81
Mit szabad aprítanom?
Igen:
•
mindennemű max. vastagságú gallyat a fa fajtájától és
frissességétől függően
•
hervadt, nedves, többnapos kerti hulladékot
csak ággal felváltva szecskázni
Nem:
•
üveg, fé
mdarabok, műanyag, műanyag, kő, szövet, földes
gyökeret
•
nem szilárd hulladékot, pl. konyhahulladékot
Aprításra vonatkozó különleges tudnivalók:
Az aprítandó anyagot
mindig a tölcsér
bevezető
nyílásának
jobb oldala felől töltsük
a berendezésbe!
A szecskázandó
növényi hulladék tömörítéséhez használja a mellékelt
tömőeszközt.
Aprítsa az ágakat, gallyakat és fadarabokat röviddel a
lemetszés, illetve vágás után
−
az efféle aprítandó anyag kiszáradás után igen kemény
lesz, a maximálisan feldolgozható ágak át
mérője e
nnek
következtében csökken.
Erősebben elágazó ágak esetében távolítsa el az
oldalhajtásokat.
Magas víztartalmú, ragadásra hajlamos kerti hulladékok
feldolgozása
−
ezeket a készülék eldugulásának megakadályozása
érdekében fás aprítandó anyaggal váltakozva aprítsa.
Ne hagyja, hogy a felaprított anyag a kidobó nyílás mellett
túlságosan magasra halmozódjék. Ekkor ugyanis az apríték
a bevezető nyíláson keresztül visszacsapód
hat. Ilyenkor
előfordulhat, hogy az anyag a betöltő nyíláson keresztül
visszacsapódik Rendszeresen ürítse ki a felfogó kosarat.
Tisztítsa
meg a bevezető nyílást és a kidobó csatornát ezek
eldugulása esetén. Ilyenkor
előbb kapcsolj
a ki a motort és
húzza ki a dugaszoló aljazatból a hálózati csatlakozót.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az Ön készülékének
megfelelő maximálisan feldolgozható ágátmérő
t (lásd
„
Műszaki adatok”
).
A fa frisseségétől és fajtájától függően a
feldolgozható ág átmérője különböző lehet.
A vágó hengermű automatikusan lassan m zog, így ütközés
nélkül húzza be a szecskáznivalót.
A forgásirány önműködő á
tkapcsolása:
Ha gép hirtelen megszorul, a vágóhenger forgásirányát át
lehet kapcsolni és ekkor az aprítékot vissza lehet tolni.
−
Kapcsolja ki a gépet
−
Várjon, míg a gép leáll
−
A gépet kapcsolja be ismét és könnyebben feldolgozható
anyagot aprítson.
A készülék túlterhelése esetén a motorvédő kapcsolóval
ellátott
kapcsoló önműködően lekapcsol
−
az aprítót ilyenkor kb. 5 perc elteltével kapcsolja be
újból
−
amennyiben a készülék a várakozási idő eltelte után
nem kapcsolható be, nézzen ennek oka után az
„Üzemzavarok” pont alatt.
A ellenkés beállítása
A B jelű ellenkés szabad játék nélkül állítható be az A jelű kés
vágóéléhez. A hatékony üzemelés érdekében célszerű lehetőleg
kis távolság betartása.
Puha anyagok vagy nyirkos gallyak gyakran csak szakadnak,
ahelyett hogy elvágódnának. A többszöri működtetés során
kicsorbult vagy eltompult kés ugyancsak ehhez a problémához
vezethet.
A távolság beállítása.
Kapcsoljuk be a berendezést.
A műanyag motorház jobb oldalán található a beá
llító berendezés.
Etäisyys säädetään kääntämällä säätönuppia (D) oikealle, jolloin
ruuvi (C) liikkuu terätelaan päin. Folytassuk a csavarást
mindaddig, amíg a kidobó nyílásból finom alumíniumreszelék
hullik ki.
Karbantartás /
Á
polás /
Tárolás
•
Minden karbantartás és ápolás előtt
−
a motort leállítani és hálózati csatlakozót kihúzni
−
hagyja a készüléket lehűlni
−
sérülések ellen védőkesztyűt használni
Ha a készülék karbantartás, tárolás vagy egy tartozék
cseréje miatt ki van kapcsolva, győződjön meg arról, hogy
az energiaforrás ki legyen kapcsolva és a hálózati
csatlakozó dugó ki legyen húzva. Győződjön meg arról is,
hogy minden mozgó alkatrész álló helyzetben legyen, és ha
a készülék kulccsal zárható, a kulcs legyen lehúzva. Hagyja
a készüléket karbantartás, átállítás, stb. előtt lehűlni.
Ügyeljünk arra a vágószerszám karbantartása során, hogy
ez az indító mechanizmus segítségével még akkor is járhat,
ha a motor a fedél elzárása folytán már eljárt.
A vágószerszám karbantartása során ügyelni kell arra,
hogy a kés az indító szerkezet közreműködése miatt
esetleg még mozog akkor is, ha a motor a burkolat
reteszelése miatt már leállt.
Legyen gondja rá, hogy karbantartás és javítás után a
gépből a szerszámot, csavarhúzót távolítsa el.
•
A
kerti
szecskavágó
gép
messzemenően
karbantartásmentes. Értékének megőrzése és hosszú
működőképessége érdekében ügyeljen a következőkre:
−
szellőztető réseket tartsa szabadon és tisztán
−
rögzítő csavarokat ellenőrizze és szükség esetén húzza
utána
Betöltő
oldal
Summary of Contents for ALA 2500
Page 183: ...183 ...