26
HU
Hogyan vezesd a Turbo Jetts?
• MEGJEGYZÉS: A terméknek legalább 5 km/h sebességgel kell mozognia, úgy, hogy a meghajtó kerék hozzáér a talajhoz, és a motor csak
ezután indul el.
• Csak akkor indítsa el a motort, ha a Turbo Jetts eszközön áll, biztonságos, kültéri helyen, ahol az eszköz megfelelően használható. Fordítsa
el a Turbo Jetts eszközön lévő bekapcsoló gombot a “ON” (BE) állásba.
• Használat közben (vagy azután) ne érjen hozzá a termék villanymotorjához vagy kerekeihez, mert nagyon fel tudnak forrósodni.
• Kerüld a nagy sebességet, amit például lejtőn érhetsz el, ahol elveszítheted az irányítást.
• Ne rollerezz éjszaka vagy amikor a látási viszonyok korlátozottak.
• Ne próbálkozz trükkökkel, ne végezz mutatványokat a termékkel. A termék nem elég erős ahhoz, hogy kibírja a helytelen használatot és
rongálást, mint például ugratás, járdaszegélyhez dörzsölés vagy bármilyen más típusú mutatvány. Versenyzés, mutatványozás vagy egyéb
manőver is fokozza a termék feletti uralom elvesztésének a kockázatát, vagy irányíthatatlan mozdulatokat, reakciókat válthat ki. Mindezek
komoly sérüléseket vagy esetleg halált eredményezhetnek.
• Soha ne engedd egyszerre egynél több személynek használni a terméket.
• Ne engedd, hogy a kéz, láb, haj, testrészek, ruházat vagy hasonló tárgyak érintkezésbe kerüljenek a mozgó részekkel, vagy a kerekekkel.
• Soha ne használj fejhallgatót vagy mobiltelefont rollerezés közben.
• Soha ne húzasd magad egy másik járművel.
Megfelelő felszerelés, ruházat, cipő
• Mindig viseljen megfelelő védőfelszerelést, mint pl. jóváhagyott biztonsági sisak (megfelelően beállított áll-rögzítővel), könyökvédő,
térdvédő és csukló szorító. A védősisak a helyi jogszabályok és rendelkezések előírásai szerint kötelező lehet a környékeden. Ezen kívül
hosszúujjú ing, hosszúnadrág és kesztyű is ajánlott.
• Viselj mindig sportcipőt (gumitalpú fűzős cipő), soha ne rollerezz mezítláb vagy szandálban, a cipőfűzőt kösd be és tartsd távol a
kerekektől, motortól és a hajtásrendszertől.
A töltő használata
• Soha ne módosítsd az elektromos rendszert. A változtatás tüzet okozhat.
• CSAKIS Turbo Jetts töltőt használjon.
• Az első feltöltés ideje: 3 óra.
• Töltési idő: max. 3 óra, még akkor is, ha a jelzőfény zöldre vált. A javasolt max. töltési idő 24 óra.
• Kapcsold ki minden használat után. Előfordulhat, hogy az akkumulátor nem töltődik fel, ha használaton kívül bekapcsolva marad.
• NIE ładować w temperaturze równej 0ºC lub niższej.
• Nie dopuścić do przegrzania ładowarki lub zestawu akumulatorów. Jeśli są ciepłe, pozostawić do ostygnięcia. Ładować tylko w
temperaturze pokojowej.
• Ne tegye a terméket vagy a töltőt a napra, vagy meleg helyre. Tárolja szobahőmérsékleten.
• Az akku egységet nem szabad szétszerelni, megrongálni, kilyukasztani, felnyitni vagy más módon megrongálni.
• A termékhez adott töltőt rendszeresen ellenőrizni kell, hogy nem sérült-e a vezeték, a csatlakozódugasz, burkolat vagy más alkatrészek.
Ilyen sérülés esetén a terméket addig nem szabad tölteni, amíg a töltőt meg nem javítják vagy ki nem cserélik.
• Csak a Razor által ajánlott töltőt használj.
• A töltő nem játékszer. Csak felnőtt működtetheti.
• Ne használd a töltőt gyúlékony anyag vagy nyílt láng közelében.
• Húzd ki a töltőt az áramból és kapcsold le a termékről, amikor nincs használatban.
• Ne lépd túl a töltési időt.
• Mindig húzd ki a terméket a töltőből, mielőtt nedves ruhával letörlöd vagy megtisztítod.
Korlátozott garancia:
Ez a korlátozott jótállás az egyedüli garancia erre a termékre. Nincs semmilyen más kifejezett vagy feltételezett garancia.
A gyártó garantálja, hogy a termék a vásárlás időpontjától számított 90 napig gyártási hibáktól mentes. Ez a korlátozott garancia
megszűnik, amennyiben a termék bármikor:
• szabadidősporton vagy közlekedésen kívül más célra lett használva;
• bármilyen formában módosítva lett;
• bérbeadásra került.
Li-ion
Li-ion
LÍTIUM ION AKKUMULÁTORT TARTALMAZ. AZ AKKUMULÁTOROKAT ÚJRA KELL HASZNOSÍTANI.
MEGFELEL AZ UL 2271 SZABVÁNYNAK.
Содержание TURBO JETTS
Страница 2: ...1 2 3 4 OFF ARR T 1...
Страница 7: ...8 2 5 mm 6...
Страница 28: ...27 RU 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 29: ...28 RU Turbo Jetts 5 Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 44: ...43 BG 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 45: ...44 BG Turbo Jetts 5 Turbo Jetts ON Turbo Jetts Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 48: ...47 UK 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 49: ...48 UK Turbo Jetts 5 Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 50: ...49 JA 9 9 80 kg Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 51: ...50 JA Turbo Jetts 5 km h Turbo Jetts Turbo Jetts ON 2 Turbo Jetts 3 3 24 0 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 52: ...51 KO 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 53: ...52 KO Turbo Jetts 5km h Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 ON 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 54: ...53 ZH Turbo Jetts 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 55: ...54 ZH Turbo Jetts 5 km h Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 56: ...55 ZH Turbo Jetts 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 57: ...56 ZH Turbo Jetts 5 km h Turbo Jetts ON Turbo Jetts Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 67: ...66 RU Turbo Jetts Turbo Jetts RipStik 1 2 Razor Turbo Jetts RipStiks 5 Razor Turbo Jetts 5...
Страница 77: ...76 UK Turbo Jetts Turbo Jetts RipStik 1 2 Razor Turbo Jetts RipStiks 5 Razor Turbo Jetts 5...
Страница 81: ...80 ZH Turbo Jetts Turbo Jetts RipStik 1 2 RipStik Razor Turbo Jetts 5 km h Razor Turbo Jetts 5 km h...
Страница 83: ......