draht Schwei maschinen RU 37 SDUHOKR GH VROGDU GH R SUR VVLRQDO NL Professionele draadlasmachines 8 3URIHVV LRQiOLV KX...

Страница 2: ...1 1 6 1 3 16792 323 1 1 6 1 9 51267 23 1 5 65 23 61267 2 23 1 7 186 1 02 3 92 86 7 3 786 9 6 0 6 2 7 9 3 808 1 6 67 0 3 1 3 67 2 23 5 5 EN DANGER OF NON IONISING RADIATION IT PERICOLO RADIAZIONI NON I...

Страница 3: ...0 7 6 729 0 1 76 329 7 5 8 0 35 6 9 6 785 7 0 7 1 7 52 5 0 1 7 1 3 2 7 7 78 21 1 0 7 6 0 6 0 17 57 9 5 76 9 7 0 7 35 0 786 38 67 86 81 07 0 1 7 6 6 57 6 3 126 1 35 0 27 0 7 2 5 57 0 1 7 1 5 1 127 72...

Страница 4: ...1 58 7 02 7 0 1 1 7 16758 7 1 1 1 NL BRUGS OG VEDLIGEHOLDELSESVEJLEDNING VG 9 7 6 58 59 1 1 1 20 7 5 0 6 1 1 7 6 58 DA b 77g 82 72 2 7 V 820 11 1 76 86 21 1 b 77gb 8 82 6 67 b 77g2 5 FI INSTRUKSER FO...

Страница 5: ...liquid cooling unit the filling operations should be WELDING OPERATIONS carried out with the welding machine switched off and disconnected from the In environments with increased riskof electric shock...

Страница 6: ...tric shock e g very close to large metallic volumes 5 3 1 Connection to the gas bottle 5 Symbol for power supply line Gas bottle can be loaded on welding machine bottle support platform max 20 kg 1 si...

Страница 7: ...the torch at a safe distance from the workpiece 7 1 1 Torch Before carrying out difficult sections of welding tests should be carried out on scrap Do not put the torch or its cable on hot pieces this...

Страница 8: ...ventuale uso di piattaforme di sicurezza saldatura nelle vicinanze dell arco necessario un approccio sistematico per TENSIONETRA PORTAELETTRODI OTORCE lavorando con pi saldatrici su la valutazione dei...

Страница 9: ...ata dalla saldatrice ambiente con rischio accresciuto di shock elettrico p es in stretta vicinanza di grandi masse metalliche 5 3 1 Collegamento alla bombola gas 5 Simbolo della linea di alimentazione...

Страница 10: ...o le operazioni segnalate precedentemente baster porre il morsetto di massa a contatto con il pezzo da saldare 7 1 1 Torcia e premere il pulsante della torcia Si avr cura di mantenere la torcia ad una...

Страница 11: ...stallation et utilisation l arc des appareils assurant l limination des fum es de soudage une NE JAMAIS proc der au soudage si le poste de soudage ou le dispositif valuation syst matique des limites d...

Страница 12: ...___________ 3 1 PLAQUETTE D INFORMATIONS Les principales informations concernant les performances du poste de soudage sont ATTENTION TOUTES LES OP RATIONS DE CONNEXION DU CIRCUIT r sum es sur la plaqu...

Страница 13: ...E aciers au carbone et alliages faibles Fe ___________________________________________________________________ Connecter le c ble de retour la pi ce souder Ouvrir et r gler le d bit de gaz de protect...

Страница 14: ...en Verbindungen benutzen ZUS TZLICHE SICHERHEITSVORKEHRUNGEN Ist eine Einheit zur Fl ssigkeitsk hlung vorhanden darf diese nur bei ausgeschalteter und vom Versorgungsnetz getrennter Schwei maschine SC...

Страница 15: ...che auf der Auflagefl che Flasche Schweissmaschine 3 Wechselspannung dreiphasig max 20 kg 6 Schutzart der Umh llung Druckverminderer an das Ventil der Gasflasche schrauben Dazwischen wird das 7 Kennda...

Страница 16: ...UNGSNETZ GETRENNT IST Bei schwierigen Schwei ungen sollten zuvor einige Versuche mit einem Abfallst ck ___________________________________________________________________ durchgef hrt und dabei gleich...

Страница 17: ...s de LAS OPERACIONES DE SOLDADURA llenado deben efectuarse con la soldadora apagada y desconectada de la red En ambiente con mayor riesgo de descarga el ctrica de alimentaci n En espacios cerrados En...

Страница 18: ...dura en un ambiente ___________________________________________________________________ con riesgo aumentado de descarga el ctrica por ejemplo cerca de grandes masas met licas La Tabla 1 TAB 1 indica...

Страница 19: ...FIG G DESCONECTADA DE LA RED DE ALIMENTACI N ___________________________________________________________________ 6 2 SOLDADURA FIG H Una vez que se ha preparado la m quina realizando las operaciones...

Страница 20: ...tens o que alimenta os edif cios para o uso dom stico Na presen a de uma unidade por arrefecimento a l quido as opera es de enchimento devem ser executadas com a m quina de soldar desligada e descone...

Страница 21: ...__________________________________________________________________________________________________ 3 S mbolo do procedimento de soldagem previsto ATabela 1 TAB 1 cont m os valores recomendados para os...

Страница 22: ...______________ Ligar o aparelho de soldar e configurar a corrente de soldadura com o comutador rotativo ATEN O ANTES DE EXECUTAR AS OPERA ES DE MANUTEN O FIG G VERIFICAR QUE A M QUINA DE SOLDA ESTEJA...

Страница 23: ...aties van het gebouwen die rechtstreeks verbonden zijn met een voedingsnet aan lage vullen uitgevoerd worden met een uitgeschakelde lasmachine die spanning dat de gebouwen voor huiselijk gebruik voedt...

Страница 24: ..._________________________________________________________________________________ 1 EUROPESE referentienorm voor de veiligheid en de bouw van de machines voor 2 booglassen De Tabel 1 TAB 1 geeft de aa...

Страница 25: ...___________________________________________________ l min De lasmachine aanschakelen en de lasstroom instellen met de roterende OPGELET VOORDAT MEN DE ONDERHOUDSOPERATIES UITVOERT MOET commutator MEN...

Страница 26: ...fugtige v de omgivelser eller udend rs i Deres elektromagnetiske kompatibilitet garanteres ikke i bygninger der er regnvejr direkte forbundet med et lavsp ndingsnet der forsyner husholdninger Der m ik...

Страница 27: ..._________________________________________________________________ sammenfattet p specifikationsm rkatet med f lgende betydning FIG B GIV AGT F R MAN FORETAGER DE NEDENST ENDE FORBINDELSER 1 Den EUROP...

Страница 28: ...__________________________________________________________________________________________________ ulegeret og lavtlegeret st l Fe Forbind returkablet med det emne der skal svejses p bn beskyttelsesga...

Страница 29: ...hdysherkkien materiaalien l heisyydess T YTYY arvioida etuk teen vastaavan asiantuntijan toimesta ja ne on aina l hitsaa s ili it tai putkia jotka ovat sis lt neet helposti syttyvi aineita ja suoritet...

Страница 30: ...siteltavat arvot yksikk mm 1 EUROOPPALAINEN kaarihitsauskoneiden turvallisuutta ja valmistusta k sittelev hitsauskoneen tuottaman suurimman virran perusteella viitestandardi 2 Koneen sis isen rakentee...

Страница 31: ...tin saatetaan kosketukseen hitsattavan kappaleen kanssa ja painetaan hitsausp n painonappia On huolehdittava ett hitsausp pysyy sopivan et isyyden 7 1 TAVALLINEN HUOLTO p ss kappaleesta K YTT J VOI SU...

Страница 32: ...VEISEOPERASJONER I milj er med stor risiko for elektrisk st t I avgrenset mij er I n rv r av lettantennelige eller esplosive materialer M de f rst bli vurdert av en Ansvarlig ekspert og siden bli full...

Страница 33: ...gsbar gassbeholder p sveisebrennerens st tteskive maks 20 kg 2 Symbol for maskinens innsides struktur Drei trykkredusereren p gassbeholderens ventil ved stille reduksjonen som 3 Symbol for sveiseprose...

Страница 34: ...en 7 1 1 Sveisebrenner slokker skal du ke tr dhastigheten eller velge et str msverdi som er lavt Hvis tr den Unng plassere sveisebrenneren og dens kabel p varme overflater dette kan er altfor sterk mo...

Страница 35: ...ETSNINGSARBETE i milj med kad risk f r elektrisk st t i angr nsande utrymmen i n rvaro av brandfarligt eller explosivt material M STE f rst bed mas av en Ansvarig expert och alltid utf ras i n rvaro S...

Страница 36: ...anv nder er av Argon t ex i n rheten av stora metallmassor gas eller Argon CO blandning 2 5 Symbol f r matningslinjen Anslut slangen f r matning av gas till reglaget och drag t det band som levereras...

Страница 37: ...tr dens hastighet ARBETSSKEDENA F R ORDINARIE UNDERH LL KAN UTF RAS AV eller v lja ett l gre str mv rde Om tr den d remot st ter h rt emot stycket och ger OPERAT REN upphov till att material slungas...

Страница 38: ...4 39 5 4 39 3 39 6 40 3 1 39 6 1 40 3 2 39 6 2 40 6 3 40 4 39 6 4 40 4 1 39 6 5 40 6 6 40 5 39 5 1 39 7 40 5 1 1 39 7 1 40 5 2 39 7 1 1 40 5 2 1 39 7 1 2 40 5 2 2 39 7 2 40 5 3 39 MIG MAG FLUX 1 EN 60...

Страница 39: ...1 max 3 20 kg 6 7 U Argon Argon CO 1 2 10 I 1 max I 1eff 8 U 0 5 3 2 I U 2 2 X 10min 60 6 4 5 3 3 40 C stand by A V A V 9 5 3 4 10 11 1 5 3 5 3 2 1 1 2 2 1 1 4 4 1 A 5 ________________________________...

Страница 40: ...______________________________________________________________________________________________________________ 7 G _____________________________________________________________________________________...

Страница 41: ...R A 2 4 42 R A 42 5 4 42 3 42 3 1 42 6 43 3 2 42 6 1 43 6 2 43 4 42 6 3 43 4 1 42 6 4 43 6 5 43 5 42 6 6 43 5 1 42 5 1 1 42 7 43 5 2 42 7 1 43 5 2 1 42 7 1 1 43 5 2 2 42 7 1 2 43 5 3 42 7 2 43 MIG MA...

Страница 42: ...______________________________________________________________________________ 3 3 1 ___________________________________________________________________________________________________________________...

Страница 43: ..._______________________________________________________________________________________________________ 1 2 SS Fe 7 ____________________________________________________________________________________...

Страница 44: ...et ell t kisfesz lts g t ph l zathoz Tilos a hegeszt g p nedves nyirkos k rnyezetben vagy es s id ben val k zvetlen l csatlakoztatott p letekben haszn lata Tilos olyan k belek haszn lata melyek sziget...

Страница 45: ...zt si k belek javasolt rt keit mm ben f mt megek k zvetlen k zel ben a hegeszt g p ltal szolg ltatott maxim lis ram alapj n 5 Az ramell t s vezet k nek jele 1 egyf zis fesz lts g 5 3 1 sszekapcsol s g...

Страница 46: ..._______________________________________________________________________________________ v lt kapcsol val G BRA 7 1 SZOK SOS KARBANTART S A SZOK SOS KARBANTART S M VELETEIT V GREHAJTHATJA A 6 2 HEGESZT...

Страница 47: ...e sau explozive TREBUIE s fie evaluate preventiv de c tre un responsabil expert i s fie efectuate ntotdeauna n prezen a altor persoane calificate pentru interven ii n caz de urgen TREBUIE s fie adopta...

Страница 48: ...ntului maxim transmis de aparatul de sudur 1 limitele admise 10 5 3 1 Conectarea la butelia cu gaz I Curent maxim absorbit din priz 1 max Butelia cu gaz re nc rcabil pe suportul de sprijin al buteliei...

Страница 49: ..._______________ FIG G 6 2 OPERA IADE SUDARE FIG H 7 1 NTRE INERE OBI NUIT Odat ce aparatul este preg tit pentru sudare efectu nd opera iile descrise anterior OPERA IILE DE NTRE INERE OBI NUIT POT FI E...

Страница 50: ...lub poluzowanymi po czeniami DODATKOWE RODKI OSTRO NO CI W obecno ci systemu ch odzenia p ynem operacje uzupe niania p ynu nale y OPERACJE SPAWANIA wykonywa po wy czeniu spawarki i od czeniu jej od s...

Страница 51: ...u elektrycznego np w pobli u wi kszych skupisk gazuArgon lub mieszankiArgon CO nale y w o y specjaln redukcj dostarczon 2 metalu w akcesoriach 5 Symbol linii zasilania Pod czy przew d dop ywu gazu do...

Страница 52: ...gor cych mo e to powoduje rozpryskiwanie materia u nale y zmniejszy pr dko podawania powodowa stopienie materia w izoluj cych powoduj c bardzo szybkie zu ycie Nale y pami ta ponadto e ka dy drut daje...

Страница 53: ...edem zhodnoceny Odborn m vedouc m a vykon ny poka d v rozvodu p tomnosti osob vy kolen ch pro z sahy v nouzov ch p padech MUS b t p ijaty technick ochrann prost edky popsan v 7 10 A 8 A 10 normy EN 6...

Страница 54: ...veden ur enou k jej mu ulo en max 20 kg U St dav nap t a frekvence nap jen sva ovac ho p stroje povolen mezn 1 Za roubujte reduktor tlaku k ventilu tlakov l hve s plynem a v p pad pou it plynu hodnoty...

Страница 55: ...lu povrchy zp sobilo by to roztaven izola n ch materi l s n sledn m rychl m U n ro n ch svar je vhodn prov st zkou ku svaru na odpadov m materi lu za uveden m sva ovac pistole mimo provoz sou asn reg...

Страница 56: ...acieho rozvodu v pr tomnosti z paln ch alebo v bu n ch materi lov MUSIA by najsk r zhodnoten Odborn m ved cim a vykonan v dy v pr tomnosti os b vy kolen ch pre z sahy v n dzov ch pr padoch MUSIA by pr...

Страница 57: ...lo i na plo inu zv racieho pr stroja ur en na jej 7 Technick daje nap jacieho vedenia ulo enie max 20 kg U Striedav nap tie a frekvencia nap jenia zv racieho pr stroja povolen 1 Zaskrutkujte reduktor...

Страница 58: ...acia pi to udr anie vzdialenosti zv racej pi tole od zv ran ho dielu Zabr te tomu aby do lo k polo eniu zv racej pi tole alebo jej k bla na tepl U n ro n ch zvarov je vhodn vykona sk ku zvaru na odpad...

Страница 59: ...ektrodnima dr aloma celo do vrednosti ter asa izpostavljanja ki lahko dose e dvakratno dovoljeno vrednost Hraniti jeklenko dale od vseh virov toplote tudi od son ne e je v uporabi Usposobljen koordina...

Страница 60: ...ka ki ga varilni aparat lahko proizvede 4 Shema S prikazuje da se lahko izvaja varjenje v prostoru kjer je pove ana nevarnost elektri nega udara npr bli ina velikih koli in kovin 5 3 1 Priklop na jekl...

Страница 61: ...o a da masne krta ke 7 1 VZDR EVANJE sklopite z varjenim delom in pritisnete gumb na elektrodnem dr alu Pazite da bo NAPRAVO LAHKO VZDR UJE OPERATER elektrodno dr alo na primerni razdalji od obdelovan...

Страница 62: ...torima U prisustvu zapaljivih ili eksplozivnih materijala MORAJU biti preventivno biti procjenjene od strane Stru ne osobe i izvr ene u prisustvu drugih osoba obu enih za intervencije u slu aju hitno...

Страница 63: ...vedene savjetovane vrijednosti za kablove za varenje u mm na strujnog udara npr u blizini velikih metalnih masa osnovu maksimalne struje koju isporu uje stroj za varenje 5 Simbol linije napajanja 1 je...

