background image

• A magas zajszint tartós hallásvesztést eredményezhet. Használja az előírt hallásvédőket.
• Kerülje el a por belélegzését és a lekoptatott anyaggal ill. a munkafolyamat során keletkező anyagmaradványokkal való 

érintkezést – ezek károsak lehetnek az Ön egészségére.

• A kezelő és a karbantartó dolgozóknak fizikailag képeseknek kell lenniük arra, hogy kezeljék a készülék nagyságát, súlyát és 

hatóerejét.

•Jelen készüléket nem robbanásveszélyes helyiségekben történő használatra szánták, és nem hozható érintkezésbe feszültség 

alatt levő elemekkel.

•Kérjük gondolja át, hogy minden anyag kopásnak is ki van téve, és ezáltal a szerszámok fáradásos jelenségeire kerülhet sor.
•Fogja meg erősen a szerszámot és győződjön meg arról, hogy biztosan áll annak érdekében, hogy ellentarthasson a szerszám 

által esetleg keletkező erőknek.

Röpködő szilánkok miatti veszélyek:

• Kis szilánkok is, amelyeket pl. a távozó levegő felkavarhat, szemsérülésekhez és ezzel vaksághoz vezetnek. Sűrített levegős 

készülékkel végzett munka, javítás vagy karbantartási munkák során, valamint a készülékadapterek cseréje esetén állandóan 
megfelelő szem- és arcvédőt kell viselni (védőszemüveg, arcmaszk).

• Ez valamennyi további személyre is vonatkozik, aki a veszélyzónában tartózkodik.
• Üzemzavarok esetén azonnal kapcsolja ki a gépet, és ellenőriztesse engedélyezett szervizzel.
• Erős rezgések esetén kapcsolja ki a szerszámot, és vizsgáltassa meg engedélyezett szakszervizzel. Megfelelő javítási 

intézkedések nélkül a készüléket nem szabad tovább működtetni.

Személyes biztonság

• Csak akkor használja a készüléket, ha Ön éber és kipihent.
• Mindig vigyázzon arra, mit tesz, és a szerszám üzemeltetése során állandóan használja a józan eszét. 
• Ne használja a készüléket, ha Ön fáradt, vagy orvosi kezelés, alkohol, vagy gyógyszerek hatása alatt áll. Egyetlen apró 

figyelmetlenség súlyos és komoly sérülésekhez vezethet.

• Viseljen megfelelő testvédő ruházatot, és védőszemüveget. Drasztikusan csökken a baleseti és sérülési kockázat olyan 

védőfelszerelések viselésével, mint pl. pormaszkok, csúszásbiztos biztonsági lábbeli, védősisak és hallásvédő.

• Előzze meg a szerszám véletlen és akaratlan beindítását. Biztosítsa, hogy a készüléket használat után és szállítás közben l

eválasszák a sűrítettlevegő-ellátásról.

• Minden csatlakoztatás és minden használat előtt ellenőrizze, hogy a készülék és a tömlők valamennyi kötése (különösen 

csavarok és anyák) és tömítése erősen tartson, különösen a sűrítettlevegő-vezetékek és a csatlakozódarabok sérülései 
tekintetében.

• Ne nyújtózzon ki, és vigyázzon a biztos állásra és testének stabil egyensúlyára annak érdekében, hogy a szerszámot mindig, 

előre nem látott helyzetekben is ellenőrzése alatt tartsa.

• Viseljen megfelelő ruházatot. Kerülje el laza ruhadarabok vagy ékszer viselését. Haját, ruhadarabjait és kesztyűjét mindig 

tartsa távol a mozgó részektől, mivel ezek összeakadhatnak, és jelentős sérülésekhez vezethetnek.

Sűrített levegős 
készülék példaábrája

Bevezetett sűrített levegő előfeltételei

• Csatlakoztassa a készüléket tiszta, száraz, olyan nyomású levegőhöz, amely nem haladja meg a jelen készülékre vonatkozó 

műszaki adatok szerinti maximális munkanyomást. A nagyobb nyomás jelentősen rövidíti a készülék élettartamát, ezenfelül 
pedig súlyos baleseteket okozhat.

• Csatlakoztassa a készüléket a sűrített levegőre az előírt keresztmetszetű és méretű (lásd fenti ábra) vezetékek, tömlők és 

csatlakozók használatával.

• A gép markolatára közvetlenül ne szereljen fel gyors csőcsatlakozást.
• Ahhoz, hogy a készülék kifogástalanul működjön, a kompresszor-teljesítménynek legalább 10%-kal magasabbnak kell lennie, 

mint a sűrített levegős szerszám megadott használata.

• Kérjük, igazodjon a Sűrítettlevegő-működtetésű gépek biztonsági előírása utasításban szereplő műszaki adatokhoz.
• A Theo Förch GmbH & Co. KG a sűrített levegős készülékekkel gyors és biztonságos munkavégzést lehetővé tevő szerszám

okat kínál Önnek.

• Erre és minden további készülékre nézve ÖNMAGA a legfontosabb biztonsági tényező.
• Az Ön gondossága és értékelési képessége a legjobb védelem a balesetektől. Itt nem tudjuk felsorolni az összes lehetséges 

veszélyt, de megkíséreltük, hogy kiemeljük közülük a legfontosabbakat. A készüléken és tartozékain nem szabad módosítani.

• A készüléket csak szakképzett dolgozók használhatják.
• A szerszámot csak akkor tegye le, ha a forgó alkatrészek megálltak.
• Ne helyezze üzembe a készüléket, ha viszik/szállítják.
• A szerszámot kezével mindig jól és biztosan fogja meg, testével és karjával úgy álljon be, hogy a használat által esetleg 

keletkező visszaütéseket csillapítani tudja.

• Kezét tartsa távol a forgó részektől. Itt is keletkezhetnek visszaütések.
• Beékelődés vagy elakadás esetén a készüléket azonnal állítsa le. A szerszámot semmiképpen ne indítsa el, amíg még 

beékelődött. Mielőtt megpróbálná a szerszámot beékelt helyzetéből kilazítani, először a sűrítettlevegő-vezetékeket távolítsa el. 
Vizsgálja meg a blokkolás okát, és tegyen megfelelő javítási intézkedéseket.

A sűrítettlevegő-bevezetés veszélyei:

• A sűrített levegő súlyos sérüléseket okozhat!
• A levegőellátást mindig zárja el. Engedje ki a levegőt a tömlőből, amíg az nyomásmentes nem lesz, és szakítsa meg a készülék

levegőellátását, ha nem használják, ill. mielőtt Ön készülékadaptert cserél vagy javításokat végez.

• A légsugarat sose irányítsa közvetlenül magára vagy más személyekre.
• Az össze-vissza csapkodó tömlők súlyos sérüléseket okozhatnak. Biztosítsa, hogy a tömlők ne legyenek sérültek, valamennyi 

csatlakozást jól szereljék fel, és azok erősen tartsanak.

• Sose lépje túl a típustáblán megadott maximális ill. max. 6,3 bar légnyomást.
• Tartsa be a szerelési utasításokat!

Ön további biztonsági figyelmeztetéseket kap az alábbiaktól:

• Munkáltatója, a szakszervezet vagy a szakmai szövetség.
• Az Európai Közösség ill. a mindenkori használat szerinti ország biztonsági előírásai,
• „Nem villamos kézi készülékek biztonsági rendelkezései”, kapható az Európai Szabványozó Bizottságtól: European Committee 

for Standardization, Rue de Stassart 36, 1050 BRUSSELS, BELGIUM. http://www.cen.eu/cenorm/homepage.htm

Содержание TORNADOR Black

Страница 1: ...PISTOLET TORNADOR BLACK ZRA NI PI TOLJ SA POSUDICOM TORNADO BLACK SZ V TART LYOS SZ R PISZTOLY TORNADOR BLACK PISTOLA LAVAGGIO ARIA COMPRESSA TORNADO BLACK PISTOLET ZE ZBIORNIKIEM TORNADOR BLACK PIST...

Страница 2: ...ug gut fest und vergewissern Sie sich dass Sie sicher stehen um den durch das Werkzeug evtl entstehenden Kr ften gegenhalten zu k nnen Gefahren durch herumfliegende Splitter Auch kleine Splitter die b...

Страница 3: ...i entsprechenden Auff lligkeiten darf das Ger t vor einer Begutachtung durch eine autorisierte Fachwerkstatt nicht weiter benutzt werden Bedenken Sie dass viele Unf lle auf schlecht oder unzureichend...

Страница 4: ...nde zu verhindern 3 Wichtig Halten Sie mit der Reinigungst lle bei einem Winkel von ca 45 nur 1 3 cm Abstand von der zu reinigenden Fl che 4 Dr cken Sie den Abzug voll durch bewegen Sie den TORNADOR...

Страница 5: ...vod uschovejte na vhodn m m st tak aby byl p stupn pro ka d ho u ivatele p stroje P stroj sm j uv d t do provozu instalovat pou vat istit a prov d t jeho dr bu pouze pou en osoby kter porozum ly tomu...

Страница 6: ...nstv se nesm j prov d t dn zm ny Tento p stroj sm pou vat pouze kvalifikovan person l Odkl dejte p stroj teprve tehdy kdy se zastav rotuj c d ly Nenech vejte p stroj v provozu kdy ho p en te p epravuj...

Страница 7: ...epou v n i t n nebo dr b p stroje odpojte p vod vzduchu Ukl dejte pistoli TORNADOR Black mimo dosah d t Dodr ujte rovn p padn dal bezpe nostn pokyny kter jste spolu s t mto p strojem obdr eli Zvl tn p...

Страница 8: ...etn d lu 28 14 SPZ010009 Kohoutek 29 SPZ010023 N dobka 15 SPZ010011 roub 30 SPZ010014 D k ventilu 16 SPZ010031 O krou ek 2x1 31 SPZ010015 Pru ina 17 SPZ010028 O krou ek 9x2 32 SPZ010026 O krou ek 4 4...

Страница 9: ...og dette kan f re til betydelige beskadigelser Foruds tning for den tilf rte trykluft Tilslut apparatet til ren t r luft med et tryk der ikke ligger over det maksimale arbejdstryk i henhold til de tek...

Страница 10: ...v re farlig at anvende lynkoblinger direkte p trykluftapparater n r disse ved en fejltagelse l snes Ret aldrig TORNADOR Black mod ansigt eller krop Dette g lder for egen person tredje person og dyr E...

Страница 11: ...rn beskyttelsesbrille en egnet st vmaske h ret beskyttes i givet fald af et h rnet beskyttelseshandsker og det er n dvendig med genneml sning af brugsanvisningen for garanti for driftssikkerheden Tek...

Страница 12: ...Ook kleine splinters die bijvoorbeeld door de afvoerlucht omhoog gewerveld worden kunnen leiden tot oogletsel en daarmee tot blindheid Tijdens het werken met persluchtgereedschap tijdens de reparatie...

Страница 13: ...jke veiligheid moet u de volgende punten opvolgen Voor het ingebruiknemen van de TORNADOR Black moet u deze gebruikershandleiding inclusief veiligheidsinstructies volledig en zorgvuldig lezen naleven...

Страница 14: ...van mogelijk achtergebleven vocht met een droge doek over het gereinigde oppervlak ONDERHOUD EN INSTANDHOUDING na gebruik Zo reinigt u de trechter Draai de groene tuimelaar op de horizontale positie...

Страница 15: ...followed e g the German accident prevention regulations Make sure that the device is kept out of the reach of children and persons who are not familiar with the operation It is potentially hazardous i...

Страница 16: ...ressed air lines before you try to release the tool from the position where it got jammed Check the reason for blocking and take corresponding corrective measures Risks of compressed air supply Compre...

Страница 17: ...ies resulting of the purchasing contract In any case the buyer must check if the device is appropriate for the intended purpose at his own responsibility Please always read the safety related warning...

Страница 18: ...10013 Gasket 21 SPZ020009A Inner Tube Ass y AK SPZ0200AK Rotate Set PISTOLET TORNADOR BLACK FRE Lisez le mode d emploi et assurez vous de le bien comprendre et de respecter son contenu avant utilisati...

Страница 19: ...pas des v tements amples ou bijoux Tenez vos cheveux v tements et gants loign s de pi ces en mouvement Ils risquent d tre happ s et de vous causer des blessures graves Sch ma d exemple d un appareil...

Страница 20: ...Pour ne pas respirer les brouillards de pulv risation portez une protection respiratoire ad quate Veillez que les personnes proximit imm diate soient galement quip es de prot ge oreilles de lunettes e...

Страница 21: ...commander la quantit de produit de nettoyage Selon les mod les ce r gulateur pour votre TORNADOR Black peut tre d j pr vu l usine Valve de r glage de pression Les performances du TORNADOR Black sont...

Страница 22: ...nti e cedimenti strutturali anche negli utensili Impugnare sempre saldamente l attrezzo e accertarsi di avere una solida posizione in piedi per poter reggere alle forze sviluppate dall attrezzo Perico...

Страница 23: ...massimo 6 3 bar Osservare le istruzioni di installazione Ulteriori indicazioni di sicurezza li riceve Dal Suo datore di lavoro da parte dei sindacati o associazioni di categoria Dalle normative europ...

Страница 24: ...piegati e di rivolgersi sempre al produttore degli stessi in caso di dubbi o domande La nostra garanzia e responsabilit si orienta alle nostro condizioni generali di vendita e non vengono ampliate dal...

Страница 25: ...010010 Screw 19 SPZ010012 Bushing 34 SPZ010024A Air Inlet 1 4 PF 20 SPZ010013 Gasket 21 SPZ020009A Inner Tube Ass y AK SPZ0200AK Rotate Set TORNADOR BLACK SZ V TART LYOS SZ R PISZTOLY HUN A szersz m z...

Страница 26: ...l k p lda br ja Bevezetett s r tett leveg el felt telei Csatlakoztassa a k sz l ket tiszta sz raz olyan nyom s leveg h z amely nem haladja meg a jelen k sz l kre vonatkoz m szaki adatok szerinti maxim...

Страница 27: ...lni A TORNADOR Black et 5 5 s 6 3 bar k z tti nyom son kell zemeltetni Maximum 8 5 bar nyom son szabad m k dtetni A nagyobb leveg nyom s s r l sekhez s s lyos eg szs gk rosod sokhoz vezethet A folyad...

Страница 28: ...a meg a nyom st Kisebb leveg nyom s eset n t bb tiszt t szert vesz fel tiszt t shoz Nagyobb leveg nyom s eset n kevesebb tiszt t szert vesz fel s nagyobb ereje van Elz rt vegyianyag ell t s mellett sz...

Страница 29: ...a a ewentualnym si om odrzutu Zagro enie przez odpryski Tak e ma e odpryski kt re zostan np uniesione przez powietrze odlotowe mog spowodowa uszkodzenia wzroku a nawet lepot Podczas pracy z urz dzenie...

Страница 30: ...instrukcji obs ugi Nast pnie nale y niniejsz instrukcj obs ugi przechowywa w odpowiednim miejscu dost pnym dla ka dego u ytkownika Urz dzenie TORNADOR BLACK mo e by uruchamiane instalowane obs ugiwane...

Страница 31: ...eczk Piel gnacja i utrzymanie po u yciu W ten spos b oczy cisz lejek przekr zielon d wigni do pozycji poziomej air only przytrzymaj dysz czyszcz c w wiadrze z czyst wod i ca kowicie naci nij spust aby...

Страница 32: ...e as normas de seguran a no trabalho do respectivo pa s ou da respectiva regi o de utiliza o t m de ser observadas e cumpridas Por ex os regulamentos alem es para a preven o de acidentes Certifique s...

Страница 33: ...nas pode ser utilizado por pessoal qualificado Pousar a ferramenta apenas quando as pe as rotativas pararem N o deixar o aparelho em funcionamento se estiver a ser transportado Segure sempre muito bem...

Страница 34: ...o pode causar graves les es Os componentes relevantes para a seguran a como por ex cintos de seguran a m dulos el ctricos ou electr nicos n o podem ser limpos com o TORNADOR Black Caso contr rio poder...

Страница 35: ...vula de regula o de press o para um ajuste fino Explica o dos s mbolos O uso de protec o auricular culos protectores m scara contra p adequada proteger os cabelos com uma rede o uso de luvas de protec...

Страница 36: ...om osoblju na pregled U slu aju abnormalno sna nih vibracija ugasite alat i proslijedite ga autoriziranom osoblju na pregled i eventualni popravak Ure aj je zabranjeno koristiti sve dok se ne utvrdi d...

Страница 37: ...i tenja provjerite da su svi spojevi dobro spojeni i na svojem sjedi tu posebno vijci i matice TORNADO BLACK ure aj proizvodi veliku koli inu buke stoga je potrebno no enje za tite za slu ne organe Ti...

Страница 38: ...e potro nja sredstva za i enje i posti e se ve a snaga Tako er pogodno za su enje UPUTE O MONTIRANJU Navoj ventilnog regulatora pritiska omotati sa teflonskom trakom Navoj ventilnog regulatora pritisk...

Страница 39: ...ri pr ci s pneumatick m n rad m pri jeho oprav ch i dr be a pri v mene n stavcov pr stroja mus te v dy nosi vhodn ochranu zraku a tv re ochrann okuliare tv rov masku To plat rovnako pre v etky al ie o...

Страница 40: ...a vykon va jej dr bu len pou en osoby ktor porozumeli tomuto n vodu a riadia sa n m Pri nespr vnom pou van pi tole TORNADOR Black ako aj pri akejko vek zmene alebo kombin cii s nevhodn mi cudz mi diel...

Страница 41: ...ceho prostriedku Za t m elom napl te vodou pr zdnu ist n dobku a ako oby ajne ju priskrutkujte k pr stroju Oto te prekl paciu p ku do zvislej polohy a stla te naplno koh tik na dobu cca 20 sek nd aby...

Страница 42: ...rave s strani obese ki ni seznanjena z varnostnimi opozorili je lahko nevarno Nevarnosti na delovnem mestu Zdrsi in padci so glavni razlogi za hude ali celo smrtne nesre e Pozorni bodite na cevi ki so...

Страница 43: ...elektri no ro no orodje dostopno European committee for standrdisation Rue de Stassart 36 1050 BR SSEL BELGIEN http www cen eu cenorm homepage htm Vzdr evanje Po kodovane ali neustrezne nadomestne de...

Страница 44: ...v lon ku istila dodajte tik pred uporabo in po njej odstranite morebitno preostalo teko ino iz posode Tako prepre ite zama itev cevi in sesalnega filtra zaradi ostankov istil 3 Pomembno z lijakom bodi...

Страница 45: ...n incorrecta as como toda modificaci n o combinaci n con piezas ajenas inadecuadas puede causar da os materiales o lesiones al usuario a terceros o a animales Las directivas aplicables de seguridad la...

Страница 46: ...factor de seguridad para este aparato o cualquier otro es EL USUARIO MISMO Su trabajo cuidadoso y su capacidad de evaluaci n son las mejores protecciones contra los accidentes Aqu no se pueden enumer...

Страница 47: ...Un abuso puede causar lesiones importantes en particular tambi n la p rdida de la visi n Adoptar una posici n corporal estable y que las mangueras de presi n no obstaculicen el trabajo en el TORNADOR...

Страница 48: ...nroscar la rosca de la boquilla de aire a presi n con la v lvula reguladora de presi n Nota Recomendamos la conexi n adicional antepuesta de un reductor de la presi n de aire con m x 6 5 bar y utiliza...

Страница 49: ...te verktyget inom verkstadslokalen med tryckluftsslangen ansluten Kontrollera alla anslutningar och funktioner noga f re varje anv ndningstillf lle St stadigt vid anv ndning och arbeta inte p hala gol...

Страница 50: ...GAR Alla s kerhetsanvisningar tillh rande detta verktyg bygger p tillverkarens och andra personers erfarenheter vid arbete med detta verktyg Det inneb r att andra hittills ok nda s kerhetsrisker kan f...

Страница 51: ...th hole 4 SPZ020001 Hose SPZ010019 1 Cap closed 11 SPZ020008A Nozzle 25 SPZ010021 Nut 12 SPZ010007A Trigger Stud 26 SPZ010020 Gasket 13 SPZ010008A Trigger Screw 27 SPZ010022 Tube Ass y inkl part no 28...

Страница 52: ......

Страница 53: ...aschinen Ke kter mu se toto prohl en vztahuje odpov d ustanoven m sm rnic som denne erkl ring vedr rer overholder bestemmelserne i f lgende direktiver waarop deze verklaring betrekking heeft overeenko...

Страница 54: ......

Страница 55: ......

Страница 56: ...Hallstadt Tel 49 951 509855 0 Fax 49 951 509855 25 bamberg foerch de Vertriebsbereich Kfz Handwerk Tel 49 7139 95 511 Fax 49 800 3637246 Vertriebsbereich Bau Handwerk Tel 49 7139 95 522 Fax 49 800 363...

Отзывы: