background image

HU

HSTR-650

37

HSTR-650

36

36

A készülék élettartamának megnövelése és a szakszerűtlen készülékhasználat elhárítása érdekében
kerülje el, illetve akadályozza meg a fenti körülmények kialakulását, és tartsa be minden esetben a
termékre vonatkozó üzemeltetési előírásokat, mivel ellenkező esetben szakszerűtlen üzemeltetést
valósít meg, melyre a gyártó felelősséget nem vállal. Javasoljuk, hogy időszakonként vizsgáltassa
felül egy meghatalmazott szakszervizben készülékét még akkor is, ha egyébként hibajelenséget
nem tapasztal – ezzel idejekorán elháríthat egy kezdeti stádiumban lévő hibát, s így a terméke
élettartamát növelheti.

Tartsa tisztán környezetét! Az elhasználódott készülék szilárd lakossági hulladékkal együtt nem
helyezhető el, mivel így az élővilágot, emberi egészséget súlyosan károsíthatja. Kérjük, a terméket
– élettartama végén – adja le a lakóhelyén illetékes elektromos készülékek begyűjtésére
szakosodott újrahasznosító vagy azok környezetbarát megsemmisítését végző hulladékgyűjtő
udvarokban. Az elhasználódott termékről a hálózati kábelt – a hálózati csatlakozó fali aljzatból
való kihúzása után - tőben vágja le a begyűjtőhelyen való leadását megelőzően (figyelem, a kábelt
se felejtse el leadni, mivel az is elektronikai hulladék!) 
Tájékoztatjuk, hogy a gyártót és a kereskedőt a 264/2004. (IX:23.) Korm. Rendelet szerint
térítésmentes áru-visszavételi kötelezettség terheli.  

Kerülje el a készülék olyan helyen való használatát, ahol túl magas vagy túl alacsony hőmérsékletnek,
rázódásnak vagy vibrációnak lenne kitéve. Ne használja a készüléket nedves vagy párás helyen. A készülék +5
és +40°C közötti léghőmérséklet tartományban üzemeltethető, illetve tárolható.

Amennyiben a készüléke sérült, működésében rendellenességet tapasztal, fejezze be azonnal a készülék
használatát, és vigye a készüléket autorizált szakszervizbe ellenőrzésre, javításra vagy beállításra. 

A gyártó nem vállal felelősséget a készülék olyan eredetű károsodására, amely túlzott igénybevételre, nem
szakszerű kezelésre és karbantartásra, vagy a kezelési utasításban foglaltak figyelmen kívül hagyására
vezethető vissza, illetőleg azokra a károsodásokra, melyek az alkatrészek normál kopásából adódnak.
Előzőeken túlmenően nem vonatkozik a gyártói felelősség a készülék egyes részegységeinek, alkatelemeinek
töréséből, elrepedéséből eredő károkra sem.

Figyelem! Amennyiben végzett a munkával, és be kívánja fejezni a készülék használatát, vagy ha a készülék
használatát rövid időre is megszakítja, a biztonság kedvéért mindig húzza ki hálózati csatlakozóját a fali
aljzatból vagy a hosszabbítóból. 

Az elektromos áramütés veszélyének elkerülése végett soha ne merítse a készüléket vízbe vagy más
folyadékba. Nedves kézzel soha ne nyúljon a készülékhez. A hálózati csatlakozót csak száraz kézzel szabad a
fali aljzathoz csatlakoztatni és onnan kihúzni; a fali aljzat is szintén száraz legyen. Amennyiben bármi oknál
fogva a készülék burkolatán belülre nedvesség kerülne, úgy azonnal be kell fejezni a használatot, és
szakemberhez kell vinni ellenőrzésre vagy javításra.

Használat után és tisztítás előtt a készülék hálózati csatlakozóját mindig ki kell húzni a fali aljzatból. Sose
szakítsa meg az áramellátást úgy, hogy a hálózati kábelt fogva húzza ki a fali aljzatból, mindig a csatlakozót
fogja meg!

• 

Ne helyezze a készüléket forró tárgyak közelébe (pl. elektromos vagy gáztűzhely, főzőlap, fűtőtest, stb.), 
vagy meleg felületre, illetve olyan helyre, ahonnan legurulhat, leeshet, vagy ahonnan lerántható,
leverhető egy véletlen mozdulattal.

• 

Ne használja a készüléket robbanékony vagy gyúlékony gázok, gőzök vagy folyadékok jelenlétében.

Tisztelt Vásárló!

Felhívjuk figyelmét, hogy a készülék élettartamára, használhatóságára az alábbi üzemeltetési,
illetve tárolási, környezeti behatások, körülmények kihathatnak, és károsan befolyásolhatják,
lerövidíthetik azt, amennyiben tartósan fennállnak és nem csak átmeneti jellegűek. Mindig óvja
meg a készüléket a felsoroltaktól:

A nedves, párás, dohos környezetben való használat vagy tárolás okozhatja:

-  a készülék burkolatának, elektromos szigetelésének meggyengülését, idő előtti öregedését, 
-  műanyag és gumi szerkezeti komponenseinek idő előtti elhasználódását, elöregedését,
-   illetve elősegítheti, felgyorsíthatja elektromos egységeinek, vezetékeinek oxidációját, fém

alkatrészeinek korrózióját.

A poros légterű használat okozhatja:

- porbevonat leülepedését a készülék szerkezeti mechanikus és elektromos egységein valamint

burkolatán, mely elektromos érintkezési hibát, akár teljes működésképtelenséget is okozhat,
illetve a plasztik és gumi alkatrészeket károsíthatja.

Készüléket érő közvetlen napfény okozhatja: 

-  a készülék burkolatának, illetve a plasztik és gumi alkatrészek idő előtti elöregedését,

szilárdságának és egyéb szerkezeti jellemzőinek károsodását, felületük porózussá, törékennyé
válását, mely a rendeltetésszerű, biztonságos használatot veszélyeztetheti.

Folyamatos, ipari jellegű használat okozhatja:

- a készülék forszírozott üzemeltetésből eredő, idő előtti szerkezeti kopásait.
-  anyagkifáradást a sokszor ismétlődő hőhatás miatt, illetve elektromos elemek lokális

túlhevülését.

Fagyos, hideg környezetben való készüléktárolás okozhatja:

- plasztik és gumi alkatrészek szerkezeti károsodását, törékennyé válását, mely a

rendeltetésszerű biztonságos használatot veszélyeztetheti,

-  páralecsapódásból eredő oxidációt, a készülék fém alkatrészeinek korrózióját.

Sugárzó vagy közvetlen hőhatás okozhatja (mint például nem megfelelő távolság biztosítása
tűzhelytől, fűtőtesttől):

- plasztik és gumi alkatrészek, burkolati elemek szerkezeti károsodását, alakváltozását,

deformációját, kilágyulását, megolvadását, elektromos szigetelések meggyengülését.

User'sManual for HSTR-650:User's Manual for HSTR-360P  2010.06.30.  9:29  Page 36

Summary of Contents for HSTR-360P

Page 1: ...3 1 2 3 4 5 6 7 User sManual for HSTR 650 User s Manual for HSTR 360P 2010 06 30 9 29 Page 1...

Page 2: ...cluding logos design photos text colour scheme arrangements etc may be reproduced reused or redistributed for any purpose whatsoever or distributed to a third party for such purposes without the writt...

Page 3: ...ou may wish to contact the retailer or the manufacturer if you are unable to find convenient local recycling facilities as they have some legal responsibilities for recycling electrical products User...

Page 4: ...ls to work normally or if it has been dropped or damaged If the appliance becomes faulty for any reason or if any moisture is allowed inside take it to an authorised service engineer for checking and...

Page 5: ...l alcohol to remove this discolouration do not use any other cleaning liquid Moisten a clean lint free cloth with the alcohol and gently wipe the surface of the styling plates Take care not to touch o...

Page 6: ...raniczeniem ruchowym to nale y to robi ze wzmo on ostro no ci W celu zapobie enia wypadkowi prosimy uwa nie przeczyta instrukcj i zwr ci uwag dziecka lub osoby z ograniczeniem ruchowych na niebezpiecz...

Page 7: ...ywa aparat lub przerwa jego u ywanie nawet na kr tki czas to dla bezpiecze stwa nale y zawsze wyj zasilacz sieciowy z gniazdka ciennego lub przed u acza A eby unikn niebezpiecze stwa pora enia pr dem...

Page 8: ...ejscu gdzie jest wysoka relatywna zawarto pary w powietrzu Je eli pomimo tego aparat wpad by do wody nale y natychmiast wyj z sieci przy cze elektryczne W adnym wypadku nie wolno si ga po aparat kt ry...

Page 9: ...adowania pozbawione kurzu wilgoci i dzia ania mrozu Kabla sieciowego nie owijaj wok aparatu nawet w przypadku sk adowania bo izolacja kabla mo e si z ama lub zosta os abione z powodu zgi STOSOWANIE AP...

Page 10: ...te v dy vyu t v echny slu by tohoto p stroje kter V m m e p in st mnoho radosti V robce nezodpov d za kody v p pad e dojde k poru e v robku v d sledku nedodr en p edpis obsa en ch v n vod Pokud by do...

Page 11: ...rodlu ovac ry zakoupen v obchod P i um stn n prodlu ovac ho kabelu je pot ebn zvl db t na to aby se o n j n kdo nezakopl Pozor Je zak zan strojek doma rozmontovat odstranit jeho kryt pokou et se o jeh...

Page 12: ...kryta z rukou v robce Dbejte na to aby se dovnit p stroje nedostal dn aerosol nebo sprej Varov n ehlic pl ty se b hem pou it zah ej na vysokou teplotu Abyste p ede li pop lenin m nedot kejte se t chto...

Page 13: ...200 C pro pravu hust ch siln ch vlas Jakmile p stroj dos hne nastaven teploty bude se oh ev v cyklech vyp nat a zap nat aby tak byla udr ena po adovan teplota To je indikov no kontrolkou oh evu P ed u...

Page 14: ...e nie je povolen od tohto odli n profesion lne pou vanie stroj eka Je zak zan pou va stroj eka v pr rode mimo bytu Varovanie Nikdy neop ajte svoj domov ani na kr tky as ak je pr stroj zapnut pripojen...

Page 15: ...dy je potrebn odpoji sie ov z str ku zo stenovej z suvky Nikdy nepreru te nap janie elektrick m pr dom tak e zo z suvky budete aha za sie ov k bel v dy chy te z str ku Sie ov k bel pr stroja nikdy nev...

Page 16: ...o servisu na kontrolu opravu Na opravovanie pr stroja s opr vnen iba vy kolen odborn ci odborn ch servisov V robca nezodpoved za v robok v pr pade e ste sa pok sili doma o jeho opravu alebo v pr pade...

Page 17: ...vte regul torom teploty ovl dac prvok 2 teplotu vhodn pre v typ vlasov Na pravu silnej ch vlasov je odpor an vy ia teplota 120 160 C na pravu jemn ch alebo slab ch pol man ch vlasov 160 180 C na pravu...

Page 18: ...lva elektromos h l zathoz csatlakoztatva hagyja Amennyiben be k v nja fejezni a k sz l k haszn lat t minden esetben kapcsolja ki azt majd h zza ki h l zati csatlakoz j t a fali aljzatb l vagy a hossza...

Page 19: ...sz raz k zzel szabad a fali aljzathoz csatlakoztatni s onnan kih zni a fali aljzat is szint n sz raz legyen Amennyiben b rmi okn l fogva a k sz l k burkolat n bel lre nedvess g ker lne gy azonnal be...

Page 20: ...incs a k sz l k belsej ben h zilag jav that vagy m s c lra felhaszn lhat alkatr sz Soha ne zemeltesse a k sz l ket s r lt h l zati k bellel vagy csatlakoz val illetve akkor se ha rendellenes m k d st...

Page 21: ...bekapcsol st k vet en a f t si llapotot jelz l mpa 4 es r szegys g v r s f nye kigyullad Bekapcsol st k vet en gyeljen r hogy m r csak a markolatot fogja s a ker mia form z lapokhoz m r ne rjen v letl...

Page 22: ...inkkel kapcsolatos marketing s inform ci s c lokat szolg lnak Amennyiben k s bbiek folyam n nyilv ntart sunkban t rolt adatait t r ltetni k v nja gy erre ir nyul k r s t r sban tegye meg fenti c m nkr...

Page 23: ...45 45 44 User sManual for HSTR 650 User s Manual for HSTR 360P 2010 06 30 9 29 Page 44...

Reviews: