Jármű összeszerelése:
A jármű teljes összeszerelését az eredeti kézikönyv rajzai alapján kell elvégezni. Kérjük, vegye
figyelembe, hogy a kézikönyv ennek a modellnek több változatát is lefedi. Ha kétségei vannak,
forduljon ügyfélszolgálatunkhoz.
1. A kormány összeszerelése: Az M7-es modell esetében a kormányt/villát a motorra kell helyezni. Az
M8-as modell összeszerelésekor pedig a villát/kormányt kell összekötnünk a tükrökkel.
2. Az első kerék és a sárvédő összeszerelése: Az első kerék mindkét oldalára helyezze fel a
dísztárcsákat, majd rögzítse sárvédőt a villára. Ezt követően a tengely segítségével rögzítse az
első kereket a villára. A tengely mindkét oldalára helyezzen alátéteket, majd anyacsavarral rögzítse
azokat.
3. A hátsó tengely beszerelése: Helyezzen alátétet a tengely egyik végére, majd csúsztassa azt át a
törzsön. A kerkek rögzítésének a követezőképpen kell kinéznie, bentről kifelé haladva: alátét, kerék,
dísztárcsa, alátét, anyacsavar. A gyártó anyák helyett hasítócsapokat is használhat, ekkor a kereket
azzal kell rögzíteni. Amennyiben a hátsó tengely már össze van szerelve, hagyja ki ezt a lépést.
4. A csomagtartó összeszerelése: Szerelje fel a csomagtartót a motor hátuljára, majd csavarokkal
rögzítse azt.
5. Helyezze fel a motor elejét a villára, majd rögzítse azt csavarokkal. A csavar rögzítésekor ügyeljen
a kormányban lévő vezetékekre!