background image

Deutsch

47

47

Mag

Magyar

Az akkumulátort, töltőt nem szabad megbontani és kizárólag 

száraz helyen szabad tárolni. Nedvességtől óvni kell.

Akkumulátor sav folyhat a sérült akkumulátorból extrém terhelés 

alatt, vagy extrém hő miatt. Ha az akkumulátor sav a bőrére kerül 

azonnal mossa meg szappanos vízzel. Szembe kerülés esetén 

folyóvíz alatt tartsa a szemét minimum 10 percig és azonnal 

forduljon orvoshoz. 

Ügyeljen arra, hogy a töltő aknájába ne kerüljön semmilyen fém 

tárgy, mert ez rövidzárlatot okozhat.

LÍTIUM-ION AKKUK SZÁLLÍTÁSA

A lítium-ion akkuk a veszélyes áruk szállítására vonatkozó törvényi 

rendelkezések hatálya alá tartoznak.

Az ilyen akkuk szállításának a helyi, országos és nemzetközi 

előírások és rendelkezések betartása mellett kell történnie.

A fogyasztók minden további nélkül szállíthatják az ilyen akkukat 

közúton.

A lítium-ion akkuk szállítmányozási vállalatok általi kereskedelmi 

célú szállítására a veszélyes áruk szállítására vontakozó rendelke-

zések érvényesek. A kiszállítás előkészítését és a szállítást kizárólag 

megfelelő képzettségű személyek végezhetik. A teljes folyamatnak 

szakmai felügyelet alatt kell történnie.

A következő pontokat kell figyelembe venni akkuk szállításakor:

Biztosítsa, hogy a rövidzárlatok elkerülése érdekében az érintkezők 

védve és szigetelve legyenek. Ügyeljen arra, hogy az akkucsomag 

ne tudjon elcsúszni a csomagoláson belül. Tilos sérült vagy kifolyt 

akkukat szállítani. További útmutatásokért forduljon szállítmányo-

zási vállalatához.

KARBANTARTÁS

Ellenőrizze, hogy a préspofák és a présgörgők könnyen 

mozgathatók-e.

A munka befejezését követően a présgörgőket, a reteszt és a 

préspofákat meg kell tisztítani és zsírozni.

Karbantartási és javítási munkálatokat csak arra jogosult 

szakműhely végezhet.

A készülék hidraulikaolajat tartalmaz, amely veszélyt jelent a 

talajvízre. Az olaj ellenőrizetlen leeresztése vagy szakszerűtlen 

ártalmatlanítása büntetendő.

A préskészüléken megtalálható a következő karbantartás 

időpontja. Ezt a karbantartást legalább kétévente el kell végezni, 

de legkésőbb akkor, ha jelzi a LED-kijelző.

Az elhasználódott présszerszámokat ki kell cserélni.

A készülék szellőzőnyílásait mindig tisztán kell tartani.

Csak Milwaukee tartozékokat és Milwaukee pótalkatrészeket sza-

bad használni. Az olyan elemeket, melyek cseréje nincs ismertetve, 

cseréltesse ki Milwaukee szervizzel (lásd Garancia/Ügyfélszolgálat 

címei kiadványt).

Szükség esetén a készülékek robbantott ábráját - a készülék típusa 

és azonosító száma alapján a területileg illetékes Milwaukee 

márkaszervíztől vagy közvetlenül a gyártótól (Techtronic Industries 

GmbH, Max-Eyth-Straße 10, 71364 Winnenden, Germany) lehet 

kérni.

CE-AZONOSSÁGI NYILATKOZAT

Kizárólagos felelősségünk alapján kijelentjük, hogy a „Műszaki 

adatok” fejezetben leírt termék megfelel a irányelvek összes 

vonatkozó rendelkezésének 

2011/65/EU (RoHS) 

2006/42/EK 

2014/30/EU 

harmonizált szabvány és a 

EN 60745-1:2009 + A11:2010 

EN ISO 12100:2010 

EN 55014-1:2017+A11:2020  

EN 55014-2:2015  

EN IEC 63000:2018

 Winnenden, 2021-08-19

Alexander Krug / Managing Director

Műszaki dokumentáció összeállításra felhatalmazva

Techtronic Industries GmbH

Max-Eyth-Straße 10, 71364 Winnenden, Germany

SZIMBÓLUMOK

Kérjük alaposan olvassa el a tájékoztatót mielőtt a gépet 

használja.

FIGYELEM! FIGYELMEZTETÉS! VESZÉLY!

Karbantartás, javítás, tisztítás, stb. előtt az akkumulátort 

ki kell venni a készülékből.
FIGYELMEZTETÉS! 

Elhajított tárgyak!

Figyelmeztetés! Becsípődés veszélye

Azokat a tartozékokat, amelyek gyárilag nincsenek a 

készülékhez mellékelve, külön lehet megrendelni.

Munkavégzés közben ajánlatos védőszemüveget viselni.

Karbantartási matrica

Az elektromos eszközöket nem szabad a háztartási hulladékkal 

együtt ártalmatlanítani. Az elektromos és elektronikus esz-

közöket szelektíven kell gyűjteni, és azokat környezetbarát ártal-

matlanítás céljából hulladékhasznosító üzemben kell leadni. 

A helyi hatóságoknál vagy szakkereskedőjénél tájékozódjon a 

hulladékudvarokról és gyűjtőhelyekről.

Európai megfelelőségi jelölés

Egyesült királyságbeli megfelelőségi jelölés

Ukrán megfelelőségi jelölés

Eurázsiai megfelelőségi jelölés

Summary of Contents for M18 BLHPT

Page 1: ...g Original bruksanvisning Bruksanvisning i original Alkuper iset ohjeet Orijinal i letme talimat P vodn m n vodem k pou v n P vodn n vod na pou itie Instrukcj oryginaln Eredeti haszn lati utas t s Izv...

Page 2: ...Huolto Symbolit Lue ja s ilyt Suomi 32 32 34 34 Teknik veriler G venli iniz i in talimatlar Kullanim CE uygunluk beyanice Ak Bakim Semboller L tfen okuyun ve saklay n T rk e 37 37 Technick data Speci...

Page 3: ...sanvisning Bruksanvisning i original Alkuper iset ohjeet Orijinal i letme talimat P vodn m n vodem k pou v n P vodn n vod na pou itie Instrukcj oryginaln Eredeti haszn lati utas t s Izvirna navodila O...

Page 4: ...ccessory Zubeh r Accessoires Accessorio Accessorio Acess rio Toebehoren Tilbeh r Tilbeh r Tillbeh r Lis laite Aksesuar P slu enstv Pr slu enstv Wyposa enie Azokat a tartoz kokat Oprema Piederumi Pried...

Page 5: ...2 2 I TIP 78 100 33 54 55 77 10 32 10 1 1 2...

Page 6: ...3 3 II 3 3 1 3 2 GREASE...

Page 7: ...4 4 III Stop On LED 3 sec Auto Start Auto Stop 15 sec 1 2...

Page 8: ...5 5 III 50 C 10 C Service Service...

Page 9: ...6 6 III 30 sec On LED LED...

Page 10: ...7 7 IV 2 1 mm 3 4 2 sec Auto Start Auto Stop...

Page 11: ...8 8 IV 5...

Page 12: ...9 9 V 1 2 3 4 mm Auto Start...

Page 13: ...10 10 V 7 6 5 Auto Stop...

Page 14: ...11 11 VI...

Page 15: ...iatelybyanauthorisedworkshop Themachinemayonlybeusedwithapressjawinsertedintoit Intheeventofproblemsduringthepressingprocess presstheEmergency StopbuttonimmediatelyandreleasetheONswitch Thevalvewillop...

Page 16: ...t TechtronicIndustriesGmbH Max Eyth Stra e10 71364Winnenden Germany EC DECLARATION OF CONFORMITY Wedeclareunderoursoleresponsibilitythattheproductdescribedunder TechnicalData fulfillsalltherelevantpro...

Page 17: ...e die Backenhebel w hrend des Pressvorgangs nicht mit den H nden fest Presswerkzeuge und Pressger te d rfen nur von einer Fachkraft verwendet werden Vor jedem Gebrauch die Presswerkzeuge und Pressger...

Page 18: ...ssen oder unsachgem e Entsorgung steht unter Strafe Auf dem Pressger t wird die n chste Wartung angegeben Diese Wartung muss mindestens alle 2 Jahre durchgef hrt werden oder sp testens wenn dies die L...

Page 19: ...les doigts ou d autres parties du corps dans la zone de travail du cylindre et des m choires de pressage Pendant le proc d de pressage ne pas tenir le levier des m choires manuellement Les outillages...

Page 20: ...utoris es L appareil contient de l huile hydraulique qui repr sente un danger pour les couches acquif res La vidange incontr l e ou la d charge non correcte sont punissables Sur l appareil de pressage...

Page 21: ...nti di protezione come maschera antipolvere guanti di protezione scarpe antiscivolo robuste casco e cuffie di protezione acustica Non introdurre mai dita o altre parti del corpo nell area di lavoro de...

Page 22: ...rannoessereeseguiti esclusivamentedaofficinespecializzateautorizzate L apparecchiocontieneolioidraulicochecostituisceunpericoloperle faldeacquifere Loscaricoincontrollatoolosmaltimentononcorretto sono...

Page 23: ...de las mordazas de prensado Durante la operaci n de prensado no sujete con las manos las palancas de la mordaza Las herramientas y los aparatos de prensado deben ser utilizados nicamente por una perso...

Page 24: ...eprensado lospasadoresylasmordazasdeprensado Lostrabajosdemantenimientoyreparaci ndebenserrealizados nica menteportalleresespecializadosautorizados Elaparatocontieneaceitehidr ulicoquesuponeunpeligrop...

Page 25: ...utras partes do corpo na rea de trabalho do cilindro e dos mordentes de prensar N o segure as alavancas dos mordentes com as m os durante o processo de prensagem Ferramentas e aparelhos de prensar s d...

Page 26: ...tados por oficinas autorizadas O aparelho cont m leo hidr ulico que representa um perigo para o len ol fre tico Uma evacua o descontrolada ou elimina o incorrecta pun vel No aparelho de prensar indica...

Page 27: ...persbek Houd de persbekhendel tijdens het persen niet met de hand vast Persgereedschap en apparaten mogen uitsluitend worden gebruikt door vakpersoneel Controleer persgereedschappen en apparaten v r...

Page 28: ...lazen of incorrecte afvalver wijdering kan worden bestraft Op het persapparaat staat de volgende onderhoudstermijn aangegeven Dit onderhoud moet minstens om de twee jaar worden uitgevoerd of uiterlijk...

Page 29: ...f uddannet personale Unders g f r hver brug pressev rkt j og pressemaskiner for revner og andre tegn p slitage Anvend kun pressev rkt j og pressemaskiner i en teknisk up kla gelig tilstand Lad straks...

Page 30: ...f res mindst hvert 2 r eller senest n r dette signaliseres p LED displayet Udskift slidt pressev rkt j Hold altid maskinens ventilations bninger rene Brug kun Milwaukee tilbeh r og Milwaukee reservede...

Page 31: ...lstand Skader skal med en gang repareres av et autorisert fagverksted Apparatet skal bare brukes med i satt pressbakke Trykk ved forstyrrelser som oppst r mens pressingen foreg r med en gang farebryte...

Page 32: ...Utslitt pressverkt y skal skiftes Hold alltid lufte pningene p maskinen rene Bruk kun Milwaukee tilbeh r og Milwaukee reservedeler Kompo nenter der utskiftning ikke er beskrevet skal skiftes ut hos Mi...

Page 33: ...ds att de inte har sprickor eller r slitna p annat s tt Det r endast till tet att anv nda pressverktyg och pressapparater i tekniskt felfritt tillst nd Kontakta omedelbart en auktoriserad fackverkstad...

Page 34: ...pektive datum f r n sta underh ll som kr vs Detta underh ll ska utf ras minst alla 2 r eller senast n r LED indikeringen signalerar detta Byt alltid ut slitna pressverktyg Se till att motorh ljets luf...

Page 35: ...ata vauriot heti Laitetta saa k ytt ainoastaan puristusleukojen kera Jos puristustapahtuman aikana tulee h iri paina heti h t pys y tyskytkint ja p st P LLE katkaisin irti Venttiili avaa ja m nt ajaa...

Page 36: ...da kuluneet puristusty kalut uusiin Pid moottorin ilmanottoaukot puhtaina K yt ainoastaan Milwaukee lis tarvikkeita ja Milwaukee varaosia Mik li jokin komponentti jota ei ole kuvailtu tarvitsee vaihto...

Page 37: ...001 999999 18 V 450 W 32 kN 63 mm 110 mm 54 mm 108 mm EPTA 01 2014 Li lon 2 0 Ah 2 9 kg M18 BLHPT Li Ion 2 0 Ah J18 Th14 4 7 kg EN 60745 o K 3dB A 76 5 dB A K 3dB A 87 5 dB A EN 60745 ah 2 5 m s2 K 1...

Page 38: ...es GmbH Max Eyth Stra e 10 71364 Winnen den Germany 2011 65 U RoHS 2006 42 K 2014 30 EU EN 60745 1 2009 A11 2010 EN ISO 12100 2010 EN 55014 1 2017 A11 2020 EN 55014 2 2015 EN IEC 63000 2018 Winnenden...

Page 39: ...36 36 EL EI I EI I...

Page 40: ...raf ndan kullan labilir Her kullan mdan nce s kma aletlerini ve s kma cihazlar n atlakl klar ve ba ka a nma belirtileri y n nden kontrol ediniz S kma aletleri ve s kma cihazlar n sadece teknik olarak...

Page 41: ...ekildeimha edilmesicezaland r l r S kmacihaz ndabirsonrakibak mbelirtilmektedir Bubak m nen az2y ldabirveyaenge LEDg stergeileg sterildi indeyap lmas gerekmektedir A nm s kmaaletlerinide i tiriniz Al...

Page 42: ...lisovac p stroje zkontro lujte jestli na nich nejsou trhliny nebo jin zn mky opot eben Lisovac n stroje a lisovac p stroje pou vejte pouze tehdy jestli e jsou v technicky bezchybn m stavu Po kozen nec...

Page 43: ...eden n sleduj c dr ba Tato dr ba mus b t provedena minim ln ka d 2 roky nebo nejpozd ji tehdy kdy to signalizuje LED indik tor Opot eben lisovac n stroje vym te V trac t rbiny n ad udr ujeme st le ist...

Page 44: ...a do pracovnej z ny valca a lisovac ch e ust Po as procesu lisovania nedr te p ku e ust rukami Lisovacie n stroje a lisovacie pr stroje sm pou va len kvalifiko van odborn ci Pred ka d m pou it m lisov...

Page 45: ...r ce sm vykon va len autorizovan pecializovan dielne Pr stroj obsahuje hydraulick olej ktor predstavuje nebezpe enstvo pre podzemn vodu Jeho nekontrolovan vyp anie alebo neodborn likvid cia s trestn N...

Page 46: ...lary ochronne Zalecana jest odzie ochronna jak maska py ochronna r kawice ochronne mocne i chroni ce przed po lizgiem obuwie kask i ochronniki s uchu Nigdy nie nale y trzyma palc w lub innych cz ci ci...

Page 47: ...niebezpiecznych Przygotowania do wysy ki oraz transport mog by wykonywane wy cznie przez odpo wiednio przeszkolone osoby Ca y proces winien odbywa si pod fachowym nadzorem W czasie transportu akumula...

Page 48: ...no Podczas pracy nale y zawsze nosi okulary ochronne Naklejka konserwacyjna Urz dzeniaelektryczneniemog by usuwanerazemzodpa damipochodz cymizgospodarstwdomowych Urz dzenia elektryczneielektronicznena...

Page 49: ...a A pr sszersz mokat s k sz l keket minden haszn lat el tt ellen rizni kell reped sek s egy b kop sra utal jelek tekintet ben A pr sszersz mokat s k sz l keket csak m szakilag kifog stalan llapotban h...

Page 50: ...t a k vetkez karbantart s id pontja Ezt a karbantart st legal bb k t vente el kell v gezni de legk s bb akkor ha jelzi a LED kijelz Az elhaszn l dott pr sszersz mokat ki kell cser lni A k sz l k szell...

Page 51: ...glede na razpoke in ostalo vidno obrabo Stiskalna orodja in naprave uporabljajte zgolj v tehni no brezhib nem stanju Po kodbe dajte takoj popraviti v avtoriziranemu strokovnemu obratu Napravo je dovo...

Page 52: ...ust ali nestrokovno odstranjevanje je kaznivo Na stiskalni napravi je navedeno naslednje vzdr evanje To vzdr evanje je potrebno izvajati vsaj vsaki 2 leti ali najkasneje ko to signalizira LED prikazov...

Page 53: ...Prije svake upotrebe alate pre anja i ure aje pre anja provjeriti u svezi pukotina i ostalih pojava habanja Alate pre anja i ure aje pre anja koristiti samo u tehni ki besprije kornom stanju O te enj...

Page 54: ...se ka njava Na ure aju pre e je navedeno sljede e odr avanje Ovo odr avanje se mora izvoditi najmanje svake 2 godine ili najkasnije kada to signalizira LED prikaz Istro ene alate pre e promijeniti Pr...

Page 55: ...ion i Pirms katras lieto anas reizes p rbaud t vai pres anas instrumen tam un pres anas iek rtai nav radu s plaisas vai citi nolietojuma rezult t radu ies boj jumi Izmantot tikai t dus pres anas instr...

Page 56: ...ol ta e as nopl de vai nekompetenta t s izn cin ana ir sod ma Uz iek rtas ir nor d ts n kam s apkopes datums Apkope ir j veic ne ret k k reizi divos gados vai v l kais br d kad par to zi o LED sign ll...

Page 57: ...uvo darbo zonoje Presavimo metu spaustuvo svirties nelaikykite rankomis Presavimo rankius ir prietaisus naudoti gali tik kvalifikuoti specialistai Prie kiekvien naudojim patikrinkite ar presavimo rank...

Page 58: ...kelia pavoj gruntiniams van denims U jos i leidim arba netinkam utilizavim gresia bauda Ant presavimo prietaiso yra nurodomas kitos technin s prie i ros terminas Technin prie i r b tina atlikti kas 2...

Page 59: ...ainult tehniliselt laitmatus seisundis pressimist riistu ja pressimisseadmeid Laske kahjustused kohe volitatud oskust kojas remontida Seadet tohib kasutada ainult sissepandud pressimisp sega Vajutage...

Page 60: ...k sellest m rku annab Vahetage kulunud pressimist riistad v lja Hoidke masina hutuspilud alati puhtad Kasutage ainult Milwaukee tarvikuid ja Milwaukee tagavaraosi Detailid mille v ljavahetamist pole k...

Page 61: ...000001 999999 B 18 V 450 W 32 kN 63 mm 110 mm 54 mm 108 mm EPTA 01 2014 Li lon 2 0 Ah 2 9 kg M18 BLHPT Li Ion 2 0 Ah J18 Th14 4 7 kg EN 60745 K 3dB A 76 5 dB A K 3dB A 87 5 dB A EN 60745 ah 2 5 m s2...

Page 62: ...ax Eyth Stra e 10 71364 Winnenden Germany EC 2011 65 EU RoHS 2006 42 2014 30 EU EN 60745 1 2009 A11 2010 EN ISO 12100 2010 EN 55014 1 2017 A11 2020 EN 55014 2 2015 EN IEC 63000 2018 Winnenden 2021 08...

Page 63: ...60 60 P B...

Page 64: ...00001 999999 18 V K 450 W 32 kN 63 mm 110 mm 54 mm 108 mm EPTA 01 2014 Li lon 2 0 Ah 2 9 kg M18 BLHPT Li Ion 2 0 Ah J18 Th14 4 7 kg EN 60745 A K 3dB A 76 5 dB A K 3dB A 87 5 dB A EN 60745 ah 2 5 m s2...

Page 65: ...es GmbH Max Eyth Stra e 10 71364 Winnenden Germany 2011 65 EU RoHS 2006 42 EO 2014 30 EU EN 60745 1 2009 A11 2010 EN ISO 12100 2010 EN 55014 1 2017 A11 2020 EN 55014 2 2015 EN IEC 63000 2018 Winnenden...

Page 66: ...63 63...

Page 67: ...ui n zona de lucru a cilindrului i a bacurilor de presare Nu ine i cu m inile p rghiile bacurilor n timpul procesului de presare Utilizarea sculelor de presare i a aparatelor de presare este permis nu...

Page 68: ...a lucr rilor de ntre inere i de repara ie este permis numai atelierelor de specialitate autorizate Aparatul con ine ulei hidraulic care reprezint un pericol pentru apa freatic Golirea necontrolat sau...

Page 69: ...10 03 000001 999999 18 V 450 W 32 kN 63 mm 110 mm 54 mm 108 mm 01 2014 Li lon 2 0 Ah 2 9 kg M18 BLHPT Li Ion 2 0 Ah J18 Th14 4 7 kg EN 60745 A K 3dB A 76 5 dB A K 3dB A 87 5 dB A EN 60745 ah 2 5 m s2...

Page 70: ...ax Eyth Stra e 10 71364 Winnenden Germany 2011 65 EU RoHS 2006 42 EC 2014 30 EU EN 60745 1 2009 A11 2010 EN ISO 12100 2010 EN 55014 1 2017 A11 2020 EN 55014 2 2015 EN IEC 63000 2018 Winnenden 2021 08...

Page 71: ...68 68 Mak...

Page 72: ...000001 999999 18 V 450 W 32 kN 63 mm 110 mm 54 mm 108 mm EPTA 01 2014 Li lon 2 0 Ah 2 9 kg M18 BLHPT Li Ion 2 0 Ah J18 Th14 4 7 kg EN 60745 K 3 A 76 5 dB A K 3 A 87 5 dB A EN 60745 ah 2 5 m s2 K 1 5...

Page 73: ...bH Max Eyth Stra e 10 71364 Winnenden 2011 65 EU RoHS 2006 42 EC 2014 30 EU EN 60745 1 2009 A11 2010 EN ISO 12100 2010 EN 55014 1 2017 A11 2020 EN 55014 2 2015 EN IEC 63000 2018 Winnenden 2021 08 19 A...

Page 74: ...71 71...

Page 75: ...enden 71364 2011 65 EU Rohs 2006 42 EG 2014 30 EU EN 60745 1 2009 A11 2010 EN ISO 12100 2010 EN 55014 1 2017 A11 2020 EN 55014 2 2015 EN IEC 63000 2018 2021 08 19 Winnenden Alexander Krug Managing Dir...

Page 76: ...999999 18 V 450 W 32 kN 63 mm 110 mm 54 mm 108 mm 01 2014 EPTA Li lon 2 0 Ah 2 9 kg M18 BLHPT Li Ion 2 0 Ah J18 Th14 4 7 kg EN 60 745 3 76 5 dB A 3 87 5 dB A EN 60745 ah 2 5 m s2 1 5 m s2 EN 60745 30...

Page 77: ...right Techtronic Industries GmbH Max Eyth Stra e 10 71364 Winnenden Germany 49 0 7195 12 0 www milwaukeetool eu Techtronic Industries UK Ltd Fieldhouse Lane Marlow Bucks SL7 1HZ UK 08 21 4931 4258 54...

Reviews: