background image

 

 

Az első lépés az ülőrész megfelelő helyzetbe való beállítása a háttámla figyelembevételével. Ehhez emelje meg a háttámla 
tetején található kart és állítsa be a háttámlát az ülőrészhez képest úgy, hogy a szürke szíjak egy egyenes vonalat képezzene

k, 

majd tolja rá az ülőrészt (E) a babakocsi keretére (4. Rajz). Az ülőrész mind a szülőnek szemben, mind háttal rögzíthető.

 

Az ülőrész levételéhez emelje meg a háttámlát függőleges helyzetbe (az említett kar segítségével) egészen addig, amíg a 
szürke szíjak egy vonalba nem kerülnek  (úgy, ahogy a 4. Rajzon is látható), majd húzza ki az ülőrészt.

 

V. 

BIZTONSÁGI RÚD ÉS

 

LÁBTAKARÓ RÖGZÍTÉSE/LEVÉTELE, TETŐ BEÁLLÍTÁSA 

 

A biztonsági rúd (D) rögzítéséhez tolja azt be az ülőrész keretébe úgy, ahogy az az 5. Képen látható. Megfelelő rögzítés esetén 
kattanás hallatszik. A rúd levételéhez nyomja meg a rúdban található gombot és húzza azt ki.

 

Húzza fel a lábtakarót (G) a babakocsira és rögzítse a csatokkal.

 

Tető rögzítése és beállítása 

a tető (F) rögzítéséhez tolja azt fel a keretre, úgy, ahogy az a 6. Rajzon is látható, majd rögzítse 

a tető hátulját a háttámla  mögött  található patentok és tépőzárak segítségével. A  tető több fokozatban is beállítható. A 
levétel  a  gombok  megnyomásával  és  a  tető  kihúzásával,  valamint  a  háttámla  mögött  található  patentok  és  tépőzárak 
kinyitásával történik (6. Rajz). 

 

VI. 

FÉK HASZNÁLATA 

 

kocsi  hátsó  tengelye  egy  lábfékkel  van  ellátva  (7.  Rajz).  A  fék  aktiválásához  nyomja  le  a  pedált.  A  feloldás  a  fékpedál 

felengedésével történik.

 

VII. 

HÁTTÁMLA, LÁTBTARTÓ BEÁLLÍTÁSA ÉS POHÁRTARTÓ RÖGZÍTÉSE 

 

A babakocsi háttámlája 3 fokozatú beállítással ren

delkezik (8A

. Rajz). A beállításához húzza meg a háttámla felső részében 

található kart és állítsa be az ülőrészt úgy, hogy gyermeke kényelmesen üljön. A háttámla automatikusan reteszelődik. 

 

A lábtartó  4 helyzetben állítható be (8

B.  Rajz). Egyszerre nyomj

a  meg a  lábtartó mindkét oldalán található  gombokat és 

állítsa be a lábtartót a kívánt helyzetben.

 

A tolószárak beállításához nyomja meg a retesz gombjait a kocsi két oldalán, és 

állítsa be a tolószárat kényelmes magasságra (8

B. Rajz). 

pohártartó (I) rögzítéséhez tolja azt fel a kereten található tengelyre (9. Rajz).

 

VIII. 

ESŐVÉDŐ RÉTEG RÖGZÍTÉSE

 

Helyezze  fel  az  esővédő  réteget  az  ülőrészre és  rögzítse  az  ülőrész  oldalain  található  patentokkal.  Figyelem!  Az  esővédő 
réteg rögzítéséhez először csatolja ki a lábtakaró alsó csatjait

 

IX. 

BIZTONSÁGI ÖV 

 

Ennek a babakocsinak az öve újszülöttek esetében is használható. Mindig használja a csatolórendszert.

 

Nyomja meg a csatot az öv kioldásához. A gyerek megfelelő védelme érdekében csatolja össze a

 

vállövek és a derékövek 

csatjait, majd helyezze azokat a középső csatba úgy, hogy bekattanjanak (1

0

. Rajz). A biztonsági övet minden alkalommal be 

kell állítani.

 

Az övek tisztítás céljából eltávolíthatók. Ehhez vegye ki a vállövet, a derékövet és a lábövet a háttámlában és az ülőrészben 
található nyílásokon keresztül.

 

X. ÜLŐRÉSZ HUZATÁNAK LEVÉTELE 

 

A huzat levételét a tető leszerelésével  kezdje. Ezt  követően csatolja le az anyagot az ülőrész oldalán  található csatokról, 
valamint az ülőrész és a lábtartó alatt található tépőzárakról. Tolja át az ülőrész aljánál található öv csatját a nyíláson. Húzza 
le a huzatot az ülőrészről.

 

XI. BABAKOCSI ÖSSZECSUKÁSA

 

A babakocsi kétféleképpen csukható össze: 

 

 

Szülővel  szemben  rögzített  ülőrész 

helyezze  a  háttámlát  a  12.I.  A  keret  összecsukásához  nyomja  meg  a  fogantyún 

található retesz gombját

 ( 1.B.I Rajz)

, közben lefelé tolva

 (1.B.II Rajz) 

a fogantyút

 (13.I. Rajz). 

 

R

ögzítse az ülőrészt a szülőnek háttal és emelje meg a háttámlát az I

 helyzetbe(12.II Rajz). 

A keret összecsukásához nyomja 

meg a fogantyún található retesz gombját

 ( 1.B.I Rajz)

, közben lefelé tolva

 (1.B.II Rajz) 

a fogantyút

 (13.II Rajz).  

Az  ülőrész  a  lábtartóval  együtt  megemelhető  a  1

1

.  Rajzon  bemutatott  módon.  Ennek  a  beállításnak  köszönhetően  a 

babakocsi kevesebb helyet foglal. 

XII. 

ÁPOLÁS ÉS KARBANTARTÁS

  

A vevő kötelessége minden funkcionális elem megfelelő szerelését biztosítani, valamint megfelelő karbantartást és beállítást 
végezni a kocsi jó műszaki állapotban való fenntartása érdekében.

 

A kocsit időszakosan ellenőrizni kell potenciális problémák 

szempontjából. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a lényeges teendőket,  melyeket  végezni  kell a gyerek biztonsága és a 
termék élettartam csökkenésének megelőzése érdekében:

 

• Ellenőrizze minden szegecs és kötés szilárdságát és biztonságát

 

Ellenőrizze az összes rögzítő berendezést és a kerekeket ill. gumijaikat, szükség esetén cserélje ki vagy javítsa meg.

 

• Ellenőrizze, hogy minden védőeszköz megfelelően működik, különös tekintettel a fő

és kiegészítő csatolásokra, melyeknek 

mindig szabadon kell mozogniuk.   

A  megfelelő  használattal  kapcsolatban  felmerült  kétség  ill.  bármilyen  veszély  gyanúja  esetén  kérjük  a  kocsi  használatát 

abbahagyni. 

Ha  a  kerekek  nyikorognak,  a  tengelyeket  be  kell  kenni  vékony  szilikon  réteggel.  Nem  szabad  olaj

-  vag

y  kenőzsírt  alapú 

termékeket használni, ugyanis azok vonzzák a szennyeződéseket, ami akadályozza a mozgást.

 

XIII. 

TISZTÍTÁS

  

Содержание Vesto

Страница 1: ...OD K OBSLUZE BEDIENUNGSANLEITUNG USER MANUAL MANUAL DE USARIO GUIDE D UTILISATION HASZN LATI UTAS T S ISTRUZIONI PER UTENTE NL Kinderwagen PL W zek PT Carrinho de beb RO C rucior RU SK Ko k SV Barnvag...

Страница 2: ...2...

Страница 3: ...3 A B C D E F...

Страница 4: ...4 G H I...

Страница 5: ...5 1 2 A B B A I II...

Страница 6: ...6 3 4 5 A B C...

Страница 7: ...7 6 7 8A...

Страница 8: ...8 8B 9...

Страница 9: ...9 10 11 12 I II...

Страница 10: ...10 13 I II...

Страница 11: ...KinderKraft The Buggy The Buggy 0 15 5 3 1...

Страница 12: ...The Buggy The Buggy x x The Buggy The Buggy The Buggy 1 1 The Buggy 2 3 TheBuggy 2 3 3 The Buggy The Buggy 4 4 5 The Buggy...

Страница 13: ...6 6 The Buggy 7 The Buggy 3 8 4 8 8 I 9 The Buggy 10 The Buggy 12 I 1 B I 1 B II The Buggy 13 I 12 II 1 B I 1 B II The Buggy 13 II 11 The Buggy...

Страница 14: ...nost a pohodl va eho d t te Ko rek je ide ln m e en m pro ty kte si cen kvalitu modern vzhled a funkcionalitu Seznamte se pros m s obsahem n vodu k obsluze a dodr ujte jeho pokyny D LE IT POKYNY SI PO...

Страница 15: ...F St ka I Dr k n poj II ROZLO EN R MU KO RKU Um st te r m A na rovnou plochu Rozkl d n ko rku by m lo za t t m e p itla te rukoje rodi e k r mu ko rku tak aby v echny prvky byly pevn uchyceny k sob ob...

Страница 16: ...zpe nostn popruhy by m ly b t nastavov ny poka d Je mo n popruhy demontovat pro jejich vy i t n Za t mto elem vysu te ramenn bedern a rozkrokov popruhy z otvor v op radle a sedadle X DEMONT POTAHU SED...

Страница 17: ...ch koroz pl sn nebo rz v d sledku nespr vn dr by p e a skladov n E Po kozen zp soben standardn m opot eben m nebo jin m zp sobem v d sledku norm ln ho plynut asu To zahrnuje roztr en nebo prora en pot...

Страница 18: ...ner Stabilit t Beim Anfahren der Bordsteinkante oder anderer Stufe heben Sie die Vorderradaufh ngung Die Bremsen m ssen beim Einlegen und Herausnehmen des Kindes gesperrt sein Verwenden Sie nur Teile...

Страница 19: ...ausgestattet Abb 7 Dr cken Sie das Pedal um die Bremse zu aktivieren Entriegelt wenn das Pedal angehoben wird VII EINSTELLUNG VON R CKENLEHNE FU ST TZE UND GETR NKEHALTER Es ist m glich die R ckenleh...

Страница 20: ...aft Produkte haben 24 monatige Garantie Die Garantiefrist beginnt an dem Tag an dem das Produkt an den K ufer geliefert wird 2 Die Garantie gilt nur im Gebiet der EU Mitgliedstaaten mit Ausnahme von b...

Страница 21: ...rs Thank you for purchasing a Kinderkraft product Our products have been designed for your child s safety and comfort The buggy is an ideal solution for those who value quality modernity and functiona...

Страница 22: ...OVER CANOPY ADJUSTMENT The safety bar D is mounted by pushing it into the seat frame as shown in figure 5 Once it is mounted correctly you will hear a click To remove the safety bar press the buttons...

Страница 23: ...ggy chassis have been exposed to saltwater rinse with tap water as soon as possible Do not fold or store the product when it is wet and never store it in wet conditions as it can lead to mould growth...

Страница 24: ...sido dise ados para la seguridad y comodidad de su hijo La silla es ideal para aquellos que aprecian la calidad modernidad y funcionalidad Por favor lea este manual y cumpla las recomendaciones Impor...

Страница 25: ...siento V MONTAJE DESMONTAJE DEL REPOSABRAZOS DE LA CUBIERTA DEL REPOSAPI S Y EL AJUSTE DE LA CAPOTA El reposabrazos o barra de seguridad D se monta empuj ndolo en el marco del asiento como se muestra...

Страница 26: ...inan lubrique los ejes con una capa fina de silicona No utilice productos a base de aceite o grasa ya que atraen la suciedad que dificulta el movimiento XIII LIMPIEZA Si los componentes del chasis de...

Страница 27: ...a de venta excluyendo los defectos descritos anteriormente 9 Estas condiciones de garant a son complementarias a los derechos del cliente respecto a 4KRAFT sp z o o La garant a no excluye limita o sus...

Страница 28: ...te Cette fonction est activ e en d pla ant le curseur comme indiqu la Fig 3 C Pour d verrouiller les roues avant d placez le curseur dans sa position initiale ATTENTION Avant d utiliser la poussette a...

Страница 29: ...II Pour plier le cadre appuyer sur le bouton poussoir Fig 1 B I sur la poign e tout en appuyant sur le bouton poussoir de pliage Fig 1 B II puis pousser la poign e vers le bas Fig 13 II Vous pouvez m...

Страница 30: ...ations des chambres air les dommages aux pneus les dommages la bande de roulement des pneus la d coloration des tissus r sultant d une usure m canique par exemple sur les joints et le rev tement des p...

Страница 31: ...olatban k ts gei vannak vagy gyanakszik b rmelyik biztons gi berendez sre B Szerel s I A BABAKOCSI ELEMEI A Keret D Biztons gi r d G L btakar B El ls ker k x2 E Biztons gi vekkel ell tott l r sz H Es...

Страница 32: ...akocsinak az ve jsz l ttek eset ben is haszn lhat Mindig haszn lja a csatol rendszert Nyomja meg a csatot az v kiold s hoz A gyerek megfelel v delme rdek ben csatolja ssze a v ll vek s a der k vek csa...

Страница 33: ...okozza B A nem rendeltet sszer haszn latb l vagy a nem megfelel karbantart sb l ered k rok ide rtve de nem kiz r lag a term kek nem megfelel haszn lat b l vagy nem megfelel karbantart s b l ered mech...

Страница 34: ...di aggancio della seduta della navicella o del seggiolino auto siano correttamente agganciati Questo prodotto non adatto per correre o pattinare Prodotto predisposto per i bambini di et peso da 0 mesi...

Страница 35: ...r montare il tettuccio F bisogna infilarlo nel telaio come indicato sulla figura 6 quindi fissare la parte posteriore del tettuccio ai bottoni a pressione e ai velcri presenti nella parte posteriore d...

Страница 36: ...di 24 mesi Il periodo di copertura della garanzia inizia dal giorno in cui il prodotto viene consegnato all acquirente 2 La garanzia valida solo sul territorio dei paesi membri dell Unione Europea ad...

Страница 37: ...iproduzione condivisione in tutto o in parte senza il consenso di 4Kraft Sp z o o pu comportare conseguenze legali Beste Klanten Wij danken u voor de keuze van een Kinderkraft product Onze producten z...

Страница 38: ...gen Afb 4 De zitting kan zowel achterwaarts als voorwaarts naar de ouder toe gemonteerd worden Om de zitting te demonteren tilt u de rugleuning rechtop met behulp van de hierboven beschreven hendel to...

Страница 39: ...e waarborgen en verkorting van de levensduur van het product te voorkomen Controleer de sterkte en veiligheid van alle klinknagels en verbindingen Controleer alle vergrendelingen en wielen en banden e...

Страница 40: ...len of producten van derden waaronder maar niet beperkt tot bekerhouders paraplu s reflectoren bellen K Schade veroorzaakt door vervoer of door personeel van een vliegtuig 8 De garantieperiode voor de...

Страница 41: ...a III MONTA DEMONTA K W celu zamontowania tylnych k C nale y wsun je w otwory znajduj ce si w ramie a do us yszenia charakterystycznego klikni cia Rys 2A Przednie ko a B wsun w otwory z przodu ramy do...

Страница 42: ...otw r Pokrowiec nale y ci gn wysuwaj c pokrycie z oparcia XI Z O ENIE W ZKA W zek mo na z o y na dwa sposoby Siedzisko zamontowane przodem do rodzica ustawi oparcie tak jak pokazano na rysunku Rys 12...

Страница 43: ...normalnym zu yciem lub w inny spos b wynikaj cych z normalnego up ywu czasu Obejmuje to rozdarcia lub przebicia d tek uszkodzenia opon uszkodzenia bie nika opon wyblakni tkanin powsta ych w wyniku mec...

Страница 44: ...ional Por favor pare de usar o carrinho se tiver d vidas em rela o ao uso correto ou se suspeitar de algum perigo B Montagem I PARTES DO CARRINHO DE BEB A Quadro D Barra de seguran a G Cobertura para...

Страница 45: ...inferiores da capa para pernas IX CINTOS DE SEGURAN A Os cintos deste carrinho est o adaptados para rec m nascidos Sempre use o sistema de seguran a Pressione a fivela para abrir os cintos de seguran...

Страница 46: ...sultantes de uso impr prio ou manuten o deficiente incluindo mas n o se limitando a danos mec nicos a produtos causados por uso impr prio ou manuten o deficiente Leia o manual de uso e manuten o do pr...

Страница 47: ...ceput pentru a transporta un singur copil n acela i timp nc rcarea maxim a co ului este de 5 kg Greutatea maxim a gen i suspendate pe ghidonul reglabil este de 3 kg Sarcina maxim de pe suportul pentru...

Страница 48: ...I C ruciorul este echipat cu o fr n de picior situat pe axul din spate Fig 7 Ap sa i pedala pentru a activa fr na Deblocarea are loc dup ridicarea pedalei n sus VII REGLAREA SP TARULUI SUPORTULUI PENT...

Страница 49: ...bvalstu teritorij iz emot aizj ras teritorijas atbilsto i pa reiz jam faktiskajam st voklim tostarp jo pa i Azoru salas Madeiru Kan riju salas Francijas aizj ras departamentus landu salas Atonu Se tu...

Страница 50: ...aprakst tos boj jumus 9 ie garantijas noteikumi papildina likum paredz tas klienta ties bas attiec b uz uz mumu 4KRAFT sp z o o Garantija neizsl dz neierobe o un nepapla ina Klienta ties bas kas izrie...

Страница 51: ...B I A D G B x2 E H C x2 F I II 1 I II 1 III C 2A B 3A 2 B 3 B 3 C IV E 4 4 V D 5 G F 6 6 VI 7 VII 3 8A 4 8B 8B I 9 VIII...

Страница 52: ...IX 10 X XI 12 I 1 B I 1 B II 13 I I 12 II 1 B I 1 B II 13 II 11 XII XIII 30 C 1 2...

Страница 53: ...Tento v robok nie je vhodn na behanie kor u ovanie V robok je ur en pre deti s hmotnos ou vo veku od 0 mesiacov do 15 kg V pr pade novorodencov by sa chrbtov opierka mala sklopi do le atej polohy V r...

Страница 54: ...zadn as k patentk m a such m zipsom v zadnej asti operadla Strie ka m e by nastaven v nieko k ch poloh ch Demont sa vykon va stla en m gomb kov vysunut m strie ky a odopnut m patentiek a such ch zipso...

Страница 55: ...in Campione d Italia a Livigno a na zem Spojen ho kr ovstva Ve kej Brit nie a Severn ho rska s v nimkou britsk ch z morsk ch zem o i Bermudy Kajmansk ostrovy Falklandsk ostrovy 3 V krajin ch ktor nie...

Страница 56: ...rder VARNING L mna aldrig barnet utan uppsikt Se till att alla l sanordningar r sp rrade innan du anv nder vagnen F r att undvika skada se till att barnet r ur v gen n r du f ller ut och ihop denna pr...

Страница 57: ...yddet f r benen G ska t ckas ver barnvagnen och f stas med sn pparna Installation och justering av baldakinen f r att installera baldakinen F s tt in den i ramen som visas i bild 6 och f st sedan baks...

Страница 58: ...till k paren 2 Garantin r endast giltig inom EU s territorium med undantag f r utomeuropeiska territorier beroende p det faktiska l get inklusive s rskilt Azorerna Madeira Kanarie arna franska utomeu...

Страница 59: ...klusive skador som beskrivs ovan 8 Dessa garantivillkor kompletterar kundens lagstadgade r ttigheter till 4KRAFT sp z o o Garantin utesluter begr nsar eller upph ver inte kundens r ttigheter till f lj...

Страница 60: ......

Отзывы: