background image

Az első hangsugárzókat a televízió két oldalára célszerű tenni. Sarokban történő elhelyezésük jótékony hatással van az oldalukba épített 
mélysugárzó  hatékonyságára.  A  két  hangdoboz  közötti  távolságnak  másfélszerese  az  ideális  hallgatási  távolság;  vagyis  pl.  egymástól  
1,8 m-re lévő front dobozok esetében középen, 2,7 m-re van a megfelelő hallgatási pozíció.
A centersugárzó az A, B, C helyek valamelyikén, de leginkább a TV tetején kapjon helyet. A képernyőn tapasztalható esetleges elszíne-
ződés  esetén  távolabb  kell    helyezni  a  képcsőtől.  A  hátsó  sugárzók  két  oldalra  a  hallgatási  pozíció  mellé  vagy  kissé  mögé  –  tipikusan 
fal  mellé,  kissé  fülmagasság  fölé  –  helyezendők.  A  hallgató  a  hangdobozok  által  alkotott  hangmező  közepén  tartózkodik.  Az  erősítőn 
csatornánként kell beállítani a megfelelő hangerősséget, amely a hangdobozoktól való távolságtól függ.

FIgyELmEZTETéSEk

A KICSOmAgOláSKOr ÜgyeljeN ArrA, hOgy KéSSel VAgy OllóVAl Ne SérTSe meg A BurKOlATOT!
A TerméK CSAK BelTérBeN, SZárAZ KörÜlméNyeK KöZöTT ÜZemelTeTheTő!
óVjA POrTól, PáráTól, NAPSÜTéSTől éS KöZVeTleN hőSugárZáSTól!
ÜgyeljeN ArrA, hOgy SemmIlyeN Tárgy VAgy fOlyADéK Ne KerÜlheSSeN A KéSZÜléKBe!
TISZTíTáSA PuhA, SZárAZ TörlőKeNDőVel TörTéNheT, Ne AlKAlmAZZON AgreSSZíV TISZTíTóSZereKeT! 
SOhA Ne érINTSe A hANgSugárZóKAT éS AZOK PereméT KéZZel!
A mágNeSeSeN Nem árNyéKOlT SugárZóK
 A TeleVíZIóhOZ KöZel TörTéNő elhelyeZéSKOr
ZAVArT OKOZhATNAK A hAgyOmáNyOS KéPCSőVel reNDelKeZő TV KéPéN.

8

h

SILVERSOUND SAL 2610F első sugárzó pár

Pm/Pn: 250/150 W

kivitel:  3 utas, bassz-reflex állódoboz

Z: 4 Ohm

hangsugárzók:

mély:  

250 mm PC (papír) kónusz

mélyközép:  2 x 

165 mm PP kónusz

                 (polipropilén)  

magas: 1” fémezett mylar dómsugárzó

Spl

(1W/1m)

: 91 dB

f: 35-20.000 hz
méret: 207 x 987 x 350 mm

súly: 17,6 g

4 pól. aranyozott csavaros-banán csatlakozó, 

eltávolítható előlap és talp

ELhELyEZéS

SILVERSOUND SAL 2610S hátsó sugárzó pár

Pm/Pn: 85/60 W

kivitel:  2 utas, bassz-reflex

Z: 8 Ohm

hangsugárzók:

mélyközép:  

135 mm PP kónusz

                 (polipropilén)  

magas: 0,75” fémezett mylar dómsugárzó

Spl

(1W/1m)

: 89 dB

f: 65-20.000 hz
méret: 185 x 320 x 180 mm

súly: 2,8 g

csíptetős kábelcsatlakozó, 

eltávolítható előlap, fali akasztó

SILVERSOUND SAL 2610C centersugárzó

Pm/Pn: 85/60 W

kivitel: 2 utas, bassz-reflex

Z: 8 Ohm

hangsugárzók:

mélyközép:  2 x 

135 mm PP kónusz

                 (polipropilén)  

magas: 0,75” fémezett mylar dómsugárzó

Spl

(1W/1m)

: 89 dB

f: 75-20.000 hz
méret: 460 x 180 x 185 mm

súly: 4,5 g

csíptetős kábelcsatlakozó, eltávolítható előlap, 2 db 

reflexcső, mágnesesen árnyékolt hangsugárzók

műSZAkI ADATOk

mélysugárzó

bal első

középsugárzó

jobb első

bal hátsó

jobb hátsó

Содержание SILVERSOUND SAL 2610 Series

Страница 1: ......

Страница 2: ...ter this the deformed coil will start to rasp rattle This is a typical sign of improper use If the aim is to realize a high standard sound system it is recommended to turn off the amplifier s tone con...

Страница 3: ...enters the unit Clean with a soft dry cloth use no aggressive cleaning agents Never touch the speakers and their edges with your hands Magnetically not shielded speakers may cause disturbances in the...

Страница 4: ...ppern Das ist ein typisches Zeichen des nicht bestimmungsgem en Gebrauchs Wenn das Ziel die Verwirklichung eines anspruchsvollen Soundsystems ist dann wird empfohlen die Klangfarbenregelung des Verst...

Страница 5: ...oder Fl ssigkeit in das Ger t gelangen Die Reinigung kann mit Hilfe eines weichen trockenen Wischtuches erfolgen verwenden Sie keine aggressiven Reinigungsmittel Ber hren Sie die Tonstrahler und ihren...

Страница 6: ...rm l dott tekercs Ez tipikus jele a nem rendeltet sszer haszn latnak Ha a c l egy ig nyes hangrendszer megval s t sa akkor javasolt kikapcsolni az er s t hangsz nszab lyoz s t s a m lykiemel ramk rt A...

Страница 7: ...rl kend vel t rt nhet ne alkalmazzon agressz v tiszt t szereket Soha ne rintse a hangsug rz kat s azok perem t k zzel A m gnesesen nem rny kolt sug rz k a telev zi hoz k zel t rt n elhelyez skor zavar...

Страница 8: ...oduktora potom sa za ne trie hrkota deformovan zvukov cievka To je typick m znakom neodborn ho pou vania Ak je cie om vyhotovenie n ro n ho zvukov ho syst mu odpor a sa vypn regul ciu zvukovej farebno...

Страница 9: ...edky Nikdy sa nedotknite reproduktora alebo jeho okraja rukou Magneticky netienen reproduktor v pr pade umiestenia v bl zkosti telev zneho prij ma a m e sp sobi ru enie na obrazovke telev zneho prij m...

Страница 10: ...una Gil u jude ul Cluj Rom nia Str Principal nr 52 Cod po tal 407310 Tel 40 264 406 488 Fax 40 264 406 489 www somogyi ro ara de origine China Uvoznik za SRB ELEMENTA d o o Jovana Miki a 56 24000 Subo...

Отзывы: