megérinti a vágó berendezéseket, súlyosan
megsebesülhet. Az anyagot soha ne helyezze a gépre,
vagy a gép mellé úgy, hogy kénytelen legyen e miatt
felmászni a gépre.
Ellen
ő
rizze, nincsenek- e megrongálódva a gép
egyes alkatrészei.
A gép használata el
ő
tt, minden alkalommal, gondosan
ellen
ő
rizni kell a véd
ő
berendezéseket, s a gép többi
alkatrészeit is, s megállapítani, képesek-e eleget tenni a
m
ű
ködési igényeknek. Ellen
ő
rizze a gép szabályozását,
könny
ű
járatát, a repedéseket, vagy más
rongálódásokat, melyek negativan befolyásolhatják a
gép m
ű
ködését. A megrongálódott alkatrészeket
azonnal javítassa meg, vagy cseréltesse ki
szakemberrel.
A gépet ne hagyja felügyelet nélkül m
ű
ködni.
A
gépet kapcsolja ki, s csak a berendezés teljes
megállása után mehet el közeléb
ő
l.
A berendezés eleget tesz az EN 61000-3-11 norma
követelményeinek és külön csatlakozási feltételek
vonatkoznak rá. Ez azt jelenti, hogy tilos bekapcsolni
bármely, szabadon választott helyeken.
A gép, az áramkör megfelel
ő
tlen eredményeként,
átmeneti feszültségingadozást idézhet el
ő
.
A berendezést kizárólag azokon a helyeken szabad
bekapcsolni, ahol a maximálisan megengedett
impendanció értéke nem haladta túl a Z
max
= 0,233
Ω
.
A berendezés tulajdonosának kötelessége, az
áramszolgáltatóval való megegyezés alapján, hogy azon
bekapcsolási hely, ahol a gépet használni akarja, eleget
tegyen a fenti követelményeknek.
Általános biztonsági utasítások
Vigyázz:
A biztonság érdekében a gép használata csak abban az
esetben megengedett, ha a f
ű
rész felszerelése és instalációja
komplett az el
ő
írás szerint, melyet figyelmesen elolvasott és
mindenben megértett.
A gérvágó f
ű
részre vonatkozó biztonsági utasítások:
Szerelés és beállítás
Ismeri-e ezeknek az elemeknek a szerepét és a helyes
m
ű
ködését
bekapcsolók/kikapcsolók
a
fels
ő
és az alsó véd
ő
burkolat
a
f
ű
résztengely aretációja és a Fogantyú
nyomógombjai
a
f
ű
részfej ferde beállítása, a leállító berendezés
kapcsai, a forgóasztal aretációja?
Olvassa el a biztonsági felvilágosításokat és a m
ű
ködési
utasításokat, s gy
ő
z
ő
djön meg, hogy mindent megértett-
e.
Respektálja a gérvágó f
ű
részen elhelyzett veszélyre
figyelmeztet
ő
utasításokat.
Minden használat el
ő
tt:
Ellen
ő
rizze a f
ű
részt. Ha valamelyik alkatrész hiányzik,
meg van görbülve , esetleg más okból használhatatlan,
vagy hibás az elektromos berendezés, kapcsolja ki a
f
ű
rész kapcsolóját, s kapcsolja ki az áramkörb
ő
l is. A
következ
ő
használat el
ő
tt cseréljen ki minden hiányzó,
megrongálódott, vagy hibás alkatrészt.
A munkát úgy tervezze be, hogy a szeme, kezei, arca és
hallása védve legyenek.
Viseljen a DIN 58214 norma követelményeinek
megfelel
ő
véd
ő
szemüveget. A gép munkája közben
különféle részecskék kerülhetnek a szemébe, melyek a
szemek tartósmegkárosodását idézhetik el
ő
.
Véd
ő
szemüveget ott vásárolhatt, ahol a gérvágó f
ű
részt
vásárolta. Olyan véd
ő
szemüvegek használata, melyek
nem felenek meg a DIN 58214 követelményeinek, a
véd
ő
üvegek elpattanása esetén súlyosan
megsebesíthetik.
Poros munkánál a véd
ő
szemüvegen kívül viseljen por
elleni véd
ő
állarcot is.
Hogy
megel
ő
zze a f
ű
résztárcsa vágónyílásba való
beakadását, vagy a vágott anyag elvetemülését::
Olyan f
ű
résztárcsát válasszon ki, mely speciális a
konkrét vágásra. A gérvágó f
ű
résszel kizárólag fát és
hasonló anyagokat, vagy puha fémeket, pl. aluminium,
vágjon.
A
f
ű
résztárcsán lév
ő
fordulatirányt Jelz
ő
nyíl iránya meg
kell, hogy egyezzen a f
ű
részen elhelyezett nyíl irányával.
A f
ű
résztárcsa fogainak a m
ű
szer elüls
ő
részén lefelé
kell mutatniuk.
Gy
ő
z
ő
djön meg, hogy a f
ű
résztárcsa éles, nincs
megrongá
ĺ
va és szabály szerint beállított. A dugvilla
konektorból való kihúzása után a f
ű
részfejet nyomja
lefelé. A f
ű
résztárcsát kézzel forgassa meg, s próbálja
ki, hogy akadálytalanúl m
ű
ködik-e. A f
ű
részfejet
helyezze
45°-os szögállású helyzetbe és a próbát
ismételje meg. Ha a f
ű
résztárcsa valamelyik része
akadozik, a f
ű
részfejet a 6. fejezet „ A munka
el
ő
készítése“ szerint újból ki kell egyenesíttetni.
A
f
ű
résztárcsát és a peremek homlokrészét tartsa
tisztán.
A
f
ű
résztárcsa kiköszörült peremeit lefelé Jelz
ő
irányban ( a f
ű
résztárcsa felé) kell felszerelni.
A perem kiköszörölt illesztend
ő
oldalának a f
ű
résztárcsa
pereméhez kell illeszkednie.
A perem csavarját 13mm-es cs
ő
kulcs segítségével
kézzel kell behúzni.
Bizonyosodjon meg, hogy minden feszít
ő
és rögrzít
ő
berendezés er
ő
s legyen, s az alkatrészek ne
mozoghassanak túlságosan szabadon.
Soha ne vágjon úgy, hogy az anyagot
szabad kézzel
tartja:
Az asztalhoz és a leállító berendezéshez a vágandó
anyagot er
ő
sen nyomja hozzá úgy, hogy vágás alatt
ne mozogjon és ne forduljon el. A vágott anyag alól el
kell távolítani a f
ű
részport.
Biztosítsa be a vágandó anyagot, hogy vágás
közben alatt ne mozoghasson (opl. Ha teljes
felületével nem fekszik a támasztékon).
Az
olyan
darabok
vágásánál, melyek egész
felületükkel nem fekszenek a munkapadon,
használjanak alátéteket,adagoló berendezéseket,
vagy más gépet.
Biztosítsa be, hogy a hulladékanyag a f
ű
résztárcsa
oldalán lehullhasson.Ellenkez
ő
esetben a f
ű
résztárcsába
kerül, mely a hulladékot elvetheti.
Soha na vágjon egyszerre több darabot.
Legyen különösen óvatos a nagy méret
ű
, a túlságosan
kis méret
ű
és a nehezen megdolgozható darabok
vágásánál.:
A hosszú anyagdarabok vágásánál, melyek támasz
nélkül a f
ű
részasztalról leeshetnek, használjon
póttámasztékokat (asztalok, tartó berendezések, stb.)
Ezzel a f
ű
résszel ne vágjon olyan kis darabokat,
melyeket nem képes kézzel biztonságosan
megtartani, s a mutaóujját a leállító berendezések
küls
ő
élére helyezi.
A tagolt darabokkal úgy dolgozzon, hogy a felvágott
anyag ne csúszhasson el, s ne akadjon bele a
f
ű
résztárcsába. A tagolt anyag egész felületével rá
kell, hogy illeszkedjen a gép asztalára, vagy rögzít
ő
berendezést kell használni, mely megakadályozza
az anyag vágás alatti ingását, elhajlását, vagy
lecsúszását.
A henger alakú darabokat, mint pl. rúd, csövek,
er
ő
sen tartsa. Másképpen gördülhetnek, ami a
f
ű
résztárcsába való bevágódás veszélyével járhat.
A henger alakú darabokat minden esetben
megfelel
ő
tartóberendezéssel rögzítse.
A vágott darabban nem lehetnek szögek, vagy más
idegen anyagok.
Idegen személyeknek olyan biztonsági távolságban kell
tartózkodniuk munkahelyét
ő
l és a f
ű
részt
ő
l, ahová az
elrepül
ő
f
ű
részpor és a hulladékanyag nem juthat el.
47