Страница 64: ...a se namijesti stroj vr e i prethodno opisane radnje biti e dovoljno staviti priteza uzemljenja u dodir sa komadom koji se vari i pritisnuti dugme baterije Potrebno je dr ati 7 1 REDOVNO SERVISIRANJE...

Страница 65: ...kamos tik kai suvirinimo aparatas yra i jungtas ir atjungtas nuo maitinimo SUVIRINIMO OPERACIJOS tinklo Aplinkoje su padidinta elektros sm gio rizika U darose patalpose Esant degioms ar sprogstamoms m...

Страница 66: ...aksimalios srov s yra padidinta elektros sm gio rizika pavyzd iui labai arti dideli metalo masi 5 Maitinimo linijos simbolis 5 3 1 Prijungimas prie duj baliono 1 vienfaz kintamoji tampa Duj balionas g...

Страница 67: ...egikl tinkamu atstumu nuo virinamo gaminio NUOLATIN S PRIE I ROS OPERACIJAS GALIATLIKTI OPERATORIUS Sud tingam suvirinumui yra naudinga pam ginti virinti brokuotus ar netinkamus gaminius bandyti gerin...

Страница 68: ...ndustega kaableid LISAHOIATUSED Juhul kui seadmel on vesijahutus tuleb reservuaari t itmiseks aparaat v lja l litada ja vooluv rgust lahti hendada KEEVITUST D Suure elektril giohuga keskkonnas Piiratu...

Страница 69: ...ehituse s mbol 3 Etten htud keevitusprotseduuri s mbol 5 3 1 hendus gaasiballooniga 4 S mbol S n itab et on v imalik sooritada keevitusoperatsioone keskkonnas kus Keevitusaparaadi balloonistendile ase...

Страница 70: ...kuumadele osadele See v ib p hjustada selle eest et p leti p sib keevitamiskeks kohasel kaugusel keevitatavast detailist isolatsioonimaterjalide sulamise ja p leti muutub kasutusk lbmatuks Keeruliste...

Страница 71: ...mantots idrumdzeses agreg ts t uzpildes laik pal dz t ja notiek negad jums metin anas apar tam j b t izsl gtam un atsl gtam no baro anas t kla IR J IZMANTO standarta EN 60974 9 Lokmetin anas iek rtas...

Страница 72: ...dz bas pak pe g ana g 7 Uz metin ta balona balstvirsmas uzst dama g zes balona svars ne nijas tehniskie dati anas apar Baro anas l U liel ks par 20 kg Metin gais spriegums un frekvence anas apar ta ba...

Страница 73: ...1 PARASTA TEHNISK APKOPE P c ma nas uzst d anas ar augst k aprakst to oper ciju pal dz bu atliks savienot PARASTO TEHNISKOAPKOPI VAR VEIKT OPERATORS masas spaili ar metin mo deta u un nospiest uz deg...

Страница 74: ...LEPd 85 db A EMF 1 74 2 75 2 1 75 2 2 75 2 3 75 2 4 75 3 75 3 1 75 3 2 75 4 75 4 1 75 5 75 5 1 75 5 1 1 75 5 2 75 5 2 1 75 5 2 2 75 5 3 75 5 3 2 75 5 3 3 75 5 3 4 75 5 3 5 75 5 3 6 G R A R A 75 5 4 7...

Страница 75: ...____________________________________________________________________ 3 1 e _____________________________________________________________________________________________________________________ B 1 TA...

Страница 76: ...______________________________________________________________________________________________________________ G 7 _____________________________________________________________________________________...

Страница 77: ...1 1 u 1 U 9 EN 60974 9 7 9 1 1 1 1 2 A2 A1 1 1 2 MAG 1 4 5 6 1 4 5 6 N O 1 5 4 S 2 1 4 O MIG 1 1 N O 1 1 MIG 77 u v 1 77 2 77 A2 A1 5 4 S 1 2 78 A3 1 2 2 78 2 3 78 2 4 78 3 78 1 3 78 2 3 78 4 78 A 1...

Страница 78: ...D 1 1 5 2 5 4 O 4 5 y 1 2 5 4 5 y 1 4 EN 61000 3 11 0 04 Zmax 5 4 O 4 N IEC EN 61000 3 12 4 2 2 5 4 6 4 5 y 4 5 3 5 4 5 4 6 4 N 4 O 4 O 4 5 y 1 1 5 4 S 4 O 4 O 5 4 S E 4 O 1 1 U1 400V 1 3 5 N O 1 1 1...

Страница 79: ...1 5 4 S N O 1 4 O O 5 4 S 4 5 y L 5 6 4 5 y 5 5 4 O 4 N 4 N 4 O 3 1 5 1 4 5 4 S 4 5 y M 6 6 O 4 5 y 800 4 N 5 4 S 5 4 S O 4 5 4 S 5 4 S 4 4 5 6 4 O 5 4 S 1 1 1 4 O O 4 O 4 6 4 5 y O 7 1 7 1 1 7 4 5 y...

Страница 80: ...100 500 T40A T25A 63A 32A 50 116 132 R A 1 ACCIAIO ALLUMINIO FILO ANIMATO RAFFREDDAMENTO ARIA GAS ACQUA STEEL ALUMINIUM TUBULAR WIRE COOLING AIR GAS WATER Al Air Gas H H Co MODELLO MODEL I max A 2 66...

Страница 81: ...etstid 4 Reglering av b gens sp nning 5 Huvudstr mbrytare 6 Uttag f r anslutning av massakabel 7 Snabbkoppling f ste sk rbr nnare 8 Kopplingsdon 14 polig f r anslutning av Spool gun 9 Svetspistolens v...

Страница 82: ...82 FIG B FIG C 1387 1387 EN 60974 1 1 X I2 U2 A V A V A A A V V V V U0 U1 V A A IP I1 eff I1 max 6 9 8 7 4 5 FUSE T A 10 11...

Страница 83: ...83 FIG D FIG E 230V 220V 240V 400V 380V 415V...

Страница 84: ...84 0 8 0 8 0 8 0 6 0 6 4 3 a b 2 1 a b a b c 200mm kg5 300mm kg15 FIG F...

Страница 85: ...85 FIG F1 200mm 300mm 1 a a b b 4 2 a b c 3 0 8 0 8 0 6 0 6...

Страница 86: ...86 FIG F2 200mm 300mm 1 a a b b 4 2 a b c 3 0 8 0 8 0 6 0 6 MAX 5kg MAX 15kg...

Страница 87: ...00 240 2 20 40A 140A 50A 120A 240A 50A 160A 60A 140A 270A 60A 190A 70A 160A 300A 75A 210A 80A 180A 340A 90A 250A 90A 200A 360A 110A 300A 100A 220A 400A 3 I max 2 A 400 300 6 1 2 5 4 3 6 1 2 5 4 3 6 6...

Страница 88: ...220 180 260 130 350 200 450 40 140 60 160 110 180 140 230 180 280 230 390 50 75 90 115 110 130 130 170 80 150 120 210 125 250 160 350 170 50 190 70 200 100 210 Acciai al carbonio e basso legati and m...

Страница 89: ...rantiza el buen funcionamiento de las m quinas y se compromete a efectuar gratuitamente la sustituci n de las piezas que se deterioren por mala calidad del material y por defectos de fabricaci n en lo...

Страница 90: ...r s nder p g a d lig materialkvalitet och defekter inom 12 m nader efter idrifts ttningen av maskinen som ska styrkas av intyg De maskiner som OlPQDV WLOOEDND lYHQ RP GH WlFNV DY JDUDQWLQ PnVWH VNLFN...

Страница 91: ...ORYD NRML VX R WH HQL ERJ OR H NYDOLWHWH PDWHULMDOD L ERJ WYRUQL NLK JUH DND X URNX RG PMHVHFL RG GDQD SRNUHWDQMD VWURMD NRML MH SRWYU HQ QD JDUDQWQRP OLVWX 9UD HQL VWURMHYL L DNR VX SRG JDUDQFLMRP PR...

Страница 92: ...a HR SR Datumkupnje LT Pirkimodata ET Ostu kuup ev LV Pirk anas datums G PL Data zakupu AR EN Sales company Name and Signature IT Ditta rivenditrice Timbro e Firma FR Revendeur Chachet et Signature ES...

Отзывы: