background image

18 MAGYAR

Az akkumulátor rövidzárlata nagy áramerőssé-

get, túlmelegedést, égéseket, sőt akár meghi-

básodást is okozhat.

6. 

Ne tárolja a szerszámot vagy az akkumulátort 

olyan helyen, ahol a hőmérséklet elérheti vagy 

meghaladhatja az 50 °C-ot (122 °F).

7. 

Ne égesse el az akkumulátort még akkor 

sem, ha az komolyan megsérült vagy teljesen 

elhasználódott. Az akkumulátor a tűzben 

felrobbanhat.

8. 

Vigyázzon, nehogy leejtse vagy megüsse az 

akkumulátort.

9. 

Ne használjon sérült akkumulátort.

10. 

A készülékben található lítium-ion akkumuláto-

rokra a veszélyes árukkal kapcsolatos előírá-

sok vonatkoznak. 

A termék pl. harmadik felek, fuvarozó cégek stb. 

által történő szállítása esetén minden esetben 

tartsa szem előtt a csomagoláson és a címkén 

található speciális követelményeket.

 

A termék szállításra történő felkészítése esetén 

vegye fel a kapcsolatot egy veszélyes anyagokkal 

foglalkozó szakemberrel. Kérjük, hogy az eset

-

legesen szigorúbb nemzeti előírásokat is vegye 

figyelembe.

 

Ragassza le a kiálló érintkezőket, illetve oly 

módon csomagolja be az akkumulátort, hogy az 

ne tudjon elmozdulni a csomagolásban.

11. 

Az akkumulátor ártalmatlanításakor tartsa be a 

helyi előírásokat.

12. 

Az akkumulátorokat csak a Makita által meg-

jelölt termékekhez használja.

 Ha az akkumu-

látorokat azokkal nem kompatibilis termékekbe 

helyezi, az tűzhöz, túlmelegedéshez, robbanás

-

hoz vagy elektrolitszivárgáshoz vezethet.

ŐRIZZE MEG EZEKET AZ 

UTASÍTÁSOKAT.

VIGYÁZAT:

 

Csak eredeti Makita akkumuláto

-

rokat használjon.

 A nem eredeti Makita akkumu-

látorok vagy módosított akkumulátorok használata 

esetén az akkumulátor felrobbanhat, ami tüzet, 

személyi sérülést és anyagi kárt okozhat. A Makita 

szerszámra és töltőre vonatkozó Makita garanciát is 

érvénytelenítheti.

Tippek az akkumulátor maximá

-

lis élettartamának eléréséhez

1. 

Töltse fel az akkumulátort, mielőtt teljesen 

lemerülne. Állítsa le a gépet, és töltse fel az 

akkumulátort, ha a gép erejének csökkenését 

észleli.

2. 

Soha ne töltse újra a teljesen feltöltött akku-

mulátort. A túltöltés csökkenti az akkumulátor 

élettartamát.

3. 

Töltse az akkumulátort szobahőmérsékleten, 

10 °C - 40 °C (50 °F - 104 °F) között. Töltés előtt 

hagyja lehűlni a fölforrósodott akkumulátort.

A MŰKÖDÉS LEÍRÁSA

VIGYÁZAT:

 

Minden esetben ellenőrizze, hogy 

a szerszám ki van kapcsolva és az akkumulátor 

eltávolításra került mielőtt beállít vagy ellenőriz 

valamilyen funkciót a szerszámon.

Az akkumulátor behelyezése és 

eltávolítása

VIGYÁZAT:

 

Mindig kapcsolja ki az eszközt, 

mielőtt behelyezi vagy eltávolítja az akkumulátort.

VIGYÁZAT:

 

Az akkumulátor behelyezésekor 

vagy eltávolításakor erősen fogja meg a szerszá-

mot és az akkumulátort.

 Ha nem fogja erősen a 

szerszámot és az akkumulátort, azok kicsúszhatnak a 

kezei közül, ami a szerszám és az akkumulátor káro-

sodásához, de akár személyi sérüléshez is vezethet.

► 

Ábra1:

    

1.

 Piros jel 

2.

 Gomb 

3.

 Akkumulátor

Az akkumulátoregység kivételéhez nyomja be az akku

-

mulátoregység elején található gombot, és húzza le a 

gépről.

Az akkumulátor beszereléséhez illessze az akkumulá-

tor nyelvét a burkolaton található vájatba és csúsztassa 

a helyére. Egészen addig tolja be, amíg az akkumulátor 

egy kis kattanással a helyére nem ugrik. Ha látható a 

piros jel a gomb felső oldalán, akkor a gomb nem kat

-

tant be teljesen.

VIGYÁZAT:

 

Mindig tolja be teljesen az akku-

mulátort, amíg a piros jel el nem tűnik.

 Ha ez nem 

történik meg, akkor az akkumulátor kieshet a szer-

számból, és Önnek vagy a környezetében másnak 

sérülést okozhat.

VIGYÁZAT:

 

Ne erőltesse az akkumulátort behe-

lyezéskor.

 Ha az akkumulátor nem csúszik be köny-

nyedén, akkor nem megfelelően lett behelyezve.

Akkumulátorvédő rendszer

A szerszám akkumulátorvédő rendszerrel van fel

-

szerelve. A rendszer automatikusan lekapcsolja a 

motor áramellátását, így megnöveli az akkumulátor 

élettartamát.

A szerszám használat közben automatikusan leáll, ha 

a szerszám és/vagy az akkumulátor a következő hely

-

zetbe kerül:

Túlterhelt:

A szerszámot úgy működteti, hogy áramfelvétele ren

-

dellenesen magas.

Ilyenkor kapcsolja ki a gépet, és állítsa le azt az alkal

-

mazást, amelyik a túlterhelést okozza. Újraindításhoz 

kapcsolja be a gépet.

Ha a szerszám nem indul el, az akkumulátor túlmele-

gedett. Ilyenkor hagyja kihűlni az akkumulátort, mielőtt 

ismét bekapcsolná a gépet.

Az akkumulátor feszültsége alacsony:

Az akkumulátor fennmaradó kapacitása túl alacsony, a 

szerszámot nem tudja működtetni. A szerszám ismételt 

bekapcsolásakor a motor elindul, de hamarosan le is 

áll. Ilyenkor vegye le és töltse fel az akkumulátort.

Summary of Contents for SD100DZ

Page 1: ...zfal fűrész HASZNÁLATI KÉZIKÖNYV 16 SK Akumulátorová píla na sadrokartón NÁVOD NA OBSLUHU 22 CS Akumulátorová pila na sádrokarton NÁVOD K OBSLUZE 28 UK Бездротова пила для гіпсокартону ІНСТРУКЦІЯ З ЕКСПЛУАТАЦІЇ 34 RO Ferăstrău cu acumulator pentru perete de rigips MANUAL DE INSTRUCŢIUNI 40 DE Akku Gipskartonsäge BETRIEBSANLEITUNG 46 ...

Page 2: ...1 2 3 Fig 1 1 2 Fig 2 1 Fig 3 1 Fig 4 1 2 3 Fig 5 1 Fig 6 1 Fig 7 1 Fig 8 2 ...

Page 3: ...2 3 1 Fig 9 1 2 Fig 10 1 18 mm 10 mm Fig 11 2 3 1 Fig 12 1 2 Fig 13 1 2 Fig 14 1 Fig 15 2 1 3 Fig 16 3 ...

Page 4: ...2 3 1 Fig 17 Fig 18 Fig 19 1 2 Fig 20 4 ...

Page 5: ...with another NOTE The declared noise emission value s may also be used in a preliminary assessment of exposure WARNING Wear ear protection WARNING The noise emission during actual use of the power tool can differ from the declared val ue s depending on the ways in which the tool is used especially what kind of workpiece is processed WARNING Be sure to identify safety measures to protect the operat...

Page 6: ...ty with product gained from repeated use replace strict adherence to safety rules for the subject product MISUSE or failure to follow the safety rules stated in this instruction manual may cause serious personal injury Important safety instructions for battery cartridge 1 Before using battery cartridge read all instruc tions and cautionary markings on 1 battery char ger 2 battery and 3 product usi...

Page 7: ...ry protection system This system automatically cuts off power to the motor to extend battery life The tool will automatically stop during operation if the tool and or battery are placed under one of the following conditions Overloaded The tool is operated in a manner that causes it to draw an abnormally high current In this situation turn the tool off and stop the application that caused the tool ...

Page 8: ...er operation They may be extremely hot and could burn your skin CAUTION Make sure that the blade is prop erly secured Insufficient tightening of the blade may cause blade breakage or serious personal injury 1 Remove the dust collector 2 Remove the bolts on the blade holder with the hex wrench Fig 9 1 Bolts 2 Blade holder 3 Blade 3 Set a new blade as shown in the figure Make sure that the curved ed...

Page 9: ... with the workpiece Fig 19 3 Move the tool straight forward until the cutting finishes MAINTENANCE CAUTION Always be sure that the tool is switched off and the battery cartridge is removed before attempting to perform inspection or maintenance NOTICE Never use gasoline benzine thinner alcohol or the like Discoloration deformation or cracks may result Cleaning the base cover Clean off the cutting c...

Page 10: ...y w oparciu o normę EN62841 2 11 Poziom ciśnienia akustycznego LpA 77 dB A Niepewność K 3 dB A Poziom hałasu podczas pracy może przekraczać 80 dB A WSKAZÓWKA Deklarowana wartość emisji hałasu została zmierzona zgodnie ze standardową metodą testową i można ją wykorzystać do porównywania narzędzi WSKAZÓWKA Deklarowaną wartość emisji hałasu można także wykorzystać we wstępnej ocenie narażenia OSTRZEŻ...

Page 11: ...o podparcia Przytrzymywanie obrabianego elementu ręką lub opieranie go o ciało nie gwarantuje stabilności i może doprowadzić do utraty kontroli nad narzędziem 3 Należy zawsze używać okularów ochronnych lub gogli Zwykłe okulary bądź okulary prze ciwsłoneczne NIE są okularami ochronnymi 4 Należy unikać cięcia gwoździ Przed przystą pieniem do pracy należy sprawdzić czy obra biany element nie zawiera ...

Page 12: ...RUKCJE PRZESTROGA Używać wyłącznie oryginal nych akumulatorów firmy Makita Używanie nie oryginalnych akumulatorów firm innych niż Makita lub akumulatorów które zostały zmodyfikowane może spowodować wybuch akumulatora i pożar obrażenia ciała oraz zniszczenie mienia Stanowi to również naruszenie warunków gwarancji firmy Makita doty czących narzędzia i ładowarki Wskazówki dotyczące zacho wania maksym...

Page 13: ...ełącznika W celu zatrzy mania urządzenia należy zwolnić spust przełącznika Narzędzie zostało wyposażone w przycisk blokady spustu który zapobiega przypadkowemu pociągnięciu za spust przełącznika Aby uruchomić narzędzie należy wcisnąć przycisk blokady spu stu od strony i pociągnąć spust przełącznika Po pracy należy zawsze wcisnąć przycisk blokady spustu od strony Rys 4 1 Przycisk blokady spustu PRZ...

Page 14: ...ntowe w położeniu w którym koniec pierwszego segmentu styka się z krawę dzią uchwytu brzeszczotu jak pokazano na rysunku Rys 12 1 Uchwyt brzeszczotu 2 Koniec pierw szego segmentu ostrza 3 Dopuszczalna długość cięcia Mocowanie osłony brzeszczotu PRZESTROGA Zawsze zakładać osłonę brzeszczotu gdy narzędzie nie jest używane Nieosłonięty brzeszczot może ulec uszkodzeniu lub spowodować obrażenia ciała N...

Page 15: ... kolejności Rys 20 1 Nasadka stopy 2 Zaczep PRZESTROGA Uważać na końcówkę brzesz czotu oraz wióry podczas zdejmowania nasadki stopy UWAGA Wykonywać czyszczenie okresowo Zabrudzona nasadka stopy może uszkodzić lub zniszczyć powierzchnię roboczą W celu zachowania odpowiedniego poziomu BEZPIECZEŃSTWA i NIEZAWODNOŚCI produktu wszelkie naprawy i różnego rodzaju prace konserwa cyjne lub regulacje powinn...

Page 16: ... LpA 77 dB A Bizonytalanság K 3 dB A A zajszint a munkavégzés során meghaladhatja a 80 dB A értéket MEGJEGYZÉS A zajkibocsátás értéke a szabványos vizsgálati eljárásnak megfelelően lett mérve és segít ségével az elektromos kéziszerszámok összehason líthatók egymással MEGJEGYZÉS A zajkibocsátás értékének segítsé gével előzetesen megbecsülhető a rezgésnek való kitettség mértéke FIGYELMEZTETÉS Viselj...

Page 17: ...lőle a szegeket 5 Ne vágjon túl nagy munkadarabokat 6 Ellenőrizze a megfelelő hézagot a munkadarab mögött a vágás előtt nehogy a fűrészlap a padlóba munkapadba stb ütközzön 7 Tartsa stabilan a szerszámot 8 Ellenőrizze hogy a fűrészlap nem ér e a mun kadarabhoz mielőtt bekapcsolja a kapcsolót 9 Tartsa távol a kezeit a mozgó alkatrészektől 10 Ne hagyja a működő szerszámot felügyelet nél kül Csak kéz...

Page 18: ...gyja lehűlni a fölforrósodott akkumulátort A MŰKÖDÉS LEÍRÁSA VIGYÁZAT Minden esetben ellenőrizze hogy a szerszám ki van kapcsolva és az akkumulátor eltávolításra került mielőtt beállít vagy ellenőriz valamilyen funkciót a szerszámon Az akkumulátor behelyezése és eltávolítása VIGYÁZAT Mindig kapcsolja ki az eszközt mielőtt behelyezi vagy eltávolítja az akkumulátort VIGYÁZAT Az akkumulátor behelyezé...

Page 19: ...ási mélység Szárazfalhoz 30 mm Fához 15 mm LED lámpa VIGYÁZAT Ne tekintsen a fénybe vagy ne nézze egyenesen a fényforrást Húzza meg a kapcsológombot a lámpa bekapcsolásához A lámpa addig világít amíg a kapcsológomb meg van húzva A lámpa a kapcsológomb elengedése után 10 másodperccel alszik ki Ábra6 1 Lámpa MEGJEGYZÉS Száraz ruhadarabbal törölje le a szennyeződést a lámpa lencséjéről Ügyeljen arra ...

Page 20: ... a szerszámhoz Távolítsa el a gumidugót a porgyűjtőről és csatlakoztassa a porszívó csövét a porgyűjtőhöz Ábra16 1 Porgyűjtő 2 Gumidugó 3 Porszívó csöve MŰKÖDTETÉS VIGYÁZAT Tartsa stabilan a szerszámot VIGYÁZAT A vezetőlemez mindig legyen egy szintben a munkadarabbal Soha ne vágjon ívesen Ellenkező esetben a fűrészlap eltörhet ami veszélyes sérüléseket okozhat A takarólemezen lévő V alakú bevágás ...

Page 21: ...zerszámhoz Bármilyen más kiegészítő vagy tarto zék használata a személyi sérülés kockázatával jár A kiegészítőt vagy tartozékot csak rendeltetésszerűen használja Ha bármilyen segítségre vagy további információkra van szüksége ezekkel a tartozékokkal kapcsolatban keresse fel a helyi Makita Szervizközpontot Szárazfal fűrészlap Fafűrészlap Portartály Porgyűjtő Imbuszkulcs Akasztó Eredeti Makita akkum...

Page 22: ... akustického tlaku LpA 77 dB A Odchýlka K 3 dB A Úroveň hluku pri práci môže prekročiť 80 dB A POZNÁMKA Deklarovaná hodnota emisií hluku bola meraná podľa štandardnej skúšobnej metódy a môže sa použiť na porovnanie jedného nástroja s druhým POZNÁMKA Deklarovaná hodnota emisií hluku sa môže použiť aj na predbežné posúdenie vystavenia ich účinkom VAROVANIE Používajte ochranu sluchu VAROVANIE Emisie ...

Page 23: ...iare Obyčajné dioptrické alebo slnečné okuliare NIE sú ochranné okuliare 4 Nerežte klince Pred prácou skontrolujte či na obrobku nie sú klince a prípadne ich odstráňte 5 Nerežte obrobky nadmernej veľkosti 6 Pred rezaním skontrolujte správnu medzeru za obrobkom aby ostrie nenarazilo na dlážku pracovný stôl a pod 7 Náradie držte pevne 8 Skôr než zapnete spínač skontrolujte či sa čepeľ nedotýka obrob...

Page 24: ...40 C 50 F 104 F Pred nabíjaním nechajte horúci akumulátor vychladnúť OPIS FUNKCIÍ POZOR Pred úpravou alebo kontrolou funkč nosti nástroja vždy skontrolujte či je nástroj vypnutý a akumulátor je vybratý Inštalácia alebo demontáž akumulátora POZOR Pred inštaláciou alebo vybratím akumulátora nástroj vždy vypnite POZOR Pri inštalovaní a vyberaní akumu látora pevne uchopte nástroj a akumulátor Ak nástr...

Page 25: ...vávaný materiál Typ čepele píly Maximálna hĺbka rezu Na sadrokartón 30 mm Na drevo 15 mm Svetlo LED POZOR Nedívajte sa priamo do svetla ani jeho zdroja Lampu rozsvietite stlačením spúšťacieho spínača Lampa svieti kým stláčate spúšťací spínač Lampa zhasne asi 10 sekúnd po uvoľnení spúšťacieho spínača Obr 6 1 Lampa POZNÁMKA Suchou tkaninou utrite znečistené šošovky lampy Dávajte pozor aby sa šošovky...

Page 26: ...ZOR Náradie držte pevne POZOR Rezanie vždy vykonávajte so stolom presne zarovnaným s opracovávaným mate riálom Nikdy nevykonávajte zakrivený rez V opačnom prípade to môže spôsobiť zlomenie čepele ktorého dôsledkom môže byť vážne zranenie Zárez v tvare písmena V a vypuklá časť krytu stola na nástroji ozna čujú polohu čepele Pri rezaní vždy skontrolujte polohu čepele Kryt stola na nástroji Obr 17 1 ...

Page 27: ...používať len na účely pre ne stanovené Ak potrebujete bližšie informácie týkajúce sa tohoto príslušenstva obráťte sa na vaše miestne servisné stredisko firmy Makita Čepeľ píly na sadrokartón Čepeľ píly na drevo Schránka na prach Zberač prachu Šesťhranný kľúč Hák Originálna batéria a nabíjačka Makita POZNÁMKA Niektoré položky zo zoznamu môžu byť súčasťou balenia nástrojov vo forme štandardného prís...

Page 28: ...2 11 Hladina akustického tlaku LpA 77 dB A Nejistota K 3 dB A Hladina hluku při práci může překročit hodnotu 80 dB A POZNÁMKA Celková é hodnota y emisí hluku byla y změřena y v souladu se standardní zkušební metodou a dá se použít k porovnání nářadí mezi sebou POZNÁMKA Hodnotu y deklarovaných emisí hluku lze také použít k předběžnému posouzení míry expo zice vibracím VAROVÁNÍ Používejte ochranu sl...

Page 29: ...za obrobkem nachází dostatečný volný prostor aby pilový list nenarazil na podlahu pracovní stůl apod 7 Držte nářadí pevně 8 Před zapnutím spínače se ujistěte zda kotouč není v kontaktu s obrobkem 9 Udržujte ruce mimo pohyblivé díly 10 Nenechávejte nářadí běžet bez dozoru S nářa dím pracujte jen když je držíte v rukou 11 Před vytažením pilového listu z obrobku vždy nářadí vypněte a počkejte dokud s...

Page 30: ...unkce se vždy přesvědčte zda je vypnuté a je vyjmutý akumulátor Nasazení a sejmutí akumulátoru UPOZORNĚNÍ Před nasazením či sejmutím akumulátoru nářadí vždy vypněte UPOZORNĚNÍ Při nasazování či snímání akumulátoru pevně držte nářadí i akumulátor V opačném případě vám může nářadí nebo akumu látor vyklouznout z rukou a mohlo by dojít k jejich poškození či ke zranění Obr 1 1 Červený indikátor 2 Tlačí...

Page 31: ... listu Max hloubka řezu Pro sádrokarton 30 mm Pro dřevo 15 mm Světlo LED UPOZORNĚNÍ Nedívejte přímo do světla nebo jeho zdroje Při stisknutí spouště se rozsvítí světlo Světlo svítí po celou dobu stisknutí spouště Světlo zhasne přibližně za 10 sekund po uvolnění spouště Obr 6 1 Světlo POZNÁMKA K otření nečistot ze skla světla použí vejte suchý hadřík Dbejte abyste sklo světla nepo škrábali Mohlo by...

Page 32: ...rače prachu pry žové víčko a připojte ke sběrači prachu hadici odsavače prachu Obr 16 1 Sběrač prachu 2 Pryžová krytka 3 Hadice odsavače prachu PRÁCE S NÁŘADÍM UPOZORNĚNÍ Držte nářadí pevně UPOZORNĚNÍ Při řezání vždy udržujte základnu zarovnanou s obrobkem Nikdy nepro vádějte zakřivený řez V opačném případě může dojít ke zlomení listu a následně k vážnému zranění Výřez ve tvaru písmene V a konvexn...

Page 33: ...používat pouze pro stanovené účely Potřebujete li bližší informace ohledně tohoto příslušen ství obraťte se na místní servisní středisko společnosti Makita Pilový list na sádrokarton Pilový list na dřevo Prachová nádoba Sběrač prachu Šestihranný klíč Háček Originální akumulátor a nabíječka Makita POZNÁMKA Některé položky seznamu mohou být k nářadí přibaleny jako standardní příslušenství Přibalené ...

Page 34: ...сти до травму вання й або пожежі Призначення Цей інструмент призначений для заглибного різання гіпсокартону Ним можна також різати дерево вста новивши відповідний диск пили Шум Рівень шуму за шкалою А в типовому виконанні визначений відповідно до стандарту EN62841 2 11 Рівень звукового тиску LpA 77 дБ A Похибка K 3 дБ A Рівень шуму під час роботи може перевищувати 80 дБ А ПРИМІТКА Заявлене значенн...

Page 35: ...д час роботи в місцях де різальне приладдя може зачепити прихо вану електропроводку Торкання різальним приладдям дроту під напругою може призвести до передавання напруги до оголених метале вих частин інструмента та до ураження опера тора електричним струмом 2 Використовуйте затискні пристрої або інші засоби щоб забезпечити опору оброблюва ної деталі та закріпити її на стійкій поверхні Утримання де...

Page 36: ...ації акумуляторів 12 Використовуйте акумулятори лише з виробами указаними компанією Makita Установлення акумуляторів у невідповідні вироби може призвести до пожежі надмірного нагрівання вибуху чи витоку електроліту ЗБЕРІГАЙТЕ ЦІ ВКАЗІВКИ ОБЕРЕЖНО Використовуйте тільки акуму лятори Makita Використання акумуляторів інших ніж оригінальні акумулятори Makita або акумуляторів кон струкцію яких було змін...

Page 37: ...температури оточуючого середовища показання можуть незначним чином відрізнятися від дійсного ресурсу Дія вимикача Рис 3 1 Курок вмикача ОБЕРЕЖНО Перед тим як вставляти касету з акумулятором в інструмент обов яз ково перевірте чи курок вмикача спрацьовує належним чином та повертається у положення ВИМК коли його відпускають Щоб увімкнути інструмент просто натисніть на курок вмикача Швидкість інструм...

Page 38: ...ник Установлення полотна що відламується ОБЕРЕЖНО Завжди використовуйте полотно що відламується з указаною довжи ною шириною й товщиною Неналежним чином встановлене полотно що відламується може зламатися Зламане полотно може відскочити і спричинити травму На цьому інструменті можна також використовувати полотно що відламується Використовуйте 3 сег менти полотна що відламується 18 мм завширшки і 0 ...

Page 39: ...о обслуговування завжди перевіряйте щоб інструмент був вимкнений а касета з акумуля тором була знята УВАГА Ніколи не використовуйте газолін бензин розріджувач спирт та подібні речо вини Їх використання може призвести до зміни кольору деформації або появи тріщин Чищення кришки основи Очистіть стружку та пил що накопичилися на кришці основи Підніміть кришку основи водночас тягнучи за гак на задньому...

Page 40: ...rău adecvate Zgomot Nivelul de zgomot normal ponderat A determinat în conformitate cu EN62841 2 11 Nivel de presiune acustică LpA 77 dB A Marjă de eroare K 3 dB A Nivelul de zgomot în timpul funcţionării poate depăşi 80 dB A NOTĂ Valoarea valorile totală e a ale emisiilor de zgomot declarate a u fost măsurată e în confor mitate cu o metodă de test standard şi poate pot fi utilizată e pentru compar...

Page 41: ...ierderea controlului 3 Folosiţi întotdeauna viziere sau ochelari de protecţie Ochelarii obişnuiţi sau ochelarii de soare NU sunt ochelari de protecţie 4 Evitaţi tăierea cuielor Inspectaţi piesa de pre lucrat şi eliminaţi cuiele din aceasta înainte de începerea lucrării 5 Nu tăiaţi piese supradimensionate 6 Verificaţi distanţa corectă sub piesa de prelu crat înainte de tăiere astfel încât pânza să ...

Page 42: ...e răcească înainte de a l încărca DESCRIEREA FUNCŢIILOR ATENŢIE Asiguraţi vă întotdeauna că maşina este oprită şi cartuşul acumulatorului este scos înainte de a ajusta sau verifica funcţionarea maşinii Instalarea sau scoaterea cartuşului acumulatorului ATENŢIE Opriţi întotdeauna maşina îna inte de montarea sau demontarea cartuşului de acumulator ATENŢIE Ţineţi ferm maşina şi cartuşul acu mulatorul...

Page 43: ...poi strângeţi şuruburile Fig 5 1 Adâncime de tăiere 2 Linia inferioară a suportului pânzei 3 Scala de pe pânză Adâncimea maximă de tăiere depinde de tipul pânzei de ferăstrău Utilizaţi întotdeauna pânza de ferăstrău concepută pentru tăierea materialului de lucru Tipul pânzei Adâncime maximă de tăiere Pentru perete de rigips 30 mm Pentru lemn 15 mm Lămpi cu LED uri ATENŢIE Nu priviţi direct în raza...

Page 44: ... atunci când atașați cârligul mai larg ajunge pe partea din față Atunci când scoateți capacul pânzei ridicați l în timp ce înţepeniţi ambele părți Fig 13 1 Capacul pânzei 2 Agăţătoare În timpul utilizării introduceți capacul pânzei pe cârligul de pe bază conform ilustraţiei până când se fixează Fig 14 1 Capacul pânzei 2 Agăţătoare Depozitarea cheii imbus Atunci când nu este utilizată depozitaţi ch...

Page 45: ...sau deforma supra fața de lucru Pentru a menţine SIGURANŢA şi FIABILITATEA produ sului reparaţiile şi orice alte lucrări de întreţinere sau reglare trebuie executate de centre de service Makita autorizate sau proprii folosind întotdeauna piese de schimb Makita ACCESORII OPŢIONALE ATENŢIE Folosiţi accesoriile sau piesele auxiliare recomandate pentru maşina dumnea voastră Makita în acest manual Util...

Page 46: ...eten Sägeblatts kann auch Holz geschnitten werden Geräusch Typischer A bewerteter Geräuschpegel ermittelt gemäß EN62841 2 11 Schalldruckpegel LpA 77 dB A Messunsicherheit K 3 dB A Der Geräuschpegel kann während des Betriebs 80 dB A überschreiten HINWEIS Der Die angegebene n Schallemissionswert e wurde n im Einklang mit der Standardprüfmethode gemessen und kann können für den Vergleich zwischen Wer...

Page 47: ...g erleiden kann 2 Verwenden Sie Klemmen oder eine andere praktische Methode um das Werkstück auf einer stabilen Unterlage zu sichern und abzu stützen Wenn Sie das Werkstück nur von Hand oder gegen Ihren Körper halten befindet es sich in einer instabilen Lage die zum Verlust der Kontrolle führen kann 3 Tragen Sie stets eine Sicherheits oder Schutzbrille Eine gewöhnliche Brille oder Sonnenbrille ist...

Page 48: ...konforme Produkte kann zu einem Brand übermäßiger Hitzebildung einer Explosion oder Auslaufen von Elektrolyt führen DIESE ANWEISUNGEN AUFBEWAHREN VORSICHT Verwenden Sie nur Original Makita Akkus Die Verwendung von Nicht Original Makita Akkus oder von Akkus die abgeändert worden sind kann zum Bersten des Akkus und daraus resultierenden Bränden Personenschäden und Beschädigung führen Außerdem wird d...

Page 49: ...Einschalten des Werkzeugs einfach den Ein Aus Schalter Die Drehzahl erhöht sich durch verstärkte Druckausübung auf den Ein Aus Schalter Lassen Sie den Ein Aus Schalter zum Anhalten los Um versehentliche Betätigung des Auslöseschalters zu verhüten ist das Werkzeug mit einem Auslösersperrknopf ausgestattet Um das Werkzeug zu starten drücken Sie den Auslösersperrknopf auf der Seite hinein und betätig...

Page 50: ...chädigte Klinge kann herausgeschleudert werden und Personenschäden verursachen Eine Abbrechklinge kann ebenfalls mit diesem Werkzeug verwendet werden Verwenden Sie 3 Segmente einer 18 mm breiten Abbrechklinge mit 0 5 mm Dicke Die maximale Schnitttiefe beträgt 12 5 mm beim Schneiden einer Gipskartonplatte Abb 11 1 Drei Segmente einer Abbrechklinge 1 Lösen Sie die Schrauben am Sägeblatthalter Drehen...

Page 51: ...Sie auf keinen Fall Benzin Waschbenzin Verdünner Alkohol oder dergleichen Solche Mittel können Verfärbung Verformung oder Rissbildung verursachen Reinigen der Grundplattenabdeckung Beseitigen Sie die auf der Grundplattenabdeckung angesammelten Späne und Staubpartikel Heben Sie die Grundplattenabdeckung an während Sie den Haken am hinteren Ende zum Entfernen ziehen Wenden Sie das Demontageverfahren...

Page 52: ...www makita com Makita Europe N V Makita Corporation 3 11 8 Sumiyoshi cho Anjo Aichi 446 8502 Japan Jan Baptist Vinkstraat 2 3070 Kortenberg Belgium 885530B973 EN PL HU SK CS UK RO DE 20190211 ...

Reviews: