13
H
kezelését. Az edényt fölöslegesen ne forrósítsa fel túl magas hőmérsékletre – ezzel
energiát és pénzt takarít meg! Ezen edények nagy előnye, hogy nem veszik fel magukba
a szagokat, úgyhogy ugyanabban z edényben lehet főzni, rántani vagy sütni.
Azokban
lehet ételeket készíteni teljesen zsiradékmentesen. Ne húzza az edényt az
üvegkerámia/indukciós főzőlapon át, elkerüli ezzel a főzőlapok felülete károsodását
(pl. a díszítések ledörzsölését, a felület karcolását, sötét foltok keletkezését).
Karbantartás
Zsiradékot nem tartalmazó ételek főzése után elegendő az edény kitörlése közönséges
konyhai törlőpapírral. Általában háromféle tisztítási lehetőség létezik:
1. a felforrósított edénybe hideg vizet öntünk és az edény teljes tartalmát kiöntjük
(ún. hősokk) = JAVASOLJUK
2. megvárjuk, amíg az edény kissé kihűl és ezután konyhai törlőpapírral kitöröljük
3. a serpenyőt rendszeresen kiöblítjük folyékony mosogatószerrel, hogy megelőzzük
a zsiradék és a sütés utáni maradékok lerakódását.
Javaslat
Javasoljuk a felforrósított edény kiöblítését hideg vízzel minél előbb a főzés után – ún.
hősokk. Az ételmaradékok fellazulnak és az öblítéssel eltávolíthatók. Az öblítést az
edények tisztításához használatos bármilyen mosogatószerrel elvégezhetjük. A serpenyő
mosogatógépben is elmosható, de ezt nem javasoljuk.
Figyelmeztetés
Csak fából készült, műanyag vagy lekerekített élű fém konyhai eszközt használjon. Ne
használjon éles tárgyakat és ételt sohase az edényben vágja szét! Az éles fémtárgyak
nagyobb nyomás esetében nyomot hagyhatnak, amely viszont egyáltalán nem befolyásolja
az ételkészítés minőségét, sem pedig az edény élettartamát.
Ne használjon durva
szemcséjű és agresszív tisztítószereket
(pl. maróanyagokat sütők tisztításához)!
A felület ilyen megváltozására a garancia nem vonatkozik. A serpenyő nagy előnye, hogy
az étel nem ragad rá a felületére, úgyhogy főzés közben semmilyen erőszakra nincs
szükség.
Befejezés
Ezek az alapvető információk arról, hogyan kell hatékonyan kihasználni az edényeket.
Ezekhez az edényekhez nincs szükség semmilyen speciális szakácskönyvre.
Az
egésznek az alapja az, hogy meg kell tanulni főzni a hő megfelelő szabályozásával
és minimális hőfokon
. A többi már csak az Ön gazdag fantáziáján múlik.
KÖRNYEZETVÉDELEM
Amennyiben ezt a méretek lehetővé teszik, a készülék valamennyi elemén fel vannak
tüntetve a csomagolóanyagok, komponensek és tartozékok gyártásához felhasznált
anyagok jelzései, valamint ezek újrafeldolgozása. A konvektor élettartamának
a befejeződése után ezeket az elemeket az e célra létesített gyűjtőhálózat közvetítésével
semmisítse meg.
A termék összhangban van az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe
kerülő anyagokról és tárgyakról szóló 1935/2004/ES sz. európai parlamenti és tanácsi
rendelettel.A gyártó fenntartja magának a jogot a standard kivitellel szembeni lényegtelen,
a termék működését nem befolyásoló eltérések alkalmazására.