background image

FR6051CB_IM 

26.01.21

45

•  Tésztafélék fritirozása esetén húzza le a túlcsordult tész-

tát, és óvatosan helyezze a darabokat az olajba.

• 

A sütőkosarat legfeljebb ²⁄

³ -áig szabad csak megtölteni. 

Ne töltse túl a sütőkosarat.

•  Használat közben a fedelet tartsa zárva.

• 

Az olajsütő elülső oldalán olvasható sütési hőmér

-

sékletek csak tájékoztató értékek. Vegye figyelembe 

az élelmiszer csomagolásán vagy a receptben lévő 

hőmérsékleteket.

Tippeke az akrilamid tartalom elkerüléséhez

•  Az akril-amid egy vegyület, mely a magas szénhidrát 

(keményítő és cukor) tartalmú ételek sütése közben 

keletkezik (olajban sütés, sütés, pirítás, roston sütés és 

grillezés), mint például a burgonya és gabona félék.

•  Feltételezések szerint az akril-amid roncsolja a géneket 

és rákot okozhat. Ennek humán kockázata jelenleg nem 

ismert.

• 

Javasoljuk, hogy olajsütés során ne lépje túl a 170 °C 

hőmérsékletet.

• 

Ezen kívül javasolt a sütést minél rövidebb időre korlá

-

tozni, amíg az étel legfeljebb aranysárgára nem sül.

•  A vastagabbra vágott burgonya szeletek kevésbé 

érintettek, mivel az akril-amid főként a külső felületen 

keletkezik.

• 

Ha friss burgonyát használ, sütés előtt áztassa be egy 

órára a felaprított burgonyát. Ezzel kioldódik a cukor 

egy része a külső rétegekből, mely az akril-amid fő 

összetevője.

Üzembehelyezés

Elektromos csatlakozás

1. 

Győződjék meg róla, hogy egyezik-e a készülék feszült

-

sége (lásd típuscímke) a hálózati feszültséggel!

2. 

A csatlakozót csak előírásszerűen beszerelt földelt 

dugaljba csatlakoztassa.

Csatlakoztatási érték

A készülék 1800 W összteljesítmény felvételére képes. 

Ennél a csatlakoztatási értéknél ajánlatos egy külön 

tápvezeték, amely egy 16 A-es háztartási védőkapcsolón 

keresztül van biztosítva. 

  VIGYÁZAT: Túlterhelés!

•  Ha hosszabbítót használ, ennek legalább 1,5 mm² 

vezetékátmérője legyen.

•  Ne használjon elosztót, mivel ez a készülék nagyon 

erős teljesítményű.

Tápellátás be- / kikapcsolás

• 

A hőmérséklet-szabályozó (8) „ 

0

 ” állásba állításakor a 

készülék ki van kapcsolva.

• 

Állítsa be a kívánt hőmérsékletet a hőmérséklet-szabá

-

lyozóval (8).

Használat

1. 

Győződjék meg róla, hogy a készülék ki van-e kap

-

csolva, és ki van-e húzva a konnektorból. (Az ellenőrző 

lámpák nem égnek.)

2.  Nyomja meg a gombot (11) a készülék fedelének 

kinyitásához.

3. 

Húzza felfelé a sütőkosár fogantyúját, amíg a helyére 

nem kattan. Vegye ki a kosarat.

4. 

Öntsön olajat vagy zsírt a sütőzsír tartályába (maximum 

2,5 liter). A zsiradék szintje a MIN és a MAX jel között 

legyen.

5. 

Kenje be a nézőablak belsejét kevés olajjal, hogy meg

-

akadályozza a páralecsapódást. Így a fedél kinyitása 

nélkül figyelheti a főzési folyamatot.

6. 

Dugja a hálózati csatlakozó dugaszt előírásszerűen 

szerelt, földelt, konnektorba. A 

POWER

 tápellátás 

jelzőfény világít.

7.  Állítsa a hőmérsékletszabályozót a kívánt hőmérsék

-

letre. A 

HEATING

 jelzőlámpa kigyullad. A felmelegítési 

idő alatt csukja be a fedelét.

  MEGJEGYZÉS:

Amikor a készülék eléri a beállított hőmérsékletet, a 

HEATING

 ellenőrző lámpa kialszik. A hálózati elle

-

nőrző lámpa égve marad és kijelzi az üzemi funkciót.

8. 

Töltse meg a sütőkosarat, ügyelve arra, hogy a forró 

zsiradék teljesen ellepje azt, amit beletöltött. Nyissa fel 

a fedelet, és óvatosan helyezze be a kosarat a sütnivaló 

ételekkel az olajsütő tartályába.

9.  Csukja le a fedelet. A fogantyú gombjának lefelé nyomá-

sával lehajthatja a sütőkosár fogantyúját.

  MEGJEGYZÉS:

•  A sütés ideje alatt a 

HEATING

 ellenőrző lámpa 

többször ki- és bekapcsol. Ez normális jelenség, 

és azt jelzi, hogy a hőmérséklet termosztatikus 

ellenőrzés alatt áll, és azonos marad.

• 

A sütési időt az élelmiszer csomagolásán vagy a 

receptben találhatja meg.

10.  

  FIGYELMEZTETÉS:

Előfordulhat, hogy forró gőz szabadul ki.

Óvatosan nyissa fel a fedelet.

11. 

Vegye ki a sütőkosarat.

12. 

Hagyja, hogy az olaj kissé lecsepegjen az ételről. 

Akassza fel a sütőkosarat a sütőkosár tartóját (6) a 

sütőedény peremére (4).

A használat befejezése

1. 

Állítsa a hőmérséklet-szabályozót a minimális ál

-

lásba (

0

).

2.  Húzza ki a dugaszt a konnektorból!

3. 

Hagyja a sütőolajat hosszabb időn át lehűlni! Mielőbb 

bármit is tenne a teli sütőfazékkal a továbbiakban, elle

-

nőrizze, hogy veszélytelen-e már a hőmérséklet.

Содержание FR 6051 CB

Страница 1: ...ing Mode d emploi Manual de instrucciones Istruzioni per l uso Instruction Manual Instrukcja obs ugi Gwarancja Haszn lati utas t s FR6051CB_IM 26 01 21 FRITTEUSE Friteuse Friteuse Freidora Friggitrice...

Страница 2: ...os elementos de manejo P gina 3 Manual de instrucciones P gina 21 Datos t cnicos P gina 25 Eliminaci n P gina 25 ITALIANO Indice Elementi di comando Pagina 3 Istruzioni per l uso Pagina 26 Dati tecnic...

Страница 3: ...er Bedienelemente Overzicht van de bedieningselementen Liste des diff rents l ments de commande Indicaci n de los elementos de manejo Elementi di comando Overview of the Components Przegl d element w...

Страница 4: ...r t nicht mit feuchten H nden Bei feucht oder nass gewordenem Ger t sofort den Netzstecker ziehen Schalten Sie das Ger t aus und ziehen Sie immer den Netzstecker aus der Steckdose ziehen Sie am Netzst...

Страница 5: ...izierte Person ersetzt werden um Gef hrdungen zu vermeiden Dieses Ger t darf nicht von Kindern im Alter zwischen 0 und 8 Jahren benutzt werden Dieses Ger t kann von Kindern ab 8 Jahren und dar ber ben...

Страница 6: ...e befinden Wir empfehlen Ihnen das Ger t wie unter Reinigung beschrieben zu s ubern bersicht der Bedienelemente Lieferumfang 1 Deckel abnehmbar 2 Sichtfenster 3 Filtersystem 4 Frittierfettbeh lter 5 G...

Страница 7: ...det Wenn Sie Pommes aus frischen Kartoffeln herstellen dann k nnen Sie die gesch lten und zerkleinerten Kar toffelst cke vorher eine Stunde w ssern damit ein Teil des Zuckers aus den Randschichten Aus...

Страница 8: ...inem elektrischen Schlag oder Brand f hren ACHTUNG Benutzen Sie keine Drahtb rste oder andere scheu ernde Gegenst nde Benutzen Sie keine scharfen oder scheuernden Reinigungsmittel Den Deckel der Fritt...

Страница 9: ...ung ber unser SLI Internet Serviceportal zur Verf gung www sli24 de Bitte melden Sie direkt den Servicevorgang auf unserem Online Serviceportal www sli24 de an Sie erhalten wenige Sekunden nach Abschl...

Страница 10: ...de stroomtoevoer onderbreken Schakel het apparaat uit en onderbreek altijd de stroom toevoer trek aan de stekker niet aan de kabel wanneer u het apparaat niet gebruikt hulpstukken aanbrengt reinigt o...

Страница 11: ...j onder constant toezicht staan Het apparaat kan worden gebruikt door personen met een verminderd fysiek zintuiglijk of geestelijk vermogen of met een gebrek aan ervaring en kennis als zij onder toezi...

Страница 12: ...ts voor omlaag vouwen van het handvat 13 Frituurmand Opmerkingen voor het gebruik Gebruiksaanwijzingen Olie en vet moeten tot zeer hoge temperaturen te ver warmen zijn Gebruik voor het frituren kwalit...

Страница 13: ...n gescheiden toevoer met een zekering via een 16A veiligheidsschakelaar voor huishoudelijk gebruik LET OP Overbelasting Wanneer u verlengsnoeren gebruikt moeten deze minimaal een diameter van 1 5mm he...

Страница 14: ...s het op te bergen Opslag Reinig het apparaat zoals beschreven en laat het dan volledig opdrogen Wij raden aan om het apparaat in de oorspronkelijke verpakking te bewaren wanneer u het voor een langer...

Страница 15: ...rive que de l humidit ou de l eau atteignent l appareil d branchez aussit t le c ble d alimentation Arr tez l appareil et d branchez toujours le c ble d ali mentation de la prise de courant en tirant...

Страница 16: ...pas tre utilis par des enfants g s entre 0 et 8 ans Cet appareil peut s utiliser par des enfants g s de 8 ans et plus s ils sont sous surveillance constante Cet appareil peut s utiliser par des person...

Страница 17: ...ostat 9 POWER Arr t voyant de contr le du secteur 10 Poign e 11 Bouton d ouverture du couvercle 12 Bouton de repliage de la poign e 13 Panier friture Notes d utilisation Conseils d utilisation L huile...

Страница 18: ...p s une heure l avance Cela enl ve le sucre substance primaire de l amide acrylique des couches ext rieures Mise en service Raccordement lectrique 1 V rifiez que la tension de l appareil plaque signal...

Страница 19: ...fs ou abrasifs Le couvercle de la friteuse peut s enlever pour faciliter le nettoyage Jetez l huile usag e du bord Nettoyez le r cipient de mati res grasses le couvercle et le parois avec un linge hum...

Страница 20: ...e chacun caus s par une mauvaise limination de ces d chets Vous contribuez aussi au recyclage sous toutes ses formes des appareils lectriques et lectroniques usag s Vous trouverez toutes les informati...

Страница 21: ...do o mojado retire de momento la clavija de la caja de enchufe Desconecte el aparato y siempre retire la clavija de la caja de enchufe por favor tire de la clavija y no del ca ble cuando no quiera uti...

Страница 22: ...s con discapacidad f sica sensorial o ps quica o con falta de experiencia y conocimiento pueden utilizar este aparato si se les supervisa o se les da instrucciones sobre el uso del aparato de un modo...

Страница 23: ...N si desea usar grasa En caso de utilizar grasa parta sta en trozos peque os Col quela en la parte inferior del recipiente de la freidora No coloque la grasa en el cestillo de la freidora Ajuste el re...

Страница 24: ...2 Pulse el bot n 11 para abrir la tapa del aparato 3 Tire hacia arriba el mango del cesto para fre r hasta que encaje en posici n Saque el cesto 4 Vierta aceite o grasa en el recipiente de grasa para...

Страница 25: ...ce de los ni os en un lugar con buena ventilaci n y seco Datos t cnicos Modelo FR 6051 CB Suministro de tensi n 220 240V 50 60Hz Consumo de energ a 1800W Clase de protecci n Peso neto aprox 1 89kg El...

Страница 26: ...e l apparecchio con le mani umide Nel caso in cui si bagni o si inumidi sca l apparecchio staccare immediatamente la spina Disattivare l apparecchio e staccare sempre la spina dalla relativa presa pre...

Страница 27: ...li 8 anni L apparecchio pu essere usato dai bambini dagli 8 anni in su se sono supervisionati costantemente L apparecchio pu essere usato da persone con ridotte capacit fisiche sensoriali o mentali o...

Страница 28: ...gere Evitate di usare margarina olio di oliva o burro Questi grassi non sono idonei alla friggitura perch possono generare fumo gi a basse temperature Raccomandiamo l uso di olio da frittura liquido A...

Страница 29: ...el dispo sitivo 3 Sollevare l impugnatura del cestello per friggere verso l alto fino a quando non si blocca in posizione Rimuo vere il cestello 4 Versate olio o grasso nel contenitore per il grasso m...

Страница 30: ...hi periodi di tempo Conservare sempre il dispositivo fuori dalla portata dei bambini in un ambiente ben ventilato e asciutto Dati tecnici Modello FR 6051 CB Alimentazione rete 220 240V 50 60Hz Consumo...

Страница 31: ...ance is humid or wet unplug it immediately When cleaning or putting it away switch off the appliance and always pull out the plug from the socket pull the plug itself not the lead if the appliance is...

Страница 32: ...pliance can be used by persons with reduced physical sensory or mental capabilities or lack of experience and knowl edge if they have been given supervision or instruction concern ing use of the appli...

Страница 33: ...commend the use of liquid frying oil CAUTION if you would like to use fat If you use fat please divide it up into small pieces Place it onto the bottom of the frying oil pot Never put the fat into the...

Страница 34: ...liance 3 Pull the handle of the deep frying basket upwards until it locks into place Remove the basket 4 Fill oil or fat into the frying fat container maximum 2 5 litres The filling level must be loca...

Страница 35: ...for a longer period of time Always store the appliance out of the reach of children in a well ventilated and dry location Technical Data Model FR 6051 CB Power supply 220 240V 50 60Hz Power consumpti...

Страница 36: ...nych oraz ostrych kraw dzi Prosz nie obs ugiwa urz dzenia wilgotnymi d o mi Je eli urz dzenie jest wilgotne lub mokre prosz natychmiast wyci gn wtyczk Je eli nie korzystacie pa stwo z urz dzenia je el...

Страница 37: ...enia Tego urz dzenia nie mog u ywa dzieci w wieku od 0 do 8 lat Z tego urz dzenia mog korzysta dzieci od 8 roku ycia je li znajduj si pod sta ym nadzorem Z tego urz dzenia mog korzysta osoby z ograni...

Страница 38: ...dowa 6 Uchwyt koszyka do sma enia 7 HEATING lampka kontrolna temperatury 8 Regulator temperatury 9 POWER lampka kontrolna sieci 10 Uchwyt 11 Przycisk do otwierania pokrywy 12 Przycisk sk adania uchwyt...

Страница 39: ...a si z napi ciem w sieci 2 Wtyczk sieciow pod czaj tylko do prawid owo zain stalowanego gniazda z zestykiem ochronnym Moc przy czeniowa Urz dzenie mo e pobiera ca kowit moc 1800W W zwi zku z tym wskaz...

Страница 40: ...w normalny spos b w wodzie z dodatkiem rodka do mycia naczy Przed ponownym u yciem lub od o eniem urz dzenia nale y sprawdzi czy jego cz ci s ca kiem suche Przechowywanie Urz dzenie nale y wyczy ci zg...

Страница 41: ...cza nie ogranicza ani nie zawiesza uprawnie Nabywcy wynikaj cych z przepis w Ustawy z dnia 27 lipca 2002 r o szczeg lnych warunkach sprzeda y konsumenckiej oraz o zmianie kodeksu cywil nego Dz U z 20...

Страница 42: ...s sz lekt l Ne haszn lja a k sz l ket vizes k zzel Ha a k sz l k vizes vagy nedves lett azonnal h zza ki a konnektorb l Kapcsolja ki a k sz l ket s mindig h zza ki a csatla koz t a dugaszol aljzatb l...

Страница 43: ...kek nem haszn lhatj k Ezt a k sz l ket 8 ves s id sebb gyerekek csak fel gyelettel haszn lhatj k A k sz l ket cs kkent fizikai rz kszervi vagy rtelmi k pess g szem lyek illetve akiknek nincs meg a tap...

Страница 44: ...zn lati tmutat Az olajnak s a zs rnak nagy h m rs kletet elb r nak kell lennie A s t shez j min s g s t olajat vagy zs t haszn ljon Ne haszn ljon margarint olivaolajat vagy va jat Ezek a zs rad kok me...

Страница 45: ...ki van kapcsolva ll tsa be a k v nt h m rs kletet a h m rs klet szab lyoz val 8 Haszn lat 1 Gy z dj k meg r la hogy a k sz l k ki van e kap csolva s ki van e h zva a konnektorb l Az ellen rz l mp k n...

Страница 46: ...j l szell z s gyermekekt l v dett helyen tartsa M szaki adatok Modell FR 6051 CB Fesz lts gell t s 220 240V 50 60Hz Teljes tm nyfelv tel 1800W V delmi oszt ly Nett s ly kb 1 89kg A m szaki s kivitele...

Страница 47: ...FR6051CB_IM 26 01 21 47 8 0...

Страница 48: ...FR6051CB_IM 26 01 21 48 0 8 8 8...

Страница 49: ...FR6051CB_IM 26 01 21 49 1 2 3 4 1 2 3 4 5 6 7 HEATING 8 9 POWER 10 11 12 13 MAX...

Страница 50: ...FR6051CB_IM 26 01 21 50 170 C 1 1 2 1800 16 1 5 8 0 8 1 2 11 3 4 2 5 MIN MAX 5 6 POWER 7...

Страница 51: ...FR6051CB_IM 26 01 21 51 HEATING HEATING 8 9 HEATING 10 11 12 6 4 1 0 2 3...

Страница 52: ...FR6051CB_IM 26 01 21 52 FR 6051 CB 220 240 50 60 1800 1 89 CE...

Страница 53: ...FR6051CB_IM 26 01 21 53 FR 6051 CB 60 50 240 220 1800 I 1 89 CE 10 11 12 4 6 1 0 2 3...

Страница 54: ...FR6051CB_IM 26 01 21 54 MAX 170 1 2 1800 16 2 1 5 0 8 8 1 2 11 3 4 2 5 5 6 POWER 7 HEATING HEATING 8 9 HEATING...

Страница 55: ...FR6051CB_IM 26 01 21 55 8 0 8 8 1 2 3 4 1 2 3 4 5 6 HEATING 7 8 POWER 9 10 11 12 13...

Страница 56: ...FR6051CB_IM 26 01 21 56 0 8...

Страница 57: ...FR6051CB_IM 26 01 21...

Страница 58: ...FR6051CB_IM 26 01 21 Stand 01 2021 C Bomann GmbH Internet www bomann germany de Made in P R C FR 6051 CB...

Отзывы: