24
7. KÖRNYEZET
A hajvágóban újratölthető NiMh (Nikkel és
metálhibrid) akkumulátor van. A környezet
védelme érdekében ne dobja ki a háztartási
szeméttel, amikor a készüléket már nem
használja.
Vegye ki a hajnyíró akkumulátorát, ahogy
azt az ábrák mutatják, és vigye el az erre
kijelölt helyre
(5, 6, 7, 8 és 9 ábrák). Az
akkumulátor kivételéhez kövesse az említett
ábrák utasításait.
8. ELEKTROMOS ÉS ELEKTRONIKUS
KÉSZÜLÉKEK MARADVÁNYAINAK
MEGFELELŐ KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ
INFORMÁCIÓ
A hasznos élettartamának
végére érkezett készüléket
nem szabad a lakossági
hulladékkal együtt kezelni.
A leselejtezett termék az
önkormányzatok által kijelölt
szelektív hulladékgyűjtőkben
vagy az elhasználódott készülékek
visszavételét végző kereskedőknél adható
le. Az elektromos háztartási készülékek
szelektív gyűjtése lehetővé teszi a nem
megfelelően végzett hulladékkezelésből
adódó, a környezetet és az egészséget
veszélyeztető negatív hatások
megelőzését és a készülék alkotórészeinek
újrahasznosítását, melynek révén jelentős
energia– és erőforrás– megtakarítás érhető
el.
A szelektív hulladékgyűjtés kötelességének
hangsúlyozása érdekében a terméken egy
jelzés szerepel figyelmeztetésként, hogy ne
használják a hagyományos konténereket
ártalmatlanításukhoz.
Ábra). Fogja meg a késegyüttest, és
húzza kifelé. Csinálja egy ruhával, hogy
elkerülje a sérüléseket.
•
MCP-45:
Az optimális vágás érdekében
fontos, hogy gyakorta bekenje a késeket
gépolajjal (4. Ábra)
A tisztítást és kenés
követően szerelje vissza késeket.
További információért vegye fel a
kapcsolatot a helyi hatósággal vagy a
bolttal, ahol a terméket vásárolta.
Содержание MCP-45
Страница 42: ...41 AR Ni Mh ...
Страница 43: ...42 La batería completamente cargada durará unos 45 minutos en funcionamiento Ni Mh Ni Mh ...
Страница 44: ...43 ...
Страница 45: ...44 H 5 6 7 8 Ni Mh Ni Mh ...
Страница 46: ......