80
oldalakon található gumikhoz.
16• Ültesse be a gyermeket az ülésbe, és igazítsa a biztonsági
szíjakat a gyermek válla és csípője köré, az ábrán látható
módon.
17• Csatolja be a hámot a két szíj keresztezésével és a
csatoknak a lábak közti szíjhoz csatolásával úgy, hogy a
helyükre kattanjanak.
18• A gyermek akkor ül jól, ha a biztonsági hám megfelelően
van becsatolva.
19• A behelyezés befejezéseként, a középső állítóövnek az
ábrán látható módon való meghúzásával ellenőrizze,
hogy a biztonsági övek nem túl lazák-e. Győződjön meg
arról, hogy a biztonsági övek nem túl szorosak.
FONTOS: Az öveknek annyira kell lazának lenniük,
hogy az ujja az öv és a gyermek mellkasa közé férjen.
20• A biztonsági övek kilazításához nyomja meg a gyerekülés
közepén található gombot, és ezzel egyidejűleg húzza
maga felé az öveket.
FONTOS: A biztonsági öveket a vállpárnák alatt
fogja és húzza meg, ahogy a képen látható.
21• A gyerekülésben magasító ülés is van, amit csak nagyon
kicsi gyermekek esetében szabad használni. Távolítsa el,
amikor a gyermek már idősebb.
• A magasító ülés eltávolításához csatolja ki a biztonsági
öveket, távolítsa el őket a magasítóból, és húzza ki a
lábtámaszt a magasító nyílásán keresztül.
FONTOS: A magasító ülést el kell távolítani,
ha a „Viaggio 0+1 Switchable”-t 1-es csoportú
gyerekülésként használja.
A fejtámla magasságának beállítása
A fejtámlát a gyermek magasságához kell igazítani. 7-féle
pozíció van.
22• Váltás alacsonyabból magasabb pozícióba: húzza felfelé
a fejtámla felső-középső részén található szíjat. Ezzel
egyidejűleg megmozdul a fejtámla.
Váltás magasabból alacsonyabb pozícióba: húzza
meg a fejtámla felső-középső részén található szíjat, és
egyidejűleg nyomja a fejtámlát lefelé, a kívánt pozícióba.
Mikor végzett, próbálja megmozdítani a fejtámlát
annak ellenőrzésére, hogy megfelelően rögzült-e.
23•
FIGYELMEZTETÉS:
Ne használja a gyerekülést 0+
csoportúként a nélkül, hogy előbb eltávolítaná a keretet,
ahogy azt az 1. A-B pont mutatja (A. ábra).
FIGYELMEZTETÉS:
Ne használja a gyerekülést 0+
csoportúként a nélkül, hogy előbb visszahajtaná a
háttámlát, ahogy azt az 1. C pont mutatja (B. ábra).
24•
0+ csoportú használati mód
: A biztonsági övek helyzete
akkor megfelelő, ha a gyermek vállai éppen a biztonsági
öv szíjainak nyílásai fölött vannak.
25•
FONTOS: A biztonsági övnek nem szabad túl
sokkal a gyermek vállai fölött vagy alatt lenniük.
26•
FIGYELMEZTETÉS: Ne használja a gyerekülést 1-es
csoportúként anélkül, hogy a keretet eltávolítaná.
27•
1-es csoportú használati mód:
A biztonsági övek
helyzete akkor megfelelő, ha a gyermek vállai éppen a
biztonsági öv szíjainak nyílásai alatt vannak.
28•
FONTOS: A biztonsági övnek nem szabad túl
sokkal a gyermek vállai fölött vagy alatt lenniük.
29•
FONTOS:
A „Viaggio 0+1 Switchable” gyerekülés 5
különböző pozícióba dönthető, amikor 1-es csoportú
gyerekülésként használják.
Az ülés döntéséhez nyomja meg az ülés alatt található
emelőkart (A. ábra), és húzza a kívánt pozícióba (B. ábra).
A huzat eltávolítása
A „Viaggio 0+1 Switchable” gyerekülés huzatának
eltávolítása:
• Távolítsa el a fejtartót, amennyiben van (20. pont).
• Csatolja ki a biztonsági szíjakat (13. pont).
• Nyissa ki a hátsó fedelet.
30• Csatolja ki a szíjakat a hátsó támlából.
31• Húzza ki a biztonsági öveket (hátulról), majd húzza őket
előre.
32• Húzza ki a vállpárnákat (hátulról), majd húzza őket távol a
biztonsági övtől.
33• Fűzze ki a szíjat a nyíláson keresztül (C. ábra), majd
távolítsa el a fejtámla fedelét felülről (D. ábra).
34• A keret alatt csatolja ki a lábak közötti elosztót (E. ábra), és
távolítsa el a szíjat a lábak közötti textil elosztóból (F. ábra).
35• Csúsztassa ki a szíjat a textil hasítékán keresztül, és
távolítsa el a huzatot, ahogyan az ábrán látható.
Summary of Contents for Viaggio 0+1 Switchable
Page 2: ...OK NO NO NO NO NO UNIVERSAL CATEGORY 0 13 Kg Group 0 BELTED...
Page 4: ...NO NO NO NO NO OK UNIVERSAL CATEGORY 9 18 Kg Group 1 BELTED...
Page 6: ...B A B C D 1 2 4 3 B A C gr 0...
Page 7: ...A B A B 5 6 8 7 gr 1...
Page 8: ...A B A B 9 11 12 10...
Page 9: ...C 15 16 A C C B 13 14...
Page 10: ...A B A 18 20 19 17...
Page 11: ...gr 0 1 1 2 3 4 5 6 7 2 3 4 5 6 7 NO NO 21 23 OK 22 24 gr 0 gr 0...
Page 12: ...OK NO NO NO 27 gr 1 gr 1 gr 1 26 25 28 NO NO gr 0...
Page 13: ...A B 30 32 31 29 gr 1...
Page 14: ...F E B A A 35 36 33 34 C D...
Page 15: ...37 39 40 38...
Page 16: ...43 44 41 42...
Page 17: ...45 47 46 48 0409...
Page 115: ...115...