YATO YT-84895 Скачать руководство пользователя страница 71

71

E

R

E

D

E

T

I

 

U

T

A

S

Í

T

Á

S

H

Kikapcsolt motornál a H és az L jelzés

ű

 csavarokat csavarjuk be amíg ellen nem állnak. Majd ugyanezeket ellenkez

ő

 irányba 

csavarjuk a következ

ő

 számú elfordulásokat betartva: H - 1 3/8, L - 1 1/4.

Most indítsuk be a motort, és félig nyitott gázadagoló mellet hagyjuk, hogy bemelegedjen.

Most az L jelzés

ű

 csavart tekerjük az óra járásával megegyez

ő

 irányban egészen addig, amíg a motor el nem éri a maximális 

alapjárati fordulatszámot. Majd ugyanezt a csavart 1/4 fordulattal csavarjuk az ellenkez

ő

 irányban.

Csavarjuk az alapjárat T jel

ű

 csavarját az óra járásával ellenkez

ő

 irányban egészen, amíg a lánc meg nem áll. Ha az alapjárati 

sebesség túl alacsony lenne, akkor ugyanezt a csavart az óra járásával megegyez

ő

 irányba forgassuk.

Ezek után próbavágást kell végrehajtanunk, és a H jelzés

ű

 csavart úgy beállítani, hogy elérjük a legjobb vágóer

ő

t, és nem a 

legnagyobb sebességet.

6.7. A f

ű

rész használata

A fenti pontokban említett, összes tevékenység elvégzése után nekifoghatunk a f

ű

rész használatának.

A f

ű

rész beindítása el

ő

tt mindig ellen

ő

riznünk kell a rángásgátló megfelel

ő

 m

ű

ködését. Ehhez a f

ű

részt vízszintesen tartva, majd 

elengedve az elüls

ő

 markolatot hagyjuk, hogy a forgó nekiüt

ő

djön valamilyen kisebb fat

ő

nknek, vagy fadarabnak. Az elüls

ő

 mar-

kolat elengedésének magassága függ a lánc forgórészének hosszától. Ha a fék nem aktivizálódik, akkor a f

ű

részt javításra, és 

beállításra le kell adni az erre szakosodott javítóvállalathoz.

Ha a fék a munka során aktivizálódik, akkor engedjük el a gázadagoló karját, és a motort hagyjuk alapjáraton üzemelni. Ellenkez

ő

 

esetben a forgó motor felmelegíti a tengelykapcsoló tárcsáját, ami a f

ű

rész meghibásodásához vezethet. 

Azoknak, akik el

ő

ször kívánnak láncf

ű

résszel dolgozni a munka megkezdése el

ő

tt ajánlatos, hogy a munkával és a biztonsággal 

kapcsolatos tanácsokat kérjenek ki olyantól, aki ebben már jártas. Az els

ő

 próbálkozásokat a f

ű

résszel való munkában fogóba 

er

ő

sített fadarabokon kell kezdeni.

A munkavégzés alatt ügyelni kell az alapvet

ő

 munkavédelmi el

ő

írásokra. Továbbá számításba kell venni a f

ű

résznek, a kiszolgáló 

személyzet irányába történ

ő

 pattanására. Ez akkor következhet be, ha a vágólánc ellenállásba ütközik.

E veszély minimalizálásához: 

A vágás alatt 

fi

 gyeljünk a forgórész csúcsának elhelyezkedésére. A forgórész csúcsának fels

ő

 negyedével nem szabad vágni (XIII). 

Csak a forgórész alján futó láncfelülettel szabad vágni. A fa vágása közben felhasználható az alsó ütköz

ő

fog, mint a f

ű

rész 

forgástengelyének 

fi

 x pontja. (XIV)

A vágandó faanyaghoz csak már üzemel

ő

 f

ű

résszel közelítsünk. Azonban ha már hozzáértünk a faanyaghoz kikapcsolt állapot-

ban a f

ű

részt ne kapcsoljuk be. A munka alatt a f

ű

részt ne emeljük a vállunk magasságába, vagy följebb. (XV)

Ne legyünk a vágás síkjában. Ez csökkenti a balesetveszélyt a f

ű

rész egy esetleges elpattanása esetén. (XVI)

Munka alatt a f

ű

részt mindig két kézzel tartsuk.

Gy

ő

z

ő

djünk meg róla, hogy a lánc megfelel

ő

en éles, és kell

ő

 feszességgel rendelkezik.

HASZNOS TANÁCSOK A F

Ű

RÉSSZEL VALÓ MUNKÁHOZ

A vágás alatt vegyünk fel kényelmes tartást, valamint biztosítsuk magunknak a teljes mozgásszabadságot.

Az ágak, és gallyak vágásánál ne a töv

ű

knél vágjuk azokat, hanem körülbelül 15 cm-re a töv

ű

kt

ő

l. Két metszést kell végrehajtani 

az ág átmér

ő

jének 1/3 -ig, körülbelül 8 cm-re egymástól. Az egyik bevágást alulról, a másikat felülr

ő

l hajtsuk végre. Majd az ágat 

éppen a tövénél kell megvágni az ág átmér

ő

jének 1/3 mélységéig. Majd a vágást a t

ő

nél felülr

ő

l indítva fejezzük be. Az ágakat 

nem szabad alulról vágni. (XVII)

Fa kivágásakor korábban el

ő

 kell készíteni a kivágás helyét a 6.4. pontban leírtaknak megfelel

ő

en. Ezen kívül biztonságos talajt 

kell biztosítani a vágás helyén. Fa d

ő

lésekor biztonságos távolságra kell helyezkedni a fa d

ő

lési síkján kívül.

A fa esési helyének megállapításakor 

fi

 gyelembe kell lenni az olyan tényez

ő

kkel, mint a talaj formája, a fa súlyközéppontja, a fa 

koronájának elrendezése, valamint a szélirány.

A fa kivágásának kell

ő

 el

ő

készítéséhez annak törzsénél, az átmér

ő

 1/3 mélységében csináljunk bevágást azon az oldalon, amer-

re a fát szeretnénk dönteni, majd az el

ő

bbi vágáshoz képest 45 fokos szögben csináljunk még egyet. Oly módon, hogy a törzsb

ő

egy „éket” vágjunk ki. A törzs másik oldalánál kezdjünk egy a törzs tengelyével mer

ő

leges bevágást készíteni, valamivel magasab-

ban (kb. 4 cm), mint a már kivágott „ék” alapzata. A törzset ne vágjuk végig. A törzs átmér

ő

jének kb. 1/10 -ét kitev

ő

 csíkot hagyjunk 

a törzsben. Majd a kivágott éket helyezzük bele a tervezett d

ő

lés irányával ellenkez

ő

 oldalon lev

ő

 bevágásba. (XVIII)

Ha a d

ő

lés már a vágáskor megkezd

ő

dik, akkor a f

ű

részt húzzuk ki a törzsb

ő

l, és távolodjunk a kijelölt menekül

ő

 vonalon a 

megfelel

ő

 távolságra. 

A törzs vágásakor, ha a láncf

ű

rész megakad soha ne hagyjuk járó motorral ebben a helyzetben. Ilyen esetben ki kell kapcsolni a 

f

ű

rész motorját, és ékek segítségével kiszabadítani a törzsb

ő

l.

A már levágott fa darabolásánál a következ

ő

 szabályokra kell 

fi

 gyelni.

A fát olyan fogóba, vagy alátétre helyezzük, amely lehet

ő

vé teszi, hogy a levágott darab szabadon eshessen a földre anélkül, 

hogy a f

ű

rész megakadását okozná. A f

ű

rész megakadásakor a már feljebb említett módon kell eljárni.

A lánc, és a forgórész soha nem érhet földet, valamint nem szennyez

ő

dhetnek földdel.

A f

ű

rész él

ő

 kerítés, vagy bokrok nyírására való felhasználása tilos. 

Lejt

ő

n való munkavégzéskor mindig legyünk feljebb a vágandó faanyagnál.

Feszül

ő

 fa kivágásakor különösen óvatosnak kell lennünk, és ha lehet

ő

ségünk van, bízzuk a munkát tapasztalt favágóra.

Содержание YT-84895

Страница 1: ...DES MOTORZ I MOTOROV PILA MOTOROV P LA BENZIN L NCF R SZ DRUJBA PE BENZINA MOTOSIERRA DE GASOLINA TRON ONNEUSES SEGA CON MOTORE A COMBUSTIONE MOTORKETTINGZAAG UWAGA Przed pierwszym uruchomieniem urz...

Страница 2: ...13 15 51 168 Wroc aw Polska Rok produkcji Production year Produktionsjahr Pagaminimo metai Ra o anas gads Rok v roby Rok v roby 2021 Gy rt si v Anul produc iei utilajului A o de fabricaci n Ann e de...

Страница 3: ...I N S T R U K C J A O R Y G I N A L N A 3 PL D RUS UA LT LV CZ SK H RO E F I NL GR IX X XI XII XIII XIV XV XVI 6 10 8 7 20...

Страница 4: ...I N S T R U K C J A O R Y G I N A L N A 4 PL D RUS UA LT LV CZ SK H RO E F I NL GR XVII XVIII XIX XX XXI XXII XXIII XXIV 5 19 18 16 4...

Страница 5: ...mo vak 6 karbiuratoriaus reguliavimo var tai 7 droselinio vo tuvo svertas 8 droselinio vo tuvo blokavimas 9 starterio virvut s laikiklis 10 droselio svertas 11 kuro pylimo angos kam tis 12 alyvos pyli...

Страница 6: ...ite del guiador 19 orificio de lubricaci n del pi n 20 interruptor 21 freno de rebote 22 cadena 23 mango delantero 24 empu adura 25 mango delantero H RO E 1 logement 2 couvercle du filtre air 3 couver...

Страница 7: ...uhe verwenden Vartoti apsaugines pir tines Lietot aizsardz bas cimdus Pou vejte ochrann rukavice Pou vajte ochrann rukavice Haszn ljon v d keszty t Utilizarea m nu ilor de protrc ie Use guantes de pro...

Страница 8: ...zin olaj ar nyban kell a benzinbe bekeverni Benzina trebuie mestecat cu ulei n prpor ie benzin ulei 40 1 La gasolina debe mezclarse con aceite en proporciones gasolina aceite 40 1 Essence doit tre m l...

Страница 9: ...DANE TECHNICZNE Parametr Jednostka miary Warto Numer katalogowy YT 84895 Waga kg 5 11 Pojemno zbiornika paliwa cm3 280 Pojemno zbiornika oleju do smarowania a cucha cm3 170 D ugo ci cia cm 33 14 Podzi...

Страница 10: ...odci gi py u lub pojemniki na py je li narz dzie jest w takie wyposa one Zadba o to aby je poprawnie pod czy U ycie odci gu py u zmniejsza ryzyko powa nych obra e cia a U ytkowanie narz dzia Nie woln...

Страница 11: ...prawia tylko w autoryzowanych serwisach Stosuj cych oryginalne cz ci zamienne Pozwoli to zminimalizowa ryzyko wypadk w i uszkodze sprz tu Pilark nale y przechowywa w suchym zamkni tym pomieszczeniu z...

Страница 12: ...yznaczy strefy zagro enia i drogi ucieczki Strefa w promieniu 180O wok planowanej p aszczyzny upadku drzewa oraz strefa o promieniu 90O w kierunku przeciwnym do planowanej p aszczyzny upadku drzewa s...

Страница 13: ...odzenia pilarki Osoby kt re maj zamiar pracowa po raz pierwszy pilark a cuchow powinny przed rozpocz ciem pracy zasi gn porady na temat pracy i bezpiecze stwa od wykwalifikowanego operatora pilarki Pi...

Страница 14: ...n zaobserwowane zanieczyszczenia anglezy spr bowa oczyszcza elektrody wiecy za pomoc szczotki drucianej W przypadku gdy czyszczenie nie przynosi spodziewanych efekt w nale y wymieni wiec na now Nale y...

Страница 15: ...yciem nale y sprawdza a cuch pod k tem zu ycia Czy nie posiada uszkodzonych ogniw lub wy amanych z b w W przypadku zauwa enia jakichkolwiek uszkodze zabrania si dalszej pracy uszkodzonym a cuchem Mo...

Страница 16: ...nt unit Value Catalogue number kg YT 84895 Weight cm3 5 11 Fuel tank capacity cm3 280 Chain lubrication oil tank capacity mm 170 Cutting length cm 33 14 Chain scale mm 9 525 Guide link length 1 27 Cha...

Страница 17: ...cient and safer operation Remove the spark plug before adjusting changing accessories or storing the tool This will protect from casual switching it on Store the tools away from children Do not permi...

Страница 18: ...and assembly of the side panel Remove both fixing nuts and the side panel Attention In certain models of the sawing machine there may be an oil installation sealing plate during transport Before the...

Страница 19: ...in the upper position Pull out the choke lever X Support the sawing machine on a stable surface and make sure the chain and the guide do not touch anything Maintain the handle with your foot keep the...

Страница 20: ...nches and boughs do not cut them at the trunk but approximately 15 centimetres from the trunk Make two cuts to the 1 3 of the branch diameter 8 cm from each other One cut from the bottom the other one...

Страница 21: ...groove may be inspected placing a ruler to the guide with the chain If the ruler does not adhere to the guide then the groove is in good conditions Otherwise the guide should be replaced 7 4 Other mai...

Страница 22: ...Volumen des ltanks zum Kettenschmierung cm 170 Schneidel nge cm 33 14 Kettenteilung mm 9 525 Dicke des F hrungsgliedes mm 1 27 Kettentyp AP14 52 507P Typ der Kettenschiene 3 8 050x52 Maximale Ketteng...

Страница 23: ...utzkleidung Keine lose Kleidung und Schmuck tragen Die Haare Kleidung und Arbeitshandschuhe von den beweglichen Teilen des Ger tes fernhalten Eine lose Kleidung Schmuck oder lange Haare k nnen an den...

Страница 24: ...r jedem Gebrauch ist den Kettenzustand zu pr fen Bei der Feststellung von Rissen oder gebrochenen Z hne oder sonstigen Besch digungen ist die Kette vor Beginn der Arbeit auszutauschen Die Handgri e un...

Страница 25: ...der Inbetriebnahme der Motors ge genau abgewischt werden Die Einstellung der lmenge zum Kettenschmieren erfolgt mittels Dosierdrehknopf der sich an der Unterseite der Motors ge befindet 6 4 Vorbereit...

Страница 26: ...ie h chste S gekraft und nicht die h chste Drehzahl erreicht wird 6 7 Einsatz der Motors ge Nach der Durchf hrung der Schritte von den oben genannten Punkten kann die Kettens ge zum Einsatz verwendet...

Страница 27: ...Beim Schneiden des vorgespannten und von beiden Enden gest tzten Holzes zuerst von oben auf die Tiefe von 1 3 des Durch messers schneiden und danach den Schneidevorgang von unten abschlie en Ist das H...

Страница 28: ...d des Kettenantriebrades periodisch pr fen Bei Feststellung der Verschlei spuren Risse oder Besch digungen die die Funktion der Antriebs bertragung beeintr chtigen k nnen ist das Antriebrad gegen ein...

Страница 29: ...5 kg 5 11 cm3 280 cm3 170 cm 33 14 mm 9 525 mm 1 27 AP14 52 507P 3 8 050x52 m s 21 6T x 9 525 mm 1 2 L8RTF cm3 37 2 kW 1 3 min 1 8000 min 1 2700 3400 kg h 0 628 dB A 93 35 1 08 dB A 112 33 1 08 m s2 5...

Страница 30: ...30 RUS...

Страница 31: ...31 RUS 5 7 6 6 1 III IV...

Страница 32: ...32 RUS 6 2 VI 20 40 1 20 50 1 3 6 3 VII 3 6 4 180O 90O VIII 2 5 IX 6 5 X...

Страница 33: ...33 RUS XI 1 6 6 XII H L H 1 3 8 L 1 1 4 L L 1 4 T H 6 7 XIII XIV XV...

Страница 34: ...34 RUS XVI 15 cm 1 3 8 cm 1 3 XVII 6 4 1 3 45 4 cm 1 10 XVIII 1 3 1 3 XIX 7 7 1 XX 7 2 XXI 7 3 XXII...

Страница 35: ...35 RUS XXIII 7 4 7 5 XXIV 7 6 7 7...

Страница 36: ...kg 5 11 cm3 280 cm3 170 cm 33 14 mm 9 525 mm 1 27 AP14 52 507P 3 8 050x52 m s 21 6T x 9 525 mm 1 2 L8RTF cm3 37 2 kW 1 3 min 1 8000 min 1 2700 3400 kg h 0 628 dB A 93 35 1 08 dB A 112 33 1 08 m s2 5...

Страница 37: ...37 UA...

Страница 38: ...38 UA 5 7 6 6 1 III IV...

Страница 39: ...39 UA 6 2 VI 20 40 1 20 50 1 3 6 3 VII 3 6 4 180O 90O VIII 2 5 IX 6 5 X XI...

Страница 40: ...40 UA 1 6 6 XII H L H 1 3 8 L 1 1 4 L L 1 4 T H 6 7 XIII XIV XV XVI 15 1 3 8...

Страница 41: ...41 UA 1 3 XVII 6 4 1 3 45 4 cm 1 10 XVIII 1 3 1 3 XIX 7 7 1 XX 7 2 XXI 7 3 XXII XXIII 7 4...

Страница 42: ...42 UA 7 5 XXIV 7 6 7 7...

Страница 43: ...s mm 9 525 Vedan iosios grandies storis mm 1 27 Grandin s tipas AP14 52 507P Grandin s kreipiamosios tipas 3 8 050x52 Maksimalus grandin s greitis m s 21 Grandin s varomojo rato dant skai ius ir padal...

Страница 44: ...ir saugesn darb Prie atliekant reguliavimus kei iant aksesuarus arba sand liuojant rank reikia i mon tuoti u degimo vak Tai leis i vengti rankio atsitiktinio jungimo rank sand liuok vaikams neprieinam...

Страница 45: ...s Prie montuojant reikia patikrinti ar atmu imo stabdys yra u pakalin je pozicijoje Tai palengvins oninio gaubto demontavim ir montavim Reikia atsukti abi fiksavimo ver les ir nuimti onin gaubt Dviem...

Страница 46: ...sti pj klo laikant j rankose Tokiu atveju grandin gali paliesti k n ir sukelti rimtus jo su alojimus Min tas starterio virvut s patraukimas paskleid ia kur pj klo kuro tiekimo rangos sistemoje Po to r...

Страница 47: ...vir aus Po to pjauti ak prie pat kamieno iki 1 3 akos storio ir po to galutinai u baigti pjovim pjaunant ak i vir aus prie pat kamieno Negalima pjauti ak pjaunant i apa ios XVII Pjaunant stovin io med...

Страница 48: ...reipiamosios su u d ta grandine linijuot Jeigu linijuot nepriglunda prie kreipiamosios rei kia griovelio b kl yra gera Prie ingu atveju kreipiam j reikia pakeisti nauja 7 4 Kiti konservavimo darbai Po...

Страница 49: ...posma biezums mm 1 27 u veids AP14 52 507P u vadotnes tips 3 8 050x52 Maksim ls u trums m s 21 rata zobu skaits un m rogs 6T x 9 525 mm Dzin js cilindru skaits 1 taktu skaits 2 dzes ana Ar gaisu Aizde...

Страница 50: ...ces negad juma iesl g anas Glab t ier ci b rniem nepieejam viet Neat aut str d t ar ier ci neapm c t m person m Ier ce neapm c tu personu rok s var b t b stam Nodro in t pareizu ier ces konserv ciju K...

Страница 51: ...pane a uzgrie us bet ne p r k stipri Noregul t u spriegojumu V lai to dar t tur t vadotnes aug jo da u un vienlaic gi rot t u spriegojuma skr vi l dz mo mentam kad de b s vadotnes apak j da Pieskr v...

Страница 52: ...t lietoti aptuveni vienm r gi Ar katru degvielas papildin anu ar j papilda des e u 6 6 Karburatora regul ana XII Karburators ir r pnieciski noregul ts lai sasniegt pareizu ier ces efektivit ti Bet kad...

Страница 53: ...jum kad ier ces operatoram j str d uz kalni darba laik j st v virs griezto kokmateri lu Gad jum kad ir griezts sasp l ts koks j b t sevi i uzman gi un ja ir iesp jami uzdot t du uzdevumu kvalific tam...

Страница 54: ...citu vadu novieto anu 7 6 rats Da reiz j kontrol rata st vokli Gad jum kad ir konstat ti izlieto anas z mes plaisas vai boj jumi kuri var ietekm t uz pie vada p rnesuma sist mu j maina ratu uz jaunu...

Страница 55: ...cm3 280 Objem n dr e et zov ho oleje cm3 170 D lka ezu cm 33 14 D len et zu mm 9 525 Tlou ka hnac ho l nku mm 1 27 Typ et zu AP14 52 507P Typ vod c li ty 3 8 050x52 Maxim ln rychlost et zu m s 21 Po e...

Страница 56: ...y spr vn p ipojeny Pou v n ods va prachu zmen uje riziko v n ho po kozen zdrav Pou v n n ad N ad se nesm pou vat v rozporu s jeho ur en m N ad nep et ujte Volba spr vn ho n ad k dan mu druhu pr ce zab...

Страница 57: ...m popsan m v bod 7 6 OBSLUHA PILY 6 1 P prava pily k pr ci P ed prvn m pou it m je t eba namontovat li tu ezac et z a n razn k s hroty Ve ker innosti spojen s mont a se zen m et zu je t eba prov d t v...

Страница 58: ...ev nen dovoleno st t 6 5 Uv d n pily do chodu a jej zastaven P esv d it se e se et zov brzda nach z v zadn poloze Sejmout kryt z li ty a et zu Nen dovoleno uv d t pilu do chodu pokud nen spr vn namon...

Страница 59: ...ko razu v p pad odra en pily XVI B hem pr ce dr et pilu v dy ob ma rukama V dy se ubezpe te zda je et z ostr a spr vn napnut U ITE N RADY PRO PR CI S PILOU P i ez n je t eba zaujmout vhodnou pozici a...

Страница 60: ...dr ka m tvar jak ukazuje obr zek XXIII je nutno vym nit li tu za novou Opot eben dr ky li ty lze zkontrolovat tak e k li t s nasazen m et zem p ilo me prav tko Jestli e prav tko k li t nep il h je st...

Страница 61: ...m palivovej n dr e cm3 280 Objem n dr e re azov ho oleja cm3 170 D ka rezu cm 33 14 Delenie re aze mm 9 525 Hr bka hnacieho l nku mm 1 27 Typ re aze AP14 52 507P Typ re azovej li ty 3 8 050x52 Maxim l...

Страница 62: ...vn p ipojeny Pou v n ods va prachu zmen uje riziko v n ho po kozen zdrav Pou v n n ad N ad se nesm pou vat v rozporu s jeho ur en m N ad nep et ujte Volba spr vn ho n ad k dan mu druhu pr ce zabezpe e...

Страница 63: ...otrebn takisto vykona dr b rske kony op san v bode 7 6 OBSLUHA P LY 6 1 Pr prava p ly k pr ci Pred prv m pou it m je potrebn namontova li tu rezaciu re az a n razn k s hrotmi V etky innosti spojen s m...

Страница 64: ...na koze Je potrebn vyh ba sa rezaniu dr tov mlad ch stromkov a star ch dreven ch tr mov Nie je dovolen na rezanom dreve st 6 5 Uv dzanie p ly do chodu a jej zastavovanie Presved i sa e sa re azov brzd...

Страница 65: ...v pr pade odrazenia p ly XVI Po as pr ce v dy dr a p lu obomi rukami V dy sa presved i i je re az nabr sen a spr vne napnut U ITO N RADY PRE PR CU S P LOU Pri p len je potrebn zauja vhodn poz ciu a z...

Страница 66: ...e dr ka m tvar ako na obr zku XXIII je potrebn vymeni li tu za nov Opotrebovanie dr ky li ty je mo n skontrolova prilo en m prav tka k li te s namontovanou re azou Ak prav tko na li tu nedosad stav d...

Страница 67: ...s ges olajtart ly t rfogata cm3 170 V g hossz cm 33 14 A l nc beoszt sa mm 9 525 A vezet l ncszem vastags ga mm 1 27 A l nc t pusa AP14 52 507P A l nc vezet j nek t pusa 3 8 050x52 L nc maxim lis sebe...

Страница 68: ...helyesen csatlakoztassa A porelsz v haszn lata cs kkenti a s lyos testi s r l sek bek vetkezt nek lehet s g t Az eszk z haszn lata Nem szabad a szersz mokat a rendeltet s kt l elt r en haszn lni Ne t...

Страница 69: ...yokat A l ncf r szt tov bb a 7 pontban t rgyalt karbantart si folyamatoknak is vess k al 6 A L NCF R SZ KEZEL SE 6 1 A l ncf r sz el k sz t se a munk hoz Az els haszn lat el tt ssze kell szerelni a fo...

Страница 70: ...on Ker lj k a dr tok a fiatal f k s a gerend k v g s t A v gott f n tilos rajta llni 6 5 A f r sz beind t sa s kikapcsol sa Gy z dj nk meg r la hogy a r ng sf kez h ts ll sban van T vol tsuk el a forg...

Страница 71: ...A munka alatt a f r szt ne emelj k a v llunk magass g ba vagy f ljebb XV Ne legy nk a v g s s kj ban Ez cs kkenti a balesetvesz lyt a f r sz egy esetleges elpattan sa eset n XVI Munka alatt a f r szt...

Страница 72: ...Id szakosan meg kell ford tani a forg r szt s vizsg lni a bar zda alakj t Ha a rajzon szerepl XIII alakzathoz hasonl t a bar zda akkor a forg r szt ki kell cser lni egy jra A forg r sz bar zd j nak el...

Страница 73: ...Capacitatea recipientului pentru conbustibil cm3 280 Capacitatea recipientului pentru uleiul ungerii lan ului cm3 170 Lungimea de t iere cm 33 14 Pasul lan ului mm 9 525 Grosimea verigii de ghidare mm...

Страница 74: ...a absorbitorului de praf mic oreaz pericolul leziunilor corporale Utilizarea utilajului Este stric interzis ntrebuin area utilajului n dezacord cu destina ia lui A nu se supra nc rca utilajul Scula co...

Страница 75: ...recipien ii combustibilului i uleiului trebuie golite de con inut Motofer str ul trebuie conservat conform celor descrise la punctul 7 6 DESERVIREA MOTOFERASTRAULUI 6 1 Preg tirea motofer str ului pe...

Страница 76: ...lui Asigur te c parghia fr nei de recul se afl pe pozi ia posterioar D jos ap r toarea ghidajului i a lan ului Este strict interzis pornirea motofer str ului in czul in care ghidajul i lan ul nu sunt...

Страница 77: ...ini Asigur te c lan ul este totdeauna ascu it i ntins corespunz tor RECOMANDARI UTILE LA LUCRUL CU MOTOFERASTRU In timpul lucrului trebuie s ai pozi ie comod asigur ndu i mi carea cu u urin Taind cr...

Страница 78: ...XIII ghidajul trebuie nlocuit cu altul nou Uzura canelurei se poate verifica cu o rigl pus pe ghidaj cu lan ul montat Dac rigla nu adereaz la ghidaj nseamn c starea canelurei este bun In caz contrar g...

Страница 79: ...0 La longitud del corte cm 33 14 La escala de la cadena mm 9 525 El grueso del eslab n del guiador mm 1 27 Tipo de la cadena AP14 52 507P Tipo del guiador de la cadena 3 8 050x52 Velocidad m xima de l...

Страница 80: ...bisuter a o cabello largo pueden amarrarse en partes m viles de la m quina Use instalaciones de eliminaci n de polvo o contenedores para polvo si la m quina est equipada con tales contenedores Con cte...

Страница 81: ...bajo o no empezarlo Los elementos estropeados deben ser reemplazados antes de que comience el trabajo La sierra debe usarse de acuerdo con su prop sito y dise o es decir solamente para cortar madera D...

Страница 82: ...rabajo con la sierra de cadena Aseg rese que en el lugar de trabajo permanecer n solamente personas autorizadas En el caso de la tala de rboles es menester indicar las zonas de peligro y las rutas de...

Страница 83: ...un trozo de madera La altura de la cual se debe dejar caer la sierra depende de la longitud del guiador de la cadena Si el freno no se activa es menester mandar la sierra para su reparaci n y ajuste...

Страница 84: ...ta durante el corte 7 MANTENIMIENTO DE LA HERRAMIENTA Antes de comenzar cualquier acci n descrita abajo apague la herramienta Aseg rese que el motor est fr o Desinstale la buj a de ignici n para evita...

Страница 85: ...signos de desgaste grietas o da os que puedan implicar funcionamiento incorrecto del sistema de la transmisi n de propulsi n es menester reemplazar la rueda de propulsi n con una nueva en un taller au...

Страница 86: ...ES Param tre Unit Valeur Num ro de catalogue YT 84895 Poids kg 5 11 Capacit du r servoir de carburant cm3 280 Capacit du r servoir d huile pour la lubrification de la cha ne cm3 170 Longueur de coupe...

Страница 87: ...Syst me d limination des poussi res diminue le risque de blessures graves Fonctionnement d un outil Nepasutiliserl outild unemani requinecorrespondpas sonbut Nesurchargezpasl outil Utiliserunoutilapp...

Страница 88: ...e L utilisation d autres pi ces de rechange peut augmenter le risque de d faillance et de causer des blessures Le must de la machine de sciage peut tre r par uniquement dans les ateliers agr s en util...

Страница 89: ...ail de fa on minimiser le risque de dangers Assurez vous que uniquement les personnes autoris es sont pr sentes sur le lieu de travail En cas d abattage d arbres il est n cessaire de marquer les zones...

Страница 90: ...r l exploitation de la machine de sciage Avant chaque d but de la scie assurez vous que les fonctions de frein de r flexion correctement Tenir la machine de sciage hori zontalement rel chez la poign e...

Страница 91: ...du diam tre puis terminez la coupe vers le bas XIX Ainsi il est possible de r duire au minimum le risque de coincement de la tron onneuse pendant la coupe 7 MAINTENANCEA DE LA TRON ONNEUSE Avant de pr...

Страница 92: ...is fonctionnement du syst me de transfert d entra nement la roue motrice doit tre remplac dans un atelier de r paration agr Ne pas installer une cha ne port sur une nouvelle roue d entra nement ou d u...

Страница 93: ...TECNICI Parametro Unit di misura Valore Numero di catalogo YT 84895 Peso kg 5 11 Capacit del serbatoio d olio cm3 280 Capacit del serbatoio d olio per la lubrificazione della catena cm3 170 Lunghezza...

Страница 94: ...uso di evacuatore di polvere riduce il rischio di lesioni gravi Utilizzo dell utensile Non usare l utensile in maniera non conforme alla destinazione Non sovraccaricare l utensile Una scelta corretta...

Страница 95: ...olio La sega deve essere sottoposta anche alla manutenzione descritta al paragrafo 7 Lo strumento produce un campo elettromagnetico a bassa intensit I campi elettromagnetici possono influire sulle pr...

Страница 96: ...o non deve trovarsi a meno di 2 5 volte l altezza dell albero abbattuto IX Assicurarsi di avere una buona visibilit dal posto di lavoro quindi prestare attenzione quando si tagliano alberi in condizio...

Страница 97: ...catena che si muove sulla parte inferiore della guida Tagliando il legno il dente inferiore del paraurti pu essere utilizzato come gancio per l asse di rotazione della sega XIV Applicare solo la sega...

Страница 98: ...7 3 Manutenzione e pulizia dell impianto d olio XXII Pulire la fessura d olio e il canale dell olio nella guida dopo ogni utilizzo della sega Dopo aver rimosso il pannello laterale e la guida control...

Страница 99: ...i pu causare gravi lesioni La catena richiede inoltre un a latura temporanea L a latura necessaria se si osserva almeno uno dei seguenti fenomeni polvere di segatura prodotta durante il processo di ta...

Страница 100: ...afscherming 3 TECHNISCHE GEGEVENS Parameter Meeteenheid Waarde Catalogusnummer YT 84895 Gewicht kg 5 11 Inhoud brandstoftank cm3 280 Inhoud smeerolietank cm3 170 Snijlengte cm 33 14 Steek van de ketti...

Страница 101: ...gebruiken Geen losse kleding en sieraden dragen Houd uw haar kleding en handschoenen ver van bewegende delen van het gereedschap Een losse kleding sieraden of lang haar kunnen tussen de bewegende del...

Страница 102: ...let op metalen onderdelen of stenen die in het bewerkte hout kunnen zitten Gebruik alleen originele onderdelen Het gebruik van andere onderdelen kan het risico van schade verhogen en tot letsels leid...

Страница 103: ...bevoegde personen op de werkplek verblijven Bij het velen van bomen moeten er de gevaarlijke zones en vluchtwegen worden bepaald De zone met een hoek van 180O rond de geplande valoppervlakte van de b...

Страница 104: ...or het eerst met een kettingzaag gaat werken raadpleeg dan een gekwalificeerde zaagbediener voor werk en veilig heidsadviezen voordat met het werk begint Het eerste werk met de zaag moet het snijden v...

Страница 105: ...rwijder de rubber hoes van het bougiecontact en draai de bougie met de meegeleverde sleutel los Controleer de toestand van de bougie elektroden Als de bougie elektroden vervuild zijn probeer dan deze...

Страница 106: ...uwe ketting op een versleten aandrijfwiel 7 7 Onderhoud van de ketting De ketting moet altijd geslepen en in goede technische staat Controleer de ketting v r elk gebruik op slijtage beschadigde schake...

Страница 107: ...YT 84895 5 11 3 280 3 170 33 14 9 525 1 27 AP14 52 507P 3 8 050x52 m s 21 6T x 9 525 1 2 L8RTF 3 37 2 kW 1 3 min 1 8000 min 1 2700 3400 kg h 0 628 dB A 93 35 1 08 LWA dB A 112 33 1 08 m s2 5 600 1 5...

Страница 108: ...108 GR o on...

Страница 109: ...109 GR 5 7 6 6 1 III IV V...

Страница 110: ...110 GR 6 2 VI 20 40 1 20 45 1 3 6 3 VII 3 6 4 180 90 VIII 2 5 IX 6 5...

Страница 111: ...111 GR XI 1 6 6 XII H L H 1 3 8 L 1 1 4 L L 1 4 T 6 7 XIII XIV XV XVI...

Страница 112: ...112 GR 15 cm 1 3 8 cm 1 3 XVII 6 4 1 3 45 4 1 10 XVIII 1 3 1 3 XIX 7 7 1 XX 7 2 XXI 7 3 XXII...

Страница 113: ...113 GR XXIII 7 4 7 5 XXIV 7 6 7 7...

Страница 114: ...C T V Rheinland LGA Products GmbH nr notyfikacji 0197 Tillystra e 2 90431 N rnberg Niemcy Certyfikat oceny WE BM 50260479 0001 Wroc aw 2021 03 01 2006 42 WE Maszyny i urz dzenia bezpiecze stwa 2014 30...

Страница 115: ...ci inne dyrektywy kt rych wymagania spe nia urz dzenie 2006 42 WE Maszyny i urz dzenia bezpiecze stwa 2014 30 UE Kompatybilno elektromagnetyczna 2016 1628 EUEmisja spalin silnik w przeno nych nazwisk...

Страница 116: ...l requirements of the following European Directives 2006 42 EC Machinery and safety elements 2014 30 EU Electromagnetic compatibility EMC Directive Serial number concern all serials numbers of item s...

Страница 117: ...omagnetic compatibility EMC Directive 2016 1628 EUEmissions from non road mobile machinery 0321 YT 84895 Noise 2021 Manufacturer quality control system examination of the manufacturer s technical file...

Страница 118: ...ie Ultimele dou cifre ale anului n care s a aplicat marcarea 18 Anul de fabrica ie 2021 nume i semn tura persoanei autorizate 0321 YT 84895 EC NB 2021 locul i data emiterii Wroc aw 2021 03 01 2006 42...

Страница 119: ...8 EUEmisiile provenite din echipamentele mobile f r destina ie rutier 0321 YT 84895 Noise 2021 Sistemul de control al calit ii al produc torului examinarea dosarului tehnic al produc torului i inspec...

Страница 120: ...I N S T R U K C J A O R Y G I N A L N A 120...

Отзывы: