background image

18

GW29-027_v07

4

 A  mikrohullámú  süt t  ne  tegye  ki  nedvesség  hatásának,  és  ne  helyezze  gyúlékony 

anyagok közelébe, valamint h t termel  berendezések alá vagy fölé.

5

 Az berendezés hátuljával a fal felé kell állítani. A süt  helyes m ködésének a bizto

-

sítása céljából ügyeljen a készülék megfelel  szell zésének a biztosítására. A süt  felett 

hagyjon legalább 20 cm-es távolságot. A mikrohullámú süt  és a mellette lév  falak között 

5 cm, a süt  mögött pedig 10 cm. Az egyik oldalról szabad teret kell biztosítani. A szell z  

nyílásokat ne fedje le és ne dugja be  ket. Ne szerelje le a készülék lábait.

6

 A süt t ne használja az üveglap nélkül és a megfelel  helyzetben elhelyezett forgótá

-

nyér-tartó nélkül.

7

 Ellen rizze, hogy a hálózat kábel nem sérült -e, nincs -e a süt  alatt, vagy valamilyen 

forró, illetve éles felületen, valamint nem lóg túl az asztal vagy a munkalap szélén.

8

 Biztosítsa hogy könnyen hozzá lehessen férni a dugaszolóaljzathoz úgy, hogy váratlan 

esetekben könnyen le lehessen választani a készüléket az áramforrásról.

9

 Ne használja, és ne tartsa a mikrohullámú süt t szabad ég alatt.

Földelésre vonatkozó útmutatások

A készülék dugaszát földeléssel ellátott hálózati dugaszolóaljzatba kell csatlakoztatni. Föl

-

delés nélküli dugaszolóaljzatba történ  csatlakoztatása áramütés veszélyével járhat.

Zárlat esetén a földelés csökkenti az áramütés veszélyét.

Ajánlott a mikrohullámú süt t külön áramkörre kötni.

Hosszabbító használata esetén:

1

 A hosszabbítónak három eresnek kell lennie, olyan dugaszolóaljzattal és dugasszal, 

ami lehet vé teszi a csatlakozást a földelésre.

2

 A hosszabbítót helyezze távol forró és éles felületekt l, úgy, hogy ne lehessen véletle

-

nül meghúzni, vagy megbotlani benne. 

 

  Nem megfelel  csatlakozás esetén fennáll az áramütés veszélye. 

  

  A földelésre vonatkozó bármilyen kérdés esetén vagy az elektromos háló

-

zatra történ  csatlakozással kapcsolatos tanácsokért forduljon szakképzett 

villanyszerel höz vagy a szervizhez. 

  

  Sem a gyártó, sem az eladó nem vállal semmilyen felel sséget a nem meg

-

felel   elektromos  csatlakozás  miatt  a  mikrohullámú  süt ben  keletkez  

hibákért, illetve az emiatt bekövetkez  testi sérülésekért.

Rádió zavarok

A mikrohullámú süt  üzem közben zavarhatja a rádió vagy televízió készülékek, és hasonló 

berendezések m ködését.

A zavarokat korlátozni lehet, vagy ki lehet küszöbölni a következ  módon:

 

tisztítsa meg süt  ajtaját és az érintkez  felületeit,

 

változtassa meg a rádió vagy televízió antenna helyzetét,

 

állítsa a vev készülékhez képest más helyre a mikrohullámú süt t,

 

helyezze távolabbra a mikrohullámú süt t l a vev készüléket,

 

csatlakoztassa a mikrohullámú készüléket egy másik elektromos dugaszolóaljzatba, 

hogy a mikrohullámú süt  és a vev készülék az elektromos hálózat más áramkörén 

legyen.

Tisztítás – karbantartás és kezelés

1

 A mikrohullámú süt  tisztításának megkezdése el tt kapcsolja ki a süt t és húzza ki 

a hálózati kábel dugaszát a hálózati dugaszolóaljzatból.

2

 A mikrohullámú süt  belsejét tiszta állapotban kell tartani. A süt  bels  falainak szeny

-

nyez dése esetén egy nedves ruhával távolítsa el az ételdarabokat vagy kiömlött folya

-

dékot.  Er s  szennyez dés  esetén  használjon  enyhe  tisztítószert.  Ne  használjon  spray 

formájában lév  tisztítószert, sem er s tisztítószereket, mivel azok foltossá, mattá tehetik 

a mikrohullámú süt  és az ajtó felületét.

3

 A mikrohullámú süt  küls  felületét nedves ruhával tisztítsa.

A süt  belsejében található részegységek károsodásának megel zése érdekében ügyeljen 

rá, hogy a víz ne csöpögjön be a szell z  nyílásokon a készülék belsejébe.

4

 Az ajtó, az ablak mindkét oldalát, az ajtó tömítéseit és a szomszédos alkatrészeket 

gyakran törölje át egy nedves ruhával, hogy eltávolítsa az ételmaradékokat vagy a kiömlött 

folyadékot. 

  

  Ne használjon súroló anyagot tartalmazó tisztító szereket. 

 

  Az  ajtók  tömítéseinek,  a  mélyedések  valamint  az  egymással  érintkez  

alkatrészek tisztításakor tilos olyan tisztítószert használni, ami károsíthatja 

a tömítést, és ezzel a mikrohullám szivárgását okozhatja.

5

 A burkolat mosogatásához ne használjon agresszív detergenseket emulzió, tej, paszta 

stb. formájában. Ezek többek között eltávolíthatják a graikus jelek formájában felvitt olyan 

információkat, mint: mércék, jelölések, igyelmeztet  jelzések stb.

 

  Az ajtó üvegfelületének tisztításásra  ne a használjon súroló hatású anya

-

got  tartalmazó  vegyszereket,  mert  azok  megsérthetik  annak  felületét  és 

ezáltal repedések kialakulásához vezethetnek.

 

FIGYELEM!

Figyelmen kívül hagyása a vagyontárgy sérülésével 
járhat

 

A mikrohullámú süt  szabadon álló használatra készült, ne helyezze szekrénybe.

 

A mikrohullámú süt t kizárólag csak 230 V-os váltóáramú, véd földeléssel ellátott 

hálózatra csatlakoztassa.

 

A készüléket fal mellék kell állítani. 

 

FIGYELEM: A mikrosüt t ne telepítse f z lapok vagy más, h t el állító berendezé

-

sek fölé. Ez a készülék tönkremenetelével és a garancia elvesztésével fenyeget. 

 

Ne tegye a készüléket szekrénybe.

 

Ne indítsa be a süt t üresen.

 

A t zveszély csökkentése érdekében a konyhában:

 

ha m anyagból vagy papírból készült edényben melegíti az étet, gyakran ellen

-

rizze a mikrosüt t, mivel az edény kigyulladhat,

 

miel tt beteszi a m anyag vagy papírzacskót a mikrohullámú süt be, távolítson el 

róla minden drótból készült kapcsot,

 

ha a készülék füstöl, kapcsolja ki vagy húzza ki a dugaszt a dugaszolóaljzatból, és 

hagyja bezárva az ajtót, hogy a t z elfojtódjon,

 

ne hagyjon papír terméket, edényt és ev eszközt vagy élelmiszert a süt  belsejé

-

ben, ha nem használja a készüléket.

 

A hálózati kábelt a forró felületekt l távol kell vezetni, és nem érhet a mikrohullámú 

süt  semelyik részéhez.

 

Ajánlott a mikrosüt t rendszeresen takarítani, és eltávolítani róla a lerakódott ételt.

 

A mikrosüt  takarításának elhanyagolása a felületek állapotának romlásához vezet

-

het, és el nytelenül befolyásolhatja a süt  élettartamát, és ennek hatására veszélyes 

helyzetekhez vezethet.

 

Ne használjon g zöl s tisztítók a takarításhoz.

 

A készülék nem üzemelhet küls  id kapcsolóval vagy távirányítóval.

 

Semmiképpen ne távolítsa el az ajtó bels  oldalán lév  fóliát. Ez a készülék tönkre

-

menetelét okozhatja.

 

Miel tt a készüléket hordozza, biztosítsa a forgó tányért, hogy elkerülhet  legyen 

annak megsérülése. 

 

Soha ne távolítsa el a készülék hátulján és oldalain található távtartó léceket, mivel 

ezek biztosítják a leveg  cirkulálásához szükséges távolságot a faltól.

 

 

ÚTMUTATÁS

Tájékoztatás a termékről és a használatára vonatkozó 
információk

 

A berendezés otthoni és ehhez hasonló helyeken történ  

felhasználásra készült, mint például:

 

személyzeti  konyhák  boltokban,  irodákban  és  egyéb 

munkahelyeken,

 

hotelek, motelek és más szálláshelyek vendégei által 

történ  igénybevételre,

 

falusi vendéglátási szálláshelyeken,

 

„bed and breakfast” típusú panziókban.

 

A mikrosüt  kizárólag otthoni használatra készült, nem pedig gasztronómiai felhasz

-

nálásra. 

 

A mikrohullámú süt  szabadon álló használatra készült.

 

A vastag héjú termékeket, mint pl. burgonya, egész sonka, alma és gesztenye, mele

-

gítés el tt szurkálja meg.

 

Ne f zze szét az élelmiszereket.

 

Csak olyan edényeket használjon, amelyek mikrohullámú süt höz készültek.

 

Ne  használja  a  mikrohullámú  süt t  semminek,  pl.  kenyérnek,  süteménynek  stb. 

a tárolására. 

Telepítés

1

 Gy z djön meg róla, hogy minden csomagolást eltávolított a mikrohullámú süt  belse

-

jéb l.

2

 Vegye le a véd fóliát a vezérl  panelr l és a mikrohullámú süt  burkolatáról. 

 

  Ellen rizze,  hogy  nincs  -e  nyoma  valamilyen  sérülésnek,  például  az  ajtó 

nem görbült vagy vetemedett meg, a tömítések, az érintkez  felületek épek, 

a  pántok  és  az  ajtó  zárja  nem  töröttek  vagy  nincsenek  kilazulva,  nincs 

a süt  belsejében vagy az ajtón horpadás.

 

  Bármilyen sérülés esetén ne használja a készüléket, hanem lépjen kapcso

-

latba a szerviz szakembereivel.

3

 A mikrohullámú süt t állítsa egy szintben lev , stabil felületre, amely elbírja a süt  saját 

és a süt ben készíthet  legnehezebb étel súlyát.

Содержание 29Z020

Страница 1: ...OD NA OBSLUHU Mikrovlnn r ra 29Z020 29Z021 12 16 HASZN LATI UTAS T S 29Z020 29Z021 Mikrohull m s t 17 21 INSTRUC IUNI DE UTILIZARE Cuptor cu microunde 29Z020 29Z021 22 26 M po o o a e 29Z020 29Z021 27...

Страница 2: ...zpie cze stwa Aby zmniejszy ryzyko poparzenia pora enia pr dem elektrycznym po aru obra e lub nara enia na dzia anie energii mikrofal przestrzegaj zasad lub ubra i podgrzewanie poduszek pantoli wilgot...

Страница 3: ...zk przewodu przy czeniowego z gniazda sieciowego 2 Wn trze kuchenki nale y utrzymywa w czysto ci W razie zabrudzenia wewn trznych cianek kuchenki usu kawa ki po ywienia lub rozlan ciecz wilgotn cierec...

Страница 4: ...wki dotycz ce naczy W kuchence mikrofalowej u ywaj naczy i przybor w do tego przystosowanych Idealnym materia em na naczynia nadaj ce si do zastosowania w kuchence mikrofalowej jest materia przezroczy...

Страница 5: ...as wybranego programu ma by kr tszy ni 2 min najpierw przekr pokr t o Time II poza kresk oznaczaj c 2 minuty a nast pnie cofnij pokr t o Time II do ustawienia w a ciwego czasu Typ 29Z020 Typ 29Z021 3...

Страница 6: ...zegara aby ustawi dany czas grillowania Maksymalny czas grillowania dla jednego cyklu pracy wynosi 30 minut Bezpo rednio po ustawieniu czasu kuchenka rozpoczyna prac Gotowanie kombinacyjne W przypadku...

Страница 7: ...travin nebo od v oh v n pol t ba kor vlhk ch l tek apod m e zp sobit t lesn zra n n nebo po r Nikdy nepou vejte spot ebi s po kozen m p vodn m kabelem nebo z str kou ani v p pad kdy je spot ebi jinak...

Страница 8: ...ktn ch ploch je zak z no pou vat l tky kter mohou po kodit t sn n a tak zp sobit nik mikrovln 5 K myt vn j strany mikrovlnn trouby nepou vejte abrazivn ist c prost edky v podob emulz ml ka past atd Mo...

Страница 9: ...dn pro pou it v mikrovlnn ch troub ch Pap r na pe en Kovov podnos Kovov podnos Alobal a f liov n dob Ano Ne Ano Ano Ano Ne Ne Ne Ano Ne Ano Ne Ne Ano Ano Ano Ano Ne Ano Ne Ne Ne Ne Ne Test kuchy sk ho...

Страница 10: ...ru hodinov ch ru i ek do polohy GRILL 6 Pot oto te kole ko TIME II ve sm ru hodinov ch ru i ek a nastavte po adovanou d lku grilov n Maxim ln doba grilov n jednoho cyklu in 30 minut Trouba za ne prac...

Страница 11: ...cen Obal z kartonu lze odevzdat do sb ren star ho pap ru Pytl k z polyetyl nu PE PE HD PE LD odevzdejte do sb ren PE k op tn mu zu itkov n Po ukon en ivotnosti spot ebi zlikvidujte prost ednictv m k t...

Страница 12: ...m stredisku alebo u kvaliikova nej osoby aby ste sa vyhli riziku poranenia pr dom Opravu zariadenia m u vykona v lu ne kvaliikovan osoby Chybne vykonan oprava zariadenia m e pred stavova v nu hrozbu p...

Страница 13: ...ou ite vlhk a m kk utierku Aby ste sa vyhli n hodn mu zapnutiu mikrovlnnej r ry ovl dac panel is te s otvoren mi dvierkami 7 V pr pade e sa kondenzovan vodn para za ne usadzova na vn tornej alebo von...

Страница 14: ...arte po dobu 5 min t pribli ne 200 ml vody s citr novou avou a k rou z jedn ho citr na v miske ur enej na varenie v mikrovlnnej r re Vn tro mikrovlnnej r ry d kladne umyte pomocou suchej a m kkej utie...

Страница 15: ...in t Ak as nastaven ho programu m by krat ako 2 min najprv oto te prep na TIME II poza iaru ozna uj cu 2 min ty a potom oto te prep na TIME II opa n m smerom aby ste nastavili po adovan as Typ 29Z020...

Страница 16: ...ngy omelety PROGRAM 3 Stredne vysok 67 N zky 33 Hydinov m so Pre nastavenie jedn ho z programov kombinovan ho varenia oto te regul tor POWER I v smere hodinov ch ru i iek do polohy PROGRAM 1 7 alebo P...

Страница 17: ...alkalmas laborat ri umi vagy ipari c lokra A mikrohull m s t csak telek s italok meleg t s re haszn lhat tel vagy ruh k sz r t sa p rn k papucsok vagy nedves ruh k meleg t se nem haszn lhat mert azok...

Страница 18: ...yed sek valamint az egym ssal rintkez alkatr szek tiszt t sakor tilos olyan tiszt t szert haszn lni ami k ros thatja a t m t st s ezzel a mikrohull m sziv rg s t okozhatja 5 A burkolat mosogat s hoz n...

Страница 19: ...9 Hogy megel zze azt hogy a k sz l k zajos legyen rendszeresen tiszt tsa a forg t ny r tart t s a s t alj t Az als fel letet egyszer en valami enyhe tiszt t szerrel tisz t tsa A forg t ny r tart t mel...

Страница 20: ...ket ha a s t zemel se k zben kinyitj k az ajt t 2 S t ablak 3 Forg tengely 4 Kezel panel 5 Csill mlemez 6 Forg vegt ny r 7 Grillez f t bet t 8 F m rost kiz r lag grillez s funkci hoz haszn lja s mindi...

Страница 21: ...s 70 Hal burgonya PROGRAM 2 K zepes 49 K zepes 51 S lt burgonya puding omlett PROGRAM 3 K zepesen magas 67 Alacsony 33 Baromih s A kombin lt zemm d egyik nek a kiv laszt sa c lj b l ford tsa el a POWE...

Страница 22: ...u de laborator Cuptorul cu microunde este destinat doar pentru nc lzi rea de alimente i b uturi Uscarea hranei sau a hainelor precum i nc lzirea de perne pantoi es turi umede etc poate provoca r ni sa...

Страница 23: ...a apa s nu picure prin oriiciile de ventila ie n interiorul acestuia 4 Ambele p r i ale u ii geamul garniturile u ii p r ile adiacente trebuiesc frecvent terse cu o c rp umed pentru a ndep rta orice r...

Страница 24: ...a vaselor sau sp la i l n ma ina de sp lat vase 9 Pentru a preveni zgomotul inelul rotativ i partea inferioar a cuptorului trebuiesc cur ate regulat Suprafa a inferioar din interiorul cuptorului trebu...

Страница 25: ...e comand 5 Placa de mic 6 Platoul de sticl rotativ 7 Dispozitivul de nc lzire a gr tarului 8 Gr tar metalic de folosit numai pentru func ia barbeque acest gr tar trebuie amplasat pe farfuria rotativ d...

Страница 26: ...prepararea grill ului Timpul maxim de preparare a grill ului pentru un singur ciclu de utilizare se ridic la 30 de minute Imediat dup reglarea timpului cuptorul cu microunde ncepe s func io neze G ti...

Страница 27: ...27 GW29 027_v07 Zelmer Zelmer 27 27 28 28 28 28 29 29 29 29 29 30 30 31 31 Defrost 31 31 31 31 31 1 2 3 4 ZELMER i 8 RU...

Страница 28: ...28 GW29 027_v07 1 2 3 4 5 20 5 c 10 6 7 8 9 1 2 1 2 3 230 V bed and breakfast...

Страница 29: ...1 3 1 1 2 3 4 1 2 3 4 1 10 2 3 4 5 6 7 8 9 10 5 200 11 12 29Z020 29Z021 230 V 50 Hz 1200 W 900 W 230 V 50 Hz 1200 W 900 W 700 W 700 W 2450 MHz 2450 MHz 262 452 352 262 452 352 198 315 297 198 315 297...

Страница 30: ...OWER 9 1 18 2 36 3 58 4 81 5 100 6 GRILL 7 PROGRAM 1 1 8 PROGRAM 2 2 9 PROGRAM 3 3 II TIME Ma 30 2 TIME II 2 a TIME II T 29Z020 T 29Z021 3 2 1 I II 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 2 1 I II 7 6 5 4 8 1 3 2 1...

Страница 31: ...8 81 100 TIME II Ma 30 Defrost POWER I 2 TIME II Ma 30 POWER I GRILL 6 TIME II Ma 30 PROGRAM 1 7 PROGRAM 2 8 PROGRAM 3 9 PROGRAM 1 30 70 PROGRAM 2 49 51 PROGRAM 3 67 33 POWER I PROGRAM 1 7 PROGRAM 2 8...

Страница 32: ...32 GW29 027_v07 Zelmer Zelmer 32 32 33 33 33 33 34 34 34 34 34 35 35 36 36 Defrost 36 36 36 36 36 1 2 3 4 ZELMER 8 BG...

Страница 33: ...33 GW29 027_v07 1 2 3 4 5 20 5 10 6 7 8 9 1 2 1 2 3 230 V bed and breakfast...

Страница 34: ...3 4 3 1 1 250 2 1 3 1 2 3 4 1 2 3 4 4 5 6 7 8 9 10 200 5 11 12 29Z020 29Z021 230 V 50 Hz 1200 W 900 W 230 V 50 Hz 1200 W 900 W 700 W 700 W 2450 MHz 2450 MHz 262 452 352 262 452 352 198 315 297 198 31...

Страница 35: ...5 4 8 1 3 2 1 10 2 3 4 1 2 3 4 5 6 7 8 I POWER 9 1 18 2 36 3 58 4 81 5 100 6 GRILL 7 PROGRAM 1 1 8 PROGRAM 2 2 9 PROGRAM 3 3 II TIME 30 2 TIME II 2 TIME II T 29Z020 T 29Z021 3 2 1 I II 4 5 6 7 8 9 3 4...

Страница 36: ...I 18 36 58 81 100 TIME II 30 Defrost POWER I 2 TIME II 30 POWER I GRILL 6 TIME II 30 PROGRAM 1 7 PROGRAM 2 8 PROGRAM 3 9 PROGRAM 1 30 70 PROGRAM 2 49 51 PROGRAM 3 67 33 POWER I PROGRAM 1 7 PROGRAM 2 8...

Страница 37: ...37 GW29 027_v07 Zelmer Zelmer 37 37 38 38 38 38 39 39 39 39 39 40 40 40 40 Defrost 41 41 41 41 41 41 1 2 3 4 ZELMER 8 8 UA...

Страница 38: ...38 GW29 027_v07 1 2 3 4 5 20 5 10 6 7 8 9 1 2 1 2 3 4 230 V bed and breakfast...

Страница 39: ...1 1 2 3 4 1 2 3 4 1 10 2 3 4 5 6 7 8 9 10 5 200 11 12 29Z020 29Z021 230 V 50 Hz 1200 W 900 W 230 V 50 Hz 1200 W 900 W 700 W 700 W 2450 MHz 2450 MHz 262 452 352 262 452 352 198 315 297 198 315 297 20...

Страница 40: ...POWER 9 1 18 2 36 3 58 4 81 5 100 6 7 1 1 8 2 2 9 3 3 II TIME 30 2 TIME II 2 TIME II 5 POWER I 18 36 58 81 100 TIME II 30 T 29Z020 T 29Z021 3 2 1 I II 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 2 1 I II 7 6 5 4 8 1 3...

Страница 41: ...29 027_v07 PE 26663 19848 5 40 1 15150 Defrost POWER I 2 TIME II 30 POWER I 6 TIME II 30 PROGRAM 1 7 PROGRAM 2 8 i PROGRAM 3 9 1 30 70 2 49 51 3 67 33 POWER I PROGRAM 1 7 PROGRAM 2 8 PROGRAM 3 9 TIME...

Страница 42: ...it has been dropped or otherwise damaged If the supply cord is damaged it must be replaced by the manufacturer its service agent or similarly qualiied persons in order to avoid a hazard The appliance...

Страница 43: ...ousing do not use abrasive cleaners such as emulsions cream cleaners polishes etc They may remove the graphic information symbols such as scales marks warning signs etc To clean the glass surface of t...

Страница 44: ...lastic dishes Parchment paper Metal tray Metal gridiron Aluminum foil and foil containers Yes No Yes Yes Yes No No No Yes No Yes No No Yes Yes Yes Yes No Yes No No No No No Utensil test 1 Fill a dish...

Страница 45: ...horter than 2 minutes irst turn the TIME II knob beyond the mark indicating 2 minutes and next move back the TIME II knob to set the desired time Grilling The grill function is especially useful to pr...

Страница 46: ...tion Each user can contribute to protect the environment It is neither dificult nor expensive In order to do so Return cardboard packages to recycling points Throw polyethylene PE bags into appropriat...

Страница 47: ...GW29 027_v07...

Страница 48: ...GW29 027_v07 Zelmer Pro Sp z o o ul Hofmanowej 19 35 016 Rzesz w POLAND...

Отзывы: