background image

37

hu

miért kell iSmernem Az izomtömegemet?

Az American College of Sports Medicine (ASCM) kutatásai szerint a a sovány izomtömeg 

kb. 50 százalékkal csökkenthet 

20 és 90 éves kor között. Ha semmit nem tesz a veszteség helyettesítése érdekében, 

akkor izmot veszít és testzsírt növel. Testsúly-csökkentés során is fontos tudni az 

izomtömeg %-ot. Nyugalmi állapotban a test kb. 110 további kalóriát éget el minden 

egyes megszerzett kilogramm izom után. Az izomnövelés néhány előnye:

•  Megfordítja az életkorral járó erő, csontsűrűség és izomtömeg csökkenést

•  Fenntartja a rugalmas izületeket

•  Egészséges diétával kombinálva vezeti a testtömeg csökkentést.

kérdéSek éS válASzok

pontosan hogyan mérik a testzsírt és a testvizet?

Ez a Salter mérleg a BIA (Bioelectrical Impedance Analysis – Bioelektromos impedancia 

elemzés) mérési módszert használja. 

A mérleg a lábakon és a testen keresztül kis erősségű áramot vezet át. Ez az áram 

könnyen áthalad a nagyobb nedvességtartalmú zsírmentes izomszöveten, azonban 

nehezen halad át a zsírszöveten. Ezért a test impedanciájának 

(vagyis az árammal szembeni ellenállásának) megmérésével meghatározható az izom 

mennyisége.Ebből megbecsülhető a zsír és víz mennyisége.

méréskor milyen áramerősség halad át rajtam? Biztonságos?

Az áramerősség kisebb, mint 1mA, amely nagyon kevés és tökéletesen biztonságos. 

Nem lehet érzékelni. Kérjük jegyezze meg, hogy ezt az eszközt nem használhatják 

beépített elektromos orvosi eszközzel, például szívritmus-szabályzóval rendelkező 

személyek, mert fennáll a beépített orvosi eszköz károsodásának esélye.

ha a testzsír és testvíz százalékot különböző napszakokban mérem, az 

értékek jelentősen eltérnek. melyik érték a helyes?

A testzsír százalék mérés a test víztartalmának függvényében változik, a test 

víztartalma pedig a nap folyamán változik.Nincs jó vagy rossz idő a mérés elvégzésére, 

de törekedjen arra, hogy a méréseket rendszeres időközönként végezze el, amikor úgy 

véli, hogy teste megfelelően hidratált. Ne végezzen méréseket fürdés vagy szauna 

után, intenzív edzést után vagy 1-2 órán belül a nagyobb mennyiségű élelmiszer- vagy 

italfogyasztást követően.

A telJeS teStvÍz mennyiSég SzokáSoS 

egéSzSégeS tArtományA

testvíz táblázat***

TZS % tartomán

Optimális össz testvíz % 

tartomány

Férfiak

4 to 14%

70 to 63%

15 to 21%

63 to 57%

22 to 24%

57 to 55%

25 and over

55 to 37%

Nők

4 to 20%

70 to 58%

21 to 29%

58 to 52%

30 to 32%

52 to 49%

33 and over

49 to 37%

*** Forrás: Levezetve Wang & Deurenberg: “Hydration of fat-free body mass”. American Journal Clin Nutr 1999, 69 8 -841.

Az atléta üzemmódot használóknak: vegyék figyelembe, hogy előfordulhat, hogy az atléták a 

fent bemutatottaknál alacsonyabb testzsír tartománnyal és magasabb testvíz-tartománnyal 

rendelkeznek, a sport- vagy tevékenységtípus függvényében.

A testvíz-mérés eredményeit befolyásolja a testzsír és az izom aránya. Ha a testzsír aránya 

magas vagy az izom aránya alacsony, akkor a testvíz eredményei inkább alacsonyabbak.

Fontos észben tartani, hogy a mérések mint pl. a testtömeg, testzsír vagy testvíz mérések 

eszközöket jelentenek Önnek, amelyeket az egészséges életmód részeként használhat fel. 

Mivel a rövid ideig tartó ingadozások szokásosnak mondhatók, javasoljuk, hogy a súlya 

alakulását időben kövesse, és ne csak egy nap mérésére alapozzon.

A publikált testvíz %-ok csak útmutatóul szolgálnak.

A diéta vagy testedzési program elkezdése előtt mindig ki kell kérni szakorvos 

tanácsát.

Ez a termék kizárólag otthoni használatra készült. A terhes nők csak a súlyfunkciót 

használhatják.

figyelmeztetéS: ne használja a terméket, ha szívritmus-szabályzóval vagy egyéb 

beépített orvosi műszerrel rendelkezik. kétség esetén forduljon orvosához

Barátomnak egy másik gyártó által gyártott testtömeg analizátora van.  

Amikor azt használtam, különböző eredményt adott a testzsír mérés. miért van ez?

Különböző testzsír analizátorok a test különböző részeit mérik és különböző 

matematikai algoritmusokat használnak a testzsír-százalék algoritmus kiszámolásához. 

A legjobb tanács az, ha nem veti össze a különböző készülékeket, hanem mindig 

ugyanazt a készüléket használja a változások nyomon követéséhez.

hogyan értelmezzem a testzsír- és a testvíz százalék értéket?

Kérjük, tekintse meg a termékhez mellékelt testzsír- és testvízszázalék táblázatot.  

A táblázat alapján eldöntheti, hogy az Ön testzsír és testvíz százalék értéke  

(az életkorhoz és a nemhez viszonyítva) az egészséges kategóriába tartozik-e.

mit tegyek, ha a testzsír értékem nagyon „magas”?

A megfelelő diéta, folyadékbevitel és edzésprogram csökkenti a testzsír-százalékot.  

Egy ilyen program elkezdése előtt ki kell kérni szakorvos tanácsát.

miért különbözik ennyire a férfiak és a nők testzsír-százaléka?

A nők természetes módon nagyobb mennyiségű zsírral rendelkeznek, mert 

testfelépítésük különböző. 

A nagyobb mennyiségű zsír a terhesség, szoptatás stb. során is szükséges.

mit tegyek, ha a testvíz értékem „alacsony”?

Gondoskodjon róla, hogy mindig elegendő vizet igyon és dolgozzon azon, hogy 

zsírszázaléka az egészséges tartományba essen.

miért kerüljem a testzsíranalizátoros mérleg használatát terhesség közben?

Terhesség közben a női test összetétele jelentősen megváltozik a fejlődő gyermek 

táplálása érdekében. Ilyen körülmények mellett a testzsír-százalék értékek pontatlanok 

és félrevezetők lehetnek. A terhes nők ebből kifolyólag csak a  

súlyfunkciót használhatják.

StowAweigh konzol

Ezt a Salter mérleget egyedi tárolási megoldás jellemzi. Ha nincs használatban, akkor 

a mérleg biztonságosan és Kényelmesen tárolható egy könnyen összeszerelhető 

tárolókonzolban, ezáltal helyet szabadítva fel a fürdőszobában.

IB-9147-1009-02.indd   37

09/11/2009   16:40

Downloaded from www.vandenborre.be

Summary of Contents for 9147

Page 1: ...duct voor de eerste keer gebruikt KEHON KOOSTUMUKSEN ANALYYSIVAAKA Lue seuraavat käyttöohjeet ennen laitteen ensimmäistä käyttökertaa KROPPSANALYSVÅG Läs denna bruksanvisning noga innan du använder produkten första gången KROPSANALYSEVÆGT Læs venligst denne brugsanvisning inden du tager produktet i brug TESTZSÍRANALIZÁTOROS MÉRLEG A termék első használata előtt kérjük olvassa el ezt a felhasználói...

Page 2: ...IB 9147 1009 02 indd 2 09 11 2009 16 40 D o w n l o a d e d f r o m w w w v a n d e n b o r r e b e ...

Page 3: ...2 1 32 2 11 16 1 16 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Body Fat Ranges for Men Age Low Optimal Moderate High 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9...

Page 4: ...tivity Body water measurement results are influenced by the proportion of body fat and muscle If the proportion of body fat is high or the proportion of muscle is low then the body water results will tend to be low It is important to remember that measurements such as body weight body fat and body water are tools for you to use as part of your healthy lifestyle As short term fluctuations are norma...

Page 5: ...ater d 0 1 muscle mass ADVICE fOR uSE AND CARE Always weigh yourself on the same scale placed on the same floor surface Do not compare weight readings from one scale to another as some differences will exist due to manufacturing tolerances Placing your scale on a hard even floor will ensure the greatest accuracy and consistency It is recommended that you measure at the same time of the day prefera...

Page 6: ...6 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Plages de taux de masse lipidique chez les hommes Alter Niedrig Optimal Erhöht Hoch 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 ...

Page 7: ...ux de masse hydrique totale optimale Hommes 4 et 14 70 et 63 15 et 21 63 et 57 22 et 24 57 et 55 25 et plus 55 et 37 Femmes 4 et 20 70 et 58 21 et 29 58 et 52 30 et 32 52 et 49 33 et plus 49 et 37 Source TirédeWang Deurenberg Hydration of fat freebodymass AmericanJournalClinNutr1999 69833 841 PourceuxutilisantlemodeAthlète notezquelesathlètespeuventprésenterunemasse lipidiqueinférieureetunemasseaq...

Page 8: ...peser sur le même pèse personne et le même revêtement de sol Ne pas comparer les mesures de poids d un pèse personne à un autre car il existe certains écarts en raison de tolérances de fabrication Pour obtenir les meilleurs résultats ne pas utiliser le pèse personne sur des surfaces inégales ou des tapis épais Il est recommandé de vous mesurer à la même heure du jour de préférence en début de soir...

Page 9: ...0 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Körperfettanteil bei Männern in Alter Niedrig Optimal Erhöht Hoch 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 29 9 30 Körperfettanteil bei Frauen in Alter Niedrig Optimal Erhöht Hoch 19 39 21 21 1 32 9 33 38 9 39 40 59 23 23 1 33 9 34 39 9 40 60 24 24 1 ...

Page 10: ...ringist dann tendiertderKörperwasseranteilzudemErgebnis niedrig Esistwichtig sichvorAugenzuführen dassMessungenvonGewicht Körperfettund KörperwasseralsBestandteileinesgesundenLebenssinnvollsind Davorübergehende Schwankungennormalsind empfehlenwirIhnen IhreFortschritteübereinegewisseZeitim Diagrammzuverfolgen anstatteineinzigesTagesergebnisindenMittelpunktzurücken Die angegebenen Körperwasseranteil...

Page 11: ...chiedevorhandenseinwerden Für höchste Genauigkeit und Zuverlässigkeit beim Wiegen stellen Sie die Waage auf einen festen ebenen Boden Um ein verlässliches Messergebnis zu erhalten empfehlen wir Ihnen die Messung jeweils zur gleichen Tageszeit durchzuführen vorzugsweise am frühen Abend vor Einnahme eines Essens Ihre Waage wird den Gewichtswert bei der Anzeige automatisch auf das nächste Inkrement a...

Page 12: ... 32 2 11 16 1 16 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Márgenes porcentuales de grasa corporal para hombres Edad Bajo Óptimo Moderado Alto 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9...

Page 13: ...oral y una gama más alta de agua corporal que la mostrada según su tipo de deporte o actividad Los resultados de la medición del agua corporal son influenciados por la proporción de grasa corporal y músculo Si la proporción de grasa corporal es alta o la proporción de músculo es baja los resultados del agua corporal tenderán a ser bajos Es importante recordar que las mediciones como el peso corpor...

Page 14: ... la capacidad máxima Lo Cambiar pila CONSEJOS DE USO Y CUIDADO Pésese siempre con la misma balanza situada en la misma superficie del suelo No compare las lecturas de pesos obtenidos con diferentes balanzas ya que habrá diferencias causadas por las tolerancias de fabricación La colocación de su balanza en un suelo duro y uniforme garantiza una exactitud y una regularidad óptimas Para obtener resul...

Page 15: ... 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Campi della di grasso corporeo nell uomo L eta Basso Ottimale Moderato Alto 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 29 9 30 Campi della di grasso corporeo...

Page 16: ...ale di grasso corporeo è elevata oppure la percentuale di massa muscolare è bassa la quantità di acqua corporea tenderà a essere bassa È importante ricordare che le misurazioni del peso corporeo del grasso corporeo e dell acqua corporea sono strumenti da utilizzare come parte del proprio stile di vita sano Poiché le oscillazioni a breve termine dei valori sono normali consigliamo di monitorare il ...

Page 17: ...iscontrano alcune differenze dovute alle tolleranze di fabbricazione Per ottenere la massima precisione e congruenza di misurazione collocare la bilancia su una superficie piana e dura Per misurazioni più uniformi è consigliabile pesarsi alla stessa ora del giorno preferibilmente la sera presto prima dei pasti La bilancia arrotonda per eccesso o per difetto al valore più vicino Se vi pesate due vo...

Page 18: ...16 1 28 2 28 3 32 1 32 2 11 16 1 16 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Gamas de de gordura corporal para homens Idade Baixa Óptima Moderada Elevada 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 ...

Page 19: ...e músculo Se a proporção de gordura corporal for elevada ou se a proporção de músculo for baixa a tendência será de os resultados da água no organismo serem baixos É importante não esquecer que as medições tais como do peso corporal gordura corporal e água no organismo são ferramentas que deve utilizar como parte de um estilo de vida saudável Considerando que as flutuações a curto prazo são normai...

Page 20: ...DOS Pese se sempre na mesma balança posicionada na mesma superfície Não compare os pesos obtidos em diferentes balanças já que se verificarão algumas diferenças devido às tolerâncias de fabrico Ao colocar a balança numa superfície firme e plana garantirá o melhor rigor e consistência Para obter os resultados mais consistentes recomenda se que efectue as avaliações à mesma hora do dia de preferênci...

Page 21: ... 16 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Kroppsfettt Nivå for menn Alder Lav Optimal Moderat Høy 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 29 9 30 Kr...

Page 22: ...ppsvann område enn vist ovenfor avhengig av typen idrett eller aktivitet Resultater fra kroppsvannmåling er påvirket av forholdet mellom kroppsfett og muskel Hvis fettforholdet er høyt eller muskelforholdet er lavt vil resultatet for kroppsvann ha en tendens til å være lavt Deterviktigåhuskeatmålingersliksomkroppsvekt kroppsfett og kroppsvann er verktøy dukanbrukesomdelavensunnlivsstil Da kortsikt...

Page 23: ...ri TEKNISK SPESIFIKASJON 100 cm 220 cm Mann Kvinne d 0 1 BMI 3 2 7 02 4 brukerminne d 0 1 kroppsfett 10 80 år Atlet modus d 0 1 kroppsvann d 0 1 muskelmasse rad for bruk og vedlikehold Vei deg alltid på samme vekt og samme underlag Ikke sammenlign tall fra flere vekter ettersom det på grunn av konstruksjonen alltid vil være små forskjeller fra vekt til vekt Plasser vekten på et hardt flatt gulv fo...

Page 24: ...reik van lichaamsvet voor meisjes Leeftijd Laag Optimaal Gematigd Hoog 10 16 0 16 1 28 2 28 3 32 1 32 2 11 16 1 16 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Percentages lichaamsvet voor man...

Page 25: ...nnen hebben en een hoger niveau voor water dan hierboven staat aangegeven afhankelijk van het type sport of activiteit dat zij beoefenen De resultaten van lichaamswatermetingen worden beïnvloed door het aandeel lichaamsvet en spieren Als het aandeel lichaamsvet hoog is of het aandeel spieren laag zullen de resultaten voor lichaamswater meestal laag zijn Het is belangrijk u te realiseren dat meting...

Page 26: ...t wordt aangeraden de meting steeds te doen op hetzelfde moment van de dag bij voorkeur in de vroege avond voor de maaltijd voor de meest constante resultaten De weegschaal rondt naar de eerstvolgende stap naar boven of beneden af Indien u zichzelf tweemaal weegt en u krijgt twee verschillende resultaten dan ligt uw gewicht er tussenin Reinig de weegschaal met een vochtige doek Gebruik geen chemis...

Page 27: ...1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Rasvaprosentti miehillä Ikä Alhainen Ihanteellinen Kohtalainen Korkea 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 29 9 30 Rasvaprosentti naisilla Ikä Al...

Page 28: ...teettityypistä riippuen Kehon vesipitoisuuslukemiin vaikuttaa kehon rasvan ja lihasten osuus Jos kehon rasvan osuus on korkea tai lihasten osuus alhainen kehon vesipitoisuus on yleensä alhainen On tärkeää muistaa että lukemat kuten paino kehon rasvapitoisuus ja vesiprosentti ovat vain työvälineitä osana terveellistä elämäntyyliä Koska lyhytaikaiset vaihtelut ovat normaaleja ehdotamme että kirjaat ...

Page 29: ...littää maksimirajan Lo Vaihda paristo TEKNISET TIEDOT 100 cm 220 cm Mies nainen d 0 1 BMI 3 2 7 02 4 käyttäjän muisti d 0 1 rasvaprosentti 10 80 vuotta Urheilijatila d 0 1 vesiprosentti d 0 1 lihasmassa käyttö ja hoito ohjeet Punnitse itsesi aina samalla vaa alla ja samalla lattialaustalla Älä vertaile eri vaakojen välisiä lukemia sillä vaaoissa on valmistustoleransseista johtuvia eroja Tarkkuus j...

Page 30: ... 28 3 32 1 32 2 11 16 1 16 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Kroppsfettprocentsräckvidder för män Ålder Låg Optimal Moderat Hög 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 ...

Page 31: ...tivitet Kroppsvattenmätningsresultat påverkas av proportionen av kroppsfett och muskler Om proportionen av kroppsfett är hög eller om proportionen av muskler är låg så tenderar kroppsvattenresultatet att vara lågt Det är viktigt att komma ihåg att mätningar såsom kroppsvikt kroppsfett och kroppsvatten är verktyg för dig att använda som del av en hälsosam livsstil Eftersom kortsiktiga skiftningar ä...

Page 32: ...SPECIFIKATIONER 100 cm 220 cm Kvinna man d 0 1 BMI 3 2 7 02 4 användarminnen d 0 1 kroppsfett 10 80 år Idrottar läge d 0 1 kroppsvatten d 0 1 muskelmassa råd vid användning och skötsel Väg dig alltid på samma våg placerad på samma golvyta Jämför inte viktavläsningar från en våg till en annan eftersom olikheter kommer att existera på grund av tillverkningsavvikelser Placering av din våg på ett hårt...

Page 33: ...1 28 2 28 3 32 1 32 2 11 16 1 16 2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Kropsfedt områder for mænd Alder Lav Optimal Moderat Høj 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28...

Page 34: ... kropsvandsmåling påvirkes af forholdet mellem kropsfedt og muskelmasse Hvis kropsfedtproportionen er stor og muskelmassepro portionen er lille vil der være en tendens til en lav kropsvandsproportion Det er vigtigt at huske at målinger af f eks kropsvægt kropsfedt og kropsvand er værktøjer du kan bruge som et led i din sunde livsstil Det er helt normalt med kortvarige udsving og derfor foreslår vi...

Page 35: ...rugere d 0 1 kropsfedt 10 80 år Atlet indstilling d 0 1 kropsvand d 0 1 muskelmasse gode råd om brug og vedligeholdelse Duskalaltidvejedigselvpådensammevægt dererplaceretpådensammegulvflade Du må ikke sammenligne vægtaflæsninger fra en vægt til en anden da der vil være forskelle på grund af fremstillingstolerancer Placér din vægt på en hård jævn gulvflade det vil sikre den største præcision og gen...

Page 36: ... 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Testzsír Tartományok férfiak esetén Életkor Alacsony Optimális Mérsékelt Magas 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 ...

Page 37: ... vagytevékenységtípusfüggvényében Atestvíz méréseredményeitbefolyásoljaatestzsírésazizomaránya Haatestzsíraránya magasvagyazizomarányaalacsony akkoratestvízeredményeiinkábbalacsonyabbak Fontosészbentartani hogyamérésekmintpl atesttömeg testzsírvagytestvízmérések eszközöketjelentenekÖnnek amelyeketazegészségeséletmódrészekénthasználhatfel Mivelarövidideigtartóingadozásokszokásosnakmondhatók javasol...

Page 38: ...meghaladja a maximális teljesítményt Lo cserélje ki az elemet HASZNÁLAT ÉS GONDOZÁS Mindig ugyanarra a felületre helyezett ugyanazon mérlegen méretkezzen Ne hasonlítsa össze a mért eredményt más mérlegeken mért eredménnyel mert a gyártói tűréshatárok miatt az értékek eltérők lehetnek A legnagyobb pontosság és ismételhetőség elérése érdekében a mérleget helyezze kemény vízszintes felületre Naponta ...

Page 39: ...7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Procentuální rozmezí množství tuku v těle u mužů Věk Nízký Optimální Průměrný Vysoký 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 ...

Page 40: ...í vody v těle jsou ovlivněny i proporcí tuku a svalů v těle Pokud je proporce tuku v těle vysoká nebo proporce svalů nízká výsledky měření množství vody v těle bývají zpravidla nízké Je důležité pamatovat že míry jako jsou tělesná hmotnost množství tuku v těle a množství vody v těle jsou pomůcky používané jako součást zdravého životního stylu Jelikož krátkodobé fluktuace jsou běžné doporučujeme za...

Page 41: ... d 0 1 množství tuku v těle 10 80 let Atletická postava d 0 1 množství vody v těle d 0 1 množství svalové tkáně RADY K POUŽITÍ A PÉČI Vždy se važte na stejné váze a stejné podlaze Neporovnávejte hmotnosti naměřené na různých vahách protože mezi nimi budou z důvodu výrobních tolerancí určité rozdíly Postavením váhy na pevný rovnoměrný povrch zajistíte větší přesnost a přesnější opakované vážení Kaž...

Page 42: ...6 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Erkekler için Vücut Yağ Yüzdesi Aralığı Yaş Düşük İdeal Orta Yüksek 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 29 9 30 Kadınlar için Vücut Yağ Yüzdesi Aralığı Yaş Düşük İdeal Orta Yüksek 19 39 21 21 1 32 9...

Page 43: ...i yağ ve kas oranlarından etkilenir Vücudun yağ oranı yüksekse veya kas oranı düşükse vücuttaki su miktarı düşük olma eğilimi gösterecektir Vücut ağırlığı yağ ve su miktarı gibi ölçümleri sağlıklı bir yaşam için yararlanabileceğiniz araçlar olarak düşünebilirsiniz Kısa dönem değişiklikler normaldir Bu nedenle günlük değerler yerine zaman içindeki değerleri takip etmenizi öneriyoruz YayımlananVücut...

Page 44: ...edeniyle farklı tartılar farklı sonuçlar verebileceğinden bir tartıda ölçtüğünüz ağırlığı başka bir tartının sonucuyla karşılaştırmayın Tartınızı sert ve düz bir zemine yerleştirmeniz en doğru sonuçları almanızı ve sonuçların tutarlı olmasını sağlar Her gün aynı saatte yemekten önce ve üzerinizde kıyafet olmadan tartılın Örneğin sabahları uyandığınızda ilk iş olarak tartılabilirsiniz Tartınız sonu...

Page 45: ... 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Εύρη τιμών σωματικού λίπους για άνδρες Ηλικία Χαμηλό Βέλτιστο Μέτριο Υψηλό 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 29 9 30 Εύρη τιμών σωμ...

Page 46: ...καιτωνμυών Εάνηαναλογίασωματικούλίπους είναιυψηλήήηαναλογίατωνμυώνείναιχαμηλή τααποτελέσματατουνερούτου σώματοςτείνουνναείναιχαμηλά Είναισημαντικόναθυμάστεότιοιμετρήσεις όπωςτο σωματικόβάρος τοσωματικόλίποςκαιτονερότουσώματοςαποτελούνεργαλείαπουτα χρησιμοποιείτεωςμέροςενόςυγιούςτρόπουζωής Επειδήοιβραχυχρόνιεςδιακυμάνσεις είναιφυσιολογικές σαςπροτείνουμεναπαρακολουθείτετηνπρόοδόσαςκαιόχινα εστιάζετ...

Page 47: ...ΤΙΔΑ Πάνταναζυγίζεστεστηνίδιαζυγαριά ηοποίαείναιτοποθετημένηστηνίδιαεπιφάνεια δαπέδου Μηνσυγκρίνετεμετρήσειςβάρουςμιαςζυγαριάςμεμιαςάλλης οιοποίεςθαδιαφέρουν λόγωκατασκευαστικώνανοχών Αντοποθετήσετετηζυγαριάσαςσεσκληρό επίπεδοδάπεδο εξασφαλίζετετη μεγαλύτερηδυνατήακρίβειακαιεπαναληψιμότητατωνμετρήσεων Ναζυγίζεστετηνίδιαώρακάθεμέρα πρινγευματίσετεκαιχωρίςναφοράτεπαπούτσια Μιακαλήώραείναιπολύνωρίςτο...

Page 48: ...2 28 8 28 9 32 7 32 8 12 16 1 16 2 29 1 29 2 33 0 33 1 13 16 1 16 2 29 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 процентное содержание жировой ткани в организме мужчин Возраст Низкий Оптимальный Средний Высокий 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22...

Page 49: ...еводыворганизме скореевсего такжебудетнизким Важнопомнить что такиепоказатели каквестела процентноесодержаниежировойтканииводы являются лишьоднимиизсредств которыеможноиспользоватьдляпереходакздоровому образужизни Вразныеднипоказателимогутотличаться поэтомунеобходимоследить заизменениямивтечениедлительноговремени анеделатьвыводынаосновании разовыхрезультатовизмерения Значенияпроцентногосодержанияв...

Page 50: ...становленныхнатомжесамом месте Несравнивайтепоказанияоднихвесовсдругими посколькумогут наблюдатьсяразличиявпоказанияхиз заособенностейкаждогопроизводителя Установкавесовнатвердойровнойповерхностиобеспечитнаиболеевысокую точностьпоказаний Взвешивайтесьежедневноводноитожевремя передпринятиемпищиибез обуви Наилучшеевремядляэтого раннееутро Показанияокругляютсядоближайшегоцелогочисла Есливывзвесились ...

Page 51: ... 4 29 5 33 2 33 3 14 16 0 16 1 29 6 29 7 33 5 33 6 15 15 7 15 8 29 9 30 0 33 7 33 8 16 15 5 15 6 30 1 30 2 34 0 34 1 17 15 1 15 2 30 1 30 2 34 3 34 4 18 14 7 14 8 30 8 30 9 34 7 34 8 Zawartość tłuszczu Zakres dla mężczyzn Wiek Niska Optymalna Umiarkowana Wysoka 19 39 8 8 1 19 9 20 24 9 25 40 59 11 11 1 21 9 22 27 9 28 60 13 13 1 24 9 25 29 9 30 Zawartość tłuszczu Zakres dla kobiet Wiek Niska Optym...

Page 52: ...aru zawartości wody w organizmie są uzależnione od proporcji tłuszczu i mięśni w organizmie Jeśli proporcja tłuszczu jest wysoka lub gdy proporcja mięśni jest niska wyniki zawartości wody w organizmie mogą być niskie Należy pamiętać że pomiary takie jak sprawdzanie wagi ciała zawartości tłuszczu i wody stanowią narzędzia przydatne do utrzymania zdrowego trybu życia W związku z tym że krótkotrwałe ...

Page 53: ...odczytów z różnych urządzeń ponieważ mogą występować pewne różnice wynikające z różnych tolerancji produkcyjnych Aby uzyskać dokładny i powtarzalny odczyt należy umieścić wagę na stabilnym i równym podłożu Sprawdzaj swoją wagę każdego dnia o tej samej porze przed posiłkiem i bez obuwia Najlepiej ważyć się rano po wstaniu z łóżka Waga zaokrągla wynik w dół lub w górę do najbliższej wartości Jeśli w...

Page 54: ...IB 9147 1009 02 indd 54 09 11 2009 16 40 D o w n l o a d e d f r o m w w w v a n d e n b o r r e b e ...

Page 55: ...IB 9147 1009 02 indd 55 09 11 2009 16 40 D o w n l o a d e d f r o m w w w v a n d e n b o r r e b e ...

Page 56: ...HoMedics Group Ltd PO Box 460 Tonbridge Kent TN9 9EW UK www salterhousewares co uk IB 9147 1009 02 E IB 9147 1009 02 indd 56 09 11 2009 16 40 D o w n l o a d e d f r o m w w w v a n d e n b o r r e b e ...

Reviews: