65
HU
HOGYAN VEZESD:
• A Turbo Jetts olyan elektromos, motorral meghajtott sarokra szerelt kerék, amelyet a talpával tud
irányítani használat közben.
• Az első kereket motor hajtja, ez adja a hajtást, a hátsó kerék pedig szabadon fut. A Turbo Jetts eszközt
mindig úgy kell használni, hogy az egyik láb a másik előtt legyen.
• Először is azt kell eldönteni, hogy melyik láb legyen elől. Általában ez erősebb, domináns láb kerül előre.
Ha gördeszkázik, vagy RipStik-et használ, akkor ezt már jól tudja.
1. LÉPÉS - AZ EGYENSÚLY GYAKORLÁSA (KIKAPCSOLÁS):
• Próbálgassa az eszköz használatát úgy, hogy a motor KI van kapcsolva.
• Helyezze a motorral meghajtott talpát a másik talpa elé, emelje fel a lábujjait, és nyomja meg lefelé a
hátsó kereket. Figyeljen oda rá, hogy érezze, hogy a hátsó kerék hozzáér a talajhoz.
• Most próbáljon meg elindulni a hátsó lábára nyomást gyakorolva, igyekezve a súlyát leginkább az első
lábára helyezni.
• Ne feledje el, hogy a stabilitás érdekében az egyik lábát a másik elé tegye. Ezt először próbálgassa
egyedül, vagy kérje meg egy barátját, hogy álljon maga mellé egy kis segítség érdekében.
2. LÉPÉS - PRÓBÁLJA MEG (KAPCSOLJA BE A MOTORT):
• Miután már megpróbált egyensúlyozni, és haladni, kapcsolja BE a motort.
• A meghajtott talpat tegye előre, emelje fel a lábujjait, és helyezzen nyomást a hátsó lábára.
• Amint elkezd mozogni, a motor automatikusan bekapcsol, és elkezdi húzni önt.
• Miközben a súlyát elsősorban az első lábán tartja, tegye gyorsan a hátsó lábát az első mögé, és haladjon
előre a kerekekkel.
HOGYAN LEHET LEÁLLÍTANI:
• A Razor Turbo Jetts elektromos sarok kerekeknek a RipStik-ekhez és a gördeszkákhoz hasonlóan nincs
hagyományos “fékük”, azonban a Razor Turbo Jetts elektromos sarok kerekeket le lehet fékezni, ha leteszi
a lábát a földre.
• MEGJEGYZÉS: Engedje fel a nyomást a meghajtott kerékről a motor kikapcsolásához, majd álljon vissza
az álló pozícióra.
MEGJEGYZÉS: A Razor Turbo
Jetts elektromos sarok
kerekeknek legalább 5 km/h
sebességgel kell mozogniuk,
úgy, hogy a hajtó kerék a
földet éri, és a motor csak
ezután kapcsol be.
MEGJEGYZÉS: A motor újra
bekapcsol (indítás nélkül), ha
a Razor Turbo Jetts elektromos
sarok kerekek nem lassulnak le
5 km/h alá.
MEGJEGYZÉS: Csakis nagy,
nyitott területen próbálgassa
az eszköz használatát, ahol
nincsenek kanyarok, parkolók
vagy egyéb akadályok. Ha a
kereket kemény felületnek
ütközteti, az kárt tehet a
kerékben. A korlátozott garancia
nem terjed ki a kerekekre.
Содержание TURBO JETTS
Страница 2: ...1 2 3 4 OFF ARR T 1...
Страница 7: ...8 2 5 mm 6...
Страница 28: ...27 RU 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 29: ...28 RU Turbo Jetts 5 Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 44: ...43 BG 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 45: ...44 BG Turbo Jetts 5 Turbo Jetts ON Turbo Jetts Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 48: ...47 UK 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 49: ...48 UK Turbo Jetts 5 Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 50: ...49 JA 9 9 80 kg Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 51: ...50 JA Turbo Jetts 5 km h Turbo Jetts Turbo Jetts ON 2 Turbo Jetts 3 3 24 0 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 52: ...51 KO 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 53: ...52 KO Turbo Jetts 5km h Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 ON 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 54: ...53 ZH Turbo Jetts 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 55: ...54 ZH Turbo Jetts 5 km h Turbo Jetts Turbo Jetts ON Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 56: ...55 ZH Turbo Jetts 9 9 80 Turbo Jetts Turbo Jetts Turbo Jetts...
Страница 57: ...56 ZH Turbo Jetts 5 km h Turbo Jetts ON Turbo Jetts Turbo Jetts 3 3 24 0 C Razor 90 Li ion Li ion UL 2271...
Страница 67: ...66 RU Turbo Jetts Turbo Jetts RipStik 1 2 Razor Turbo Jetts RipStiks 5 Razor Turbo Jetts 5...
Страница 77: ...76 UK Turbo Jetts Turbo Jetts RipStik 1 2 Razor Turbo Jetts RipStiks 5 Razor Turbo Jetts 5...
Страница 81: ...80 ZH Turbo Jetts Turbo Jetts RipStik 1 2 RipStik Razor Turbo Jetts 5 km h Razor Turbo Jetts 5 km h...
Страница 83: ......