73
hu
Fa és könnyűfémporok, valamint a csiszolás során
keletkező porok és vegyszerek forró keverékei
bizonyos körülmények között saját maguktól
meggyulladhatnak, vagy robbanást okozhatnak.
Gondoskodjon arról, hogy a szikrák ne a portartály felé
repüljenek, kerülje el az elektromos kéziszerszám és a
csiszolásra kerülő munkadarab túlhevülését, vegye
figyelembe az anyag gyártójának megmunkálási
előírásait, valamint az adott országban a megmunkálásra
kerülő anyagokra vonatkozó érvényes előírásokat.
Kéz-kar vibráció
Az ezen előírásokban megadott rezgésszint az
EN 62841 szabványban rögzített mérési módszerrel
került meghatározásra és a készülékek
összehasonlítására ez az érték felhasználható. Az érték
a rezgési terhelés ideiglenes megbecsülésére is
alkalmazható.
A megadott rezgésszint az elektromos kéziszerszám fő
alkalmazási területeire vonatkozik. Ha az elektromos
kéziszerszámot más célokra, eltérő szerszámokkal,
vagy nem kielégítő karbantartás mellett használják, a
rezgésszint a fenti értékektől eltérhet. Ez az egész
munkaidőre vonatkozó rezgési terhelést lényeges
mértékben megnövelheti.
A rezgési terhelés pontos megbecsüléséhez figyelembe
kell venni azokat az időszakokat is, amikor a
berendezés kikapcsolt állapotban van, vagy amikor be
van ugyan kapcsolva, de nem kerül ténylegesen
használatra. Ez az egész munkaidőre vonatkozó rezgési
terhelést lényeges mértékben csökkentheti.
Hozzon kiegészítő biztonsági intézkedéseket a
kezelőnek a rezgések hatása elleni védelmére, például:
az elektromos kéziszerszám és a szerszámok megfelelő
karbantartása, a kezek melegen tartása, a
munkafolyamatok átgondolt megszervezése.
Egy pillantásra.
1
első fogantyú (szigetelt markolatfelület)
2
hátsó fogantyú (szigetelt markolatfelület)
3
A szikraterelő lap anyacsavarja
4
Szikraterelő lap
5
Kar a csiszolószalag kicseréléséhez
6
Be-/kikapcsoló
7
Érintkezőtárcsa
8
Csavarok a csiszolószalag beszabályozásához
9
Anya a csiszolószalag beszabályozásához
10
Síkcsiszolószán
11
Csiszolószalag
12
Hajtótárcsa
13
Fordulatszám előválasztó szabályozókerék
14
Az elektromos kéziszerszám szigetelt
fogantyúfelülete
Beállítások.
Az elektromos kéziszerszámon végzendő bármely
munka megkezdése előtt húzza ki a csatlakozó dugót a
dugaszolóaljzatból.
Fogantyú beállítása (2. ábra).
A fogantyút (1) 3 különböző helyzetben lehet
rögzíteni.
Lazítsa ki a fogantyút.
Állítsa a fogantyút az Önnek megfelelő munkavégzési
helyzetbe és ismét rögzítse azt.
A szalag futásának beszabályozása (3. ábra).
Kapcsolja be a berendezést és ellenőrizze a szalag
futását.
Ha a szalag nem központosan fut, lazítsa ki a (8) csavart
és egy kulccsal (10 mm) forgassa el a szükségnek
megfelelően jobbra vagy balra a (9) anyát.
Csiszolószalag cseréje (4. ábra).
Forgassa el jobbra a (5) kart. Ekkor a csiszolószalag
kilazul és le lehet venni a készülékről.
Tegye fel az új csiszolószalagot. Ügyeljen arra, hogy a
csiszolószalag belső oldalán és az elektromos
kéziszerszám házán található nyilak iránya egybeessen.
Forgassa el balra a (5) kart és ellenőrizze, hogy a
csiszolószalag központosan helyezkedik-e el.
Rendszeresen ellenőrizze a szalagfutást.
Minden csiszolószalag-csere során ellenőrizze a
szalaggörgők lehetséges rongálódásait. A
megrongálódott szalaggörgőket cserélje ki.
A csiszolószalag minden egyes kicserélésekor
ellenőrizze a hajtótárcsa (12) és az érintkező tárcsa (7)
kopását és esetleges megrongálódásait. A
megrongálódott alkatrészeket cseréltesse ki.
Szigetelt fogantyúfelületek (5. ábra).
Az elektromos kéziszerszámot csak a szigetelt
fogantyúfelületeknél (1), (2) és (14) fogva tartsa.
A szikraterelő lap kicserélése
Oldja ki az anyát (3) és távolítsa el a szikraterelő lapot
(4). Tegye fel a helyére a szikraterelő lapot és húzza
meg szorosra az anyát (3).
Üzemeltetési utasítások.
Ellenőrizze a megmunkálásra kerülő
munkadarabot, nincs-e elszennyeződve. A
megmunkálás előtt távolítsa el az idegen
anyagokat.
A hajtótárcsa (12) közelében ne csiszoljon.
Az elektromos
kéziszerszámot nedves
kézzel ne üzemeltesse.
Be- és kikapcsolás (6. ábra).
A
visszakapcsolási reteszelés
meggátolja, hogy a
szalagcsiszol magától ismét elinduljon, ha a
tápfeszültség üzem közben például a csatlakozó dugó
kihúzása miatt akár csak rövid időre is megszakadt.
Bekapcsolás:
Nyomja le a bordázott felületen a be-/kikapcsolót (6)
majd tolja előre.
Kikapcsolás:
Nyomja le a be-/kikapcsolót (6).
A szalag sebességének beállítása (7. ábra).
A tartományt fokozatmentesen meg lehet változtatni.
Állítsa be a szabályozókereket az
„1”
helyzet (a
legalacsonyabb szalagsebességhez) és a
„6”
helyzet (a
legmagasabb szalagsebességhez) között.
Содержание GRIT GHB 15-50
Страница 1: ...GHB 15 50 7 245 GHB 15 50 INOX 7 245...
Страница 3: ...3 1 2 1 3 4 7 9 8 10 11 12 13 5 6...
Страница 4: ...4 2 3 4 6 7 5 13 18 24 30 36 42 13 18 24 30 36 42 5 4 3 2 1 2 1 3 4 5 6 6 s m 2 5 1 14 1 8 9 1 2 3 s m...
Страница 40: ...40 el el 10...
Страница 42: ...42 el RCD 30 mA...
Страница 43: ...43 el Antifouling EN 62841 1 2 3 4 5 6 ON OFF 7 8 9 10 11 12 13 14 2 3 3 8 9 10 mm 4 5 5 12 7 5 1 2 und 14...
Страница 110: ...110 ru ru 10 Ax Zx...
Страница 112: ...112 ru...
Страница 113: ...113 ru 30 EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 3 3 8 9 10...
Страница 114: ...114 ru 4 5 5 12 7 5 1 2 14 3 4 3 12 6 6 6 7 13 1 6 www fein com 11 1 2 4 FEIN FEIN...
Страница 116: ...116 uk uk 10 Ax Zx...
Страница 118: ...118 uk 30...
Страница 119: ...119 uk EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 1 3 3 8 9 10 4 5 5 12 7 5 1 2 14 3 4 3 12 6 6 6...
Страница 121: ...121 bg bg 10 Ax Zx...
Страница 123: ...123 bg RCD 30 mA...
Страница 124: ...124 bg EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 1 3 3 8 10 mm 9 4 5 5 12 7 5 1 2 14 3 4 3...
Страница 141: ...141 zh CM zh CM 10 Ax Zx...
Страница 143: ...143 zh CM 30 mA RCD EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 3 8 10 9...
Страница 146: ...146 zh CK zh CK 10 Ax Zx...
Страница 148: ...148 zh CK 30 mA RCD EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 1 3 8 10 9...
Страница 150: ...150 ko ko EU 10 Ax Zx...
Страница 152: ...152 ko 30 mA RCD EN 62841...
Страница 155: ...155 th th 10...
Страница 157: ...157 th ISO 8528 G2 10...
Страница 158: ...158 th RCD 30 mA EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 3 3 8 9 10...
Страница 159: ...159 th 4 5 5 12 7 5 1 2 14 3 4 3 12 6 6 6 7 13 1 6 RCD line side www fein com 11 1 2 4 FEIN FEIN...
Страница 161: ...161 ja ja CE 10 Ax Zx...
Страница 163: ...163 ja 30 mA RCD EN 62841...
Страница 164: ...164 ja 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 1 3 3 8 9 10 mm 4 5 5 12 7 5 1 2 14 3 4 3 12 6 6 6 7 13 1 6...
Страница 166: ...166 hi hi 10 Ax Zx...
Страница 168: ...168 hi 30 mA RCD...
Страница 169: ...169 hi EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 1 3 3 8 9 10 mm 4 5 5 12 7 5 1 2 14 3 4 3 12 6 6 6 7 13 1 6...
Страница 172: ...172 ar EN 62841 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 2 3 1 3 8 10 9 4 5 5 7 12 5 14 2 1 4 3 3 12 6 6 6...
Страница 173: ...173 ar 30 RCD...
Страница 175: ...175 ar 10 xZ xA...