background image

4x Fémmenetes csavar (az elμlap fali kerethez
való rögzítéséhez)

Javasoljuk, hogy a csomágolást μrizze meg, hogy a
jövμben is tudja használni. Távolítsa el az elμlapi
rácsot és a hangfalat a fali keretbμl és tartsa a
sérülések megóvása érdekében a hangfalat a
mellékelt m∑anyag zacskóban, de ha lehet inkább a
kartondobozában, amíg el nem készül azzal a
területtel ahová be szeretné építeni.

Elhelyezés kiválasztása – új konstrukció

vagy átalakítás

Ellenμrizze, hogy nem ütközik semmilyen akadályba
(csμvezeték, légkondicionáló, elektromos vezeték,
stb.). Már elkészült vasbeton fal esetén használjon
fémkeresμt.

Gyμzμdjön meg arról, hogy a hangsugárzó
beépítéséhez, elegendμ mélység∑ a falvastagság.

Tartózkodjon a hangsugárzó, olyan üregbe való
beszerelésétμl, ahol a falszerkezet laza, mivel ez
zörgéshez vezethet. A hangsugárzók úgy lettek
tervezve, hogy a maximális m∑ködéshez nagy
üregméret szükséges. Ennek mérete a 15 liter feletti
∑rtartalom. Ezért ellenμrizze hogy az üregméret nem
túl korlátozott, a belsμ falszerkezet konstrukciója
miatt (keresztgerenda, falmélység, stb.)

Szilárd fal esetén készüljön fel, hogy olyan üreget
kell biztosítania a falba, mely a hangsugárzó
keretein is kívül esik, ellenkezμ esetben a mélyhang
teljesítmény nem lesz kielégítμ.

A hangsugárzók kiegyenlítettek fél-helyes beépítés
szempontjából. Fal/plafon találkozása vagy sarok
közelében történμ elhelyezéskor, túl sok mélyhang
keletkezhet és ez a hangnak kongó színezetet
adhat, ezért próbálja meg a hangsugárzókat
legalább fél méter távolságra elhelyezni a
fal/mennyezet találkozási pontjaitól.

A következμ rész eligazítást tartalmaz az optimális
elhelyezésrμl, de ez változtatható a lakberendezési
szempontok alapján is.

Elsμ hangsugárzók kétcsatornás sztereó

vagy házimozi használatra 

(2. ábra)

Megjegyzés: A hangsugárzót úgy helyezze be a
keretbe, hogy annak magassugárzója alulra kerüljön.

A hangsugárzók magasságát úgy kell pozícionálni,
hogy a magassugárzó egy kissé a fül magasság fölé
kerüljön. Ha a hangsugárzókat alulra lehet csak
elhelyezni, fordítsa meg a hangsugárzót, így a
magassugárzó felülre kerül. A hangszórók közötti
távolság a szoba nagyságától és a hallgatási
távolságtól is függ. Általános alapszabály hogy a
hallgatási távolság ne legyen közelebb 1,5m-nél és
a hangsugárzók egymás közötti távolsága ne
haladja meg a hallgatási távolságot. A
hangsugárzók és a hallgató elhelyezkedését
megközelítμleg egy egyenlμ szárú háromszöggel
határozhatjuk meg, ennek az elvnek a követése
eredményes lesz.

Ez az elhelyezés nyújtja a legjobb sztereó
hangképet. Ha a hangsugárzók túl távol vannak

egymástól középen hiányossá válhat a hangzás. Túl
közeli elhelyezésnél pedig a panorámahatás elt∑nik
és a hangszínpad mélysége is csökken.

Házimozi felhasználás esetén a hangsugárzók ne
legyenek közelebb, mint a képernyμ szélessége és
nagyjából egyvonalban legyenek a center
hangsugárzóval.

Házimozi centersugárzóként való

alkalmazás 

Elméletileg a centersugárzó legalkalmasabb
pozíciója a képernyμ mögött lenne, de ez csak
speciális akusztikailag hangáteresztμ
mozivásznaknál lehetséges. A legtöbb esetben jó
megoldást jelenthet, hogy a hangsugárzót a
képernyμ középpontjával egy síkban, a képernyμ
fölé vagy alá helyezzük. Lehetμség szerint a fülhöz
legközelebbi távolságra helyezze el a hangsugárzót,
nagyjából a fül magasságába. Ügyeljen arra, hogy a
hangsugárzó ne kerüljön túl közel a padlóhoz (lásd.
képernyμ fölé való helyezés), mert így rossz lesz a
hangzás vagy késμbb bútor is kerülhet a
hangsugárzó elé, elrontva a rendszer hangképét.

Olvassa el figyelmesen a hangszóró elhelyezése
szekciót! 

Házimozi háttérsugárzóként való

alkalmazás 

Házimozi háttérsugárzóként való alkalmazáskor a
hangnak a lehetμ legegyenletesebbnek kell lennie.
Elhelyezésnél bizonyosodjon meg arról, hogy a front
hangsugárzók hangképe ne torzuljon, vagy ne
változzon meg a hallgatási pozíció, még úgy sem
hogy a fejet mozgatni kelljen az ideális hangzáshoz.
Általánosan elfogadott hogy a háttérsugárzókat a fül
magasságához képest 0,6m-rel feljebb kell helyezni.
Mennyezeti beépítés is jó hangképet
eredményezhet. A hangsugárzók hangképe itt
kevésbé fontos, mint más esetben.

FIGYELMEZTETÉS: A Signature

TM

7NT hangsugárzók

által keltett mágneses tér túlnyúlhat a hangdoboz
oldalfalain is. Javasoljuk, hogy a mágneses térre
érzékeny eszközöket (képcsöves televíziók és
monitorok,audio és video kazetták, bankkártyák stb.)
legalább 0,5 méter távolságra helyezze a
hangsugárzóktól. Az LCD és plazma képernyμket
nem zavarják a mágneses terek

Az üreg csillapítása

Töltse ki a fali üreget vagy a hátsó dobozt, de ne
közvetlenül a hangsugárzó mögött. Célszer∑
béleletlen üveggyapotot vagy fonott gyapjút
használni. A s∑r∑ség akkor megfelelμ, amikor a
csillapító anyag nem esik össze, és nem ereszkedik
meg. Egy nyitott fali üregben, legalább 30cm
távolságot töltsön fel a hangsugárzó felett és alatt.

Mennyezet esetén vonja be kárpittal a mennyezeti
lap hátulját, befedve a nyílást és kiterjesztve kb.
30 centiméterre a hangsugárzó körül.

FONTOS: Ügyeljen arra, hogy a felhasznált
csillapítóanyag, megfeleljen a helyi t∑zvédelmi és
biztonsági elμírásoknak

36

Summary of Contents for Signature 7NT

Page 1: ...Custom Installation Series Signature 7NT Installation Manual...

Page 2: ......

Page 3: ......

Page 4: ...limitada 14 Portugu s Manual do utilizador 15 Garantia limitada 17 Italiano Manuale di istruzioni 18 Garanzia limitata 20 Nederlands Handleiding 21 Garantie 23 24 27 28 31 esky N vod k pou it 32 Z ru...

Page 5: ...rately and a pipe detector to scan the proposed installation position Avoid installing the speakers in the same cavity of the wall as flimsy ducting which may be induced to rattle The speakers are des...

Page 6: ...perly and loosely tighten the screws Existing construction Method 2 Using the pre mount frame in retrofit situations requires that the aperture is cut fairly accurately Use the template provided to ma...

Page 7: ...es other than defects in materials and or workmanship at the time of purchase and will not be applicable a for damages caused by incorrect installation connection or packing b for damages caused by an...

Page 8: ...tre r gion pour le traitement des produits D ballage figure 1 V rifiez le contenu 1 x baffle comportant les haut parleurs le filtre et de la mousse 1 x cadre de fixation murale avec oreilles r tractab...

Page 9: ...es applications ATTENTION Les haut parleurs Signature 7NT produisent un champ magn tique statique qui s tend au del de la limite de ceux ci Pour cette raison ils ne devraient pas tre plac s moins de 0...

Page 10: ...mand e dans les sp cifications Interrogez votre revendeur pour qu il vous conseille le c ble convenant le mieux en fonction de la longueur n cessaire Coupez les longueurs excessives et fixez correctem...

Page 11: ...ispiel daf r ist die Verwendung von gewebtem Kevlar f r die Membranen der Tief Mittelt ner in der Einbaulautsprecherserie Das Kevlar gewebe reduziert klangliche Verf rbungen auf ein Minimum und gew hr...

Page 12: ...Lautsprechern sollte nicht gr er sein als der Abstand zum H rer Lautsprecher und H rer in ungef hr gleichem Abstand in einem gleichseitigen Dreieck zu plazieren kann als goldene Regel angesehen werden...

Page 13: ...ung angepa t werden Lackieren Sie ihn bevor Sie die Schallwand anbringen Die Schallwand darf nicht gestrichen werden Entfernen Sie sie vor dem Lackieren Vermeiden Sie es die Lautsprechersysteme zu ber...

Page 14: ...odifikationen oder die Verwendung von Teilen zur ckzuf hren sind die nicht von B W hergestellt bzw zugelassen wurden c bei Sch den durch defekte oder ungeeignete Zusatzger te d bei Sch den durch Unf l...

Page 15: ...ompruebe el contenido 1 Bafle con altavoces filtro divisor de frecuencias y espuma fonoabsorbente 1 Marco para montaje en pared junto con las correspondientes pinzas de sujecci n 1 Rejilla para proteg...

Page 16: ...mbios en la posici n del oyente o por movimientos de la cabeza de ste Por lo general los altavoces deber an situarse detr s y a una altura que supere en unos 60 cent metros o m s la del o do del oyent...

Page 17: ...servaci n de la polaridad correcta es en este caso a n m s cr tica para mantener tanto la respuesta en frecuencia de cada altavoz como el correcto balance entre los altavoces izquierdo y derecho El us...

Page 18: ...perfeita Inspirada pelo fundador da companhia o falecido John Bowers esta busca n o s tem acarretado um elevado investimento em tecnologia de udio e inova o mas tamb m uma permanente avalia o em term...

Page 19: ...a forma de principiar Esta coloca o oferece geralmente a melhor imagem est reo Se as colunas forem colocadas de forma demasiado afastada poder produzir se um efeito de buraco central A demasiada aprox...

Page 20: ...gadores met licos em cobre dourado de alta qualidade para utiliza o com um s cabo de dois condutores Os terminais aceitam fios nus Para liga es com um s cabo ligue qualquer um dos terminais positivos...

Page 21: ...ri Custom Wall Mount Bowers Wilkins Fin dalla sua fondazione nel 1966 la costante filosofia di B W stata quella di ricercare una perfetta riproduzione del suono Questa ricerca ispirata dal fondatore d...

Page 22: ...temazione fornisce in genere la migliore immagine stereo Se i diffusori sono collocati a troppa distanza potrebbe rendersi evidente un effetto di vuoto al centro Se troppo vicini l effetto panoramico...

Page 23: ...r il tweeter che permette il bi wiring o la bi amplificazione se desiderata Al momento della consegna entrambe le coppie sono collegate insieme da ponticelli in rame placcati in oro per un utilizzo co...

Page 24: ...ilkins Custom Wall Mount luidsprekers Vanaf het allereerste begin in 1966 heeft B W altijd gezocht naar de perfekte geluidsweergave Deze zoektocht heeft niet alleen geleid tot hoge investeringen in au...

Page 25: ...dient de woofer naar boven gemonteerd te worden De onderlinge afstand hangt af van de grootte van de ruimte en van de luisterafstand Over het algemeen geldt dat deze laatste 1 5 m of meer moet zijn en...

Page 26: ...vergulde aansluitklemmen op het achterpaneel een paar voor de laag middeneenheid en een paar voor het hoog De luidspreker kan hierdoor volgens de Bi Wiring of Bi Amping methode worden aangesloten Af...

Page 27: ...cht van B W en haar distributeurs e op producten waarvan het serienummer gewijzigd verwijderd gewist of onleesbaar is gemaakt f indien reparaties of modificaties zijn uitgevoerd door een onbevoegd per...

Page 28: ...1 1 crossover 1 1 grille 1 1 4 PMK 4 grilles 15 tweeters home theatre 2 tweeter tweeters woofer tweeters 1 5 home theatre home theatre 25...

Page 29: ...home theatre surround surround 0 6 surround Signature 7NT LCD plasma closed cell foam 3 PMK W8 Signature 7NT 4 6 2 4 5 4 6 26...

Page 30: ...5 5 B W HF Control Boost Cut Boost Cut B W Group Ltd B W 1 2 3 a b B W c d B W e f B W 4 27...

Page 31: ...1 B W 2 B W B W 44 1903 221 500 www bwspeakers com B W B W Bowers Wilkins CWM 1966 B W CWM B W 65 B W Restriction of Hazardous Substances RoHS Waste Electrical and Electronic Equipment WEEE 28...

Page 32: ...1 1 1 1 1 1 4 4 15 0 5 2 1 5 29...

Page 33: ...60 Signature 7NT 0 5 LCD 3 PMK W8 Signature 7NT 4 4 6 2 4 5 6 30...

Page 34: ...5 5 Boost Cut B W Group Ltd B W 1 2 3 B W B W B W 4 31...

Page 35: ...pom e v m to optimalizovat cel v dom c syst m Firma B W udr uje ve v ce ne 65ti zem ch sv ta s t v hradn ch distributor kte_ v m pomohou vy_e it probl m v p_ pad e v m nem e pomoci v prodejce Informac...

Page 36: ...Takov rozm st n obvykle zaru uje nejlep stereofonn zobrazen Jsou li reprosoustavy p_ li daleko od sebe nespoj se spr vn jejich zvuk uprost_ed Naopak p_i jejich p_ li n m p_ibl en dojde ke zmen en pro...

Page 37: ...edn m dvou ilov m kabelem tedy pouze propojte jeden kladn termin l reprosoustavy ozna en erven a znam nkem ke kladn mu termin lu na zesilova i a jeden z porn termin l reprosoustavy ern k z porn mu obr...

Page 38: ...gi ban s a fejleszt s ben t rt n komoly m rt k befektet s fontos hanem megbecs l se a zen nek s a filmeknek is ezzel biztos tv n a technika maxim lis hat konys g t Vez relv nk az is hogy egy term khez...

Page 39: ...nek az elvnek a k vet se eredm nyes lesz Ez az elhelyez s ny jtja a legjobb sztere hangk pet Ha a hangsug rz k t l t vol vannak egym st l k z pen hi nyoss v lhat a hangz s T l k zeli elhelyez sn l ped...

Page 40: ...tlakoztassa a vezet keket a megfelel polarit s figyelembev tel vel Az elt vol tott r csozat hangsug rz t helyezze a ny l sba s csavarozza be az el lapon tal lhat 4 csavart A hangsug rz k h tulj n kett...

Page 41: ...tainak kider t se rdek ben A garancia rv nyes t s hez fel kell mutatnia a garanciaf zetet amit a szakkeresked nek a v s rl s napj n ki kell t ltenie s le kell b lyegeznie Polski Instrukcja u ytkownika...

Page 42: ...gni cie najlepszego efektu stereo Je li g o niki b d za bardzo oddalone od siebie mo e powsta wra enie pustki braku d wi ku Je li za b d one za blisko siebie mo emy utraci efekt panoramy d wi ku i str...

Page 43: ...zmacniacza i ujemne zaznaczone i na czarno z ujemnym Rysunek 5 Dla pod czenia typu bi wire pod czenie pomi dzy gniazdami w kolumnie powinno zosta usuni te i ka da para gniazd pod czona do wzmacniacza...

Page 44: ...dury 1 Je li sprz t jest u ywany w kraju zakupu powiniene skontaktowa si z autoryzowanym dealerem u kt rego sprz t zosta zakupiony 2 Je li sprz t jest u ywany poza granicami kraju powiniene si skontak...

Page 45: ...42...

Page 46: ...43...

Page 47: ...44...

Page 48: ...45...

Page 49: ...46...

Page 50: ...50...

Page 51: ...51 Horizontal Polar Response Vertical Polar Response...

Page 52: ...tweeter Kevlar cone bass midrange Inverted drive unit configuration EQ switch Bi wirable 2 way in wall speaker system 1x 25mm 1 in Nautilus tube loaded aluminium dome tweeter 1x 180mm 7 in woven Kevla...

Page 53: ......

Page 54: ...ls Title first name surname Address Town postcode country e mail address Product details Model Serial number Date of purchase Dealer details Dealer name Address Town postcode country e mail address De...

Page 55: ...roup UK Sales T 44 1903 221 500 E uksales bwgroup com B W Group North America T 1 978 664 2870 E marketing bwgroupusa com B W Group Asia Ltd T 852 2 869 9916 E info bwgroup hk B W Group Ltd Dale Road...

Reviews